Szerző:
Jó boldog pappal találkozni
A hitükhöz, magyarságukhoz, egyházukhoz az üldöztetés évtizedeiben is hűségesen ragaszkodó papok, szerzetesek elismerésére alapított Hit Pajzsa-díjat ezúttal a diktatúra utolsó két évtizedének legendás ifjúsági lelkipásztora veheti át, aki immár három évtizede szolgálja a fóti híveket.
Áthidaltam minden kétséget
Irodalmi művek illusztrálása és színházi előadások látványtervezése mellett szívesen kóstolt bele a filmszereplés világába is Hatházi Rebeka kolozsvári jelmeztervező, aki nemrégiben Reisz Gábor Magyarázat mindenre című filmjében erdélyi karaktert játszhatott.
Ki nyer ma?
Idén a szokásostól eltérően nem Budapesten, hanem Balatonfüreden rendezték meg a magyar széppróza napját, február 18-án, vasárnap. Az írói versengéssel egybekötött ünnepség, akárcsak a helyszín, az Anna Grand Hotel: szép volt és elegáns.
Szem, kéz és lélek
„Az utóbbi években a kézi írás és a lélek kapcsolata foglalkoztat: egy szép szöveg, vers, kézzel történő leírása különös inspirációt jelent. Versolvasás közben a sorok a szemen át a lélekhez szólnak, kézzel leírva, az ujjak által még közelebb kerülnek.
Kerengő a verslugasban
Géczi János legutóbbi, 2023-ban megjelent verseskötetének címe a búcsúzás, az elmúlás élményét sugallja. Az utolsó rózsához egyfajta létösszegzés, számadás jellegű válogatás.
Tájak téma nélkül
Nosztalgia, elvágyódás, magány, elidegenedés. Színpadszerű tájak, képzelt labirintusok, szürreális szüzsé. Zöld egek és kék fák. Avagy mi a közös Kafka Kastélyában és Mozart Varázsfuvolájában? Hol találkozik De Chirico, René Magritte és Giotto világa? Ezekre a kérdésekre Mayer Hella művészetében találhatjuk meg a választ.
Van valami gond férfiak és nők között
A nyomozós krimik/thrillerek műfaján belül külön alkategóriát adhatnának azoknak a daraboknak, amelyek a reménytelen ügyükbe lassan belebolonduló, de a keresést soha fel nem adó zsarukról szólnak. Az Akkor éjjel biztosan az alzsáner egyik csúcsdarabja lenne.
Tájak téma nélkül
Nosztalgia, elvágyódás, magány, elidegenedés. Színpadszerű tájak, képzelt labirintusok, szürreális szüzsé. Zöld egek és kék fák. Avagy mi a közös Kafka Kastélyában és Mozart Varázsfuvolájában? Hol találkozik De Chirico, René Magritte és Giotto világa? Ezekre a kérdésekre Mayer Hella művészetében találhatjuk meg a választ.
Mithras-szentély Óbudán
A hajdani római kori katonaváros, utóbb Óbudai Szeszgyár helyszínén, a Folyamőr utcában tervezett lakópark területén az előzetesen kötelező régészeti föltárás során Mithras-szentély jelentős maradványaira bukkantak az ásatást végző régészek.
Szem, kéz és lélek
„Az utóbbi években a kézi írás és a lélek kapcsolata foglalkoztat: egy szép szöveg, vers, kézzel történő leírása különös inspirációt jelent. Versolvasás közben a sorok a szemen át a lélekhez szólnak, kézzel leírva, az ujjak által még közelebb kerülnek. Párbeszéd kezdődik szerző és olvasó között, s a szöveg belső értelmezést nyer és újra a szemhez jut el. A különös folyamat a végtelenségig ismételhető, és a szépség talán az, … Ami fennmarad.”
A vidiak miért nem vidiek?
Nyelvőr rovatunkban a mély hangrendű „i”-vel foglalkozik a szerző, és sokat megtudhatunk Vid község nevéről, annak eredetéről. Izgalmas búvárkodás nyelvünk múltjában-jelenében.
Minél több jóindulatot kiváltani
A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen az Amerika Kutatóintézet, a Stratégiai Tanulmányok Intézete és a Stratégiai Védelmi Kutatóintézet összevonásával megalakult a John Lukacs Intézet (JLI). Az új intézetről a programigazgatóval, Prőhle Gergellyel és a kutatási igazgatóval, Mártonffy Balázzsal beszélgettünk.