Az Apajegyek Kürti László hetedik kötete. A hetes pedig misztikus szám: a hetedik napon, mint tudjuk, az alkotó (az Úr) megpihent. De vajon „lepihent, megpihent” kötet-e ez?
A borító azért is érdekes, mivel a hatvanas-hetvenes években volt divat verset vagy versrészletet tenni rá. Mint itt is. Méghozzá az egész kötet lelkiségét kifejező: „fiús apák meccsekre járnak”; „lányos apák balettra járnak heti kétszer”. Így már a borítón meg lett jelölve, jegyelve az apa. Mondd, hova jársz a gyermekeddel, s megmondom, milyen nemű a gyermek. S megmondom, neked milyen gondjaid vannak most, aztán milyenek lesznek a későbbiekben. A minden kötet számára fontos „ruha”, a borító kiváló tervezője Hrapka Tibor, aki Földi Péter Táltos, boronával című festményét használta fel.
Az Apajegyek kódolt kötet – de a benne rejlő gondolatokat nem csupán az apák fejthetik meg.
Hogy a misztikumot – amely az élet, és benne az apasággal-anyasággal járó élettapasztalat továbbörökítésének misztériuma – erősítse, az egyik ciklusnak az Asztrológia címet adta. Itt az első vers a fakír. A fentebb említett gondolati kódolás és dekódolás megjelenítése egy versben. Látszólag – szövegileg – egy fakírról van benne szó, aki nem is igazán az, hanem csupán mutatványos, szórakoztató ember. Másik szerepében pedig amolyan mindenes. De ez a vers? Ennek elmondására íródott? Ha a kötetcím nem Apajegyek lenne, nem is gondolnánk bele ezt a verset olvasva, hogy az apaság (vagy anyaság) mennyi szerepet és szerepjátszást kíván az embertől. Aki, akár a fakír, mármint egy mutatványos fajta, meg kell, hogy mutassa tudományát. Hiszen ezért van.
Hát ilyen apának lenni? Önmagát nem kímélve mutatni valamit a világnak? Olyat, amit a világ elvár tőle, a családja is, meg persze ő is önmagától.
Az előző versekbe a nagy többség beleképzelte magát, a családi nyaralásból épphogy visszatérve, a nyaralós fakírszerepből a megszokott, otthoni fakírszerepbe. Mindezek ellenére ez konszolidált szerep. Kispolgári vagy az alsó- és középpolgároktól megszokott élet, mint a miénk. Ez lebeg a szemünk előtt, ahogy a verseket olvassuk, s talán rádöbbenünk: önsajnálat kell nekünk, amennyiben apák vagyunk. Aztán ez a vers kimondja, életünk meg van határozva és behatárolva is egy keretrendszerbe, s benne a magunk helyzetét ne nagyon bánjuk, mivel „városvégi cigánytelepen a tizenkettedik ház az enyém”.
Igen, ott is, a városvégi cigánytelepen is van apaszerep és vannak apajegyek. De ha ez lenne az enyém, ha a nagy Sors odahelyezett volna engem, akkor… Ebben a szerepben én hogyan állnék helyt? (Itt hosszan gondolkodjunk!)
És így tovább! Emlékek, alakváltások, mígnem magából kényszeríti ki: „nincs már ideje veszteségeket halmozni”.
A szerelmi líra többször is felbukkan a kötetben, jelezve, hogy szerelem, igazi szerelem nélkül a gyermek nem öröm, csupán produktum. Az én és ő, továbbá a gyermekkel vagy gyermekekkel már igazán családdá váló mi problémái is felmerülnek.
A perzsaszőnyeg ciklus továbbfejti, amit elkezdett. A felelősségről című versében Kürti leírja, amit fentebb én is: a szülők és nagyszülők, egyáltalán a régi fajta egységcsalád felelősségét. Ezután következik a lányos apák című vers, amely a címlapra írta fel magát, s végül a bálna a semmiből ciklusban megállapítja: „az öregnek tiszteletet, a fiatalnak utat adjatok!”
Ezt kellene apáknak és gyermekeiknek végiggondolni: a fiatalokból korosabbak, s maguk is szülőkké lesznek, akik azt várhatják el saját gyermekeiktől, amit ők adtak valaha a saját szüleiknek!
