Vas vármegyében, a Szombathelyi Egyházmegyére bízott templomok felújításaihoz példaértékű, komplex szemlélettel, megelőző műemléki és régészeti kutatással fogtak hozzá. Így volt ez a jáki Szent György apátsági templom esetében, így a kőszegi Szent Jakab- és Szent Imre-templom most folyó munkálatainál. A régészeti föltárás pedig ezúttal Magyarországon ritka textíliákra is lelt.
Több különleges textilemlék jött napvilágra a földből, templomok hajójában lévő sírokból – kezdi a történetet a régész Pap Ildikó Katalin. – Régészeti feltárások során nálunk nem gyakori teljesen ép textíliát találni, kriptákból kerülnek elő viselettöredékek, de most Jákon és Kőszegen szinte teljes ruhadarabokat leltünk.
A jáki miseruha
Fotó:Nagy Rebeka
2021 februárjában a jáki templom régészeti munkálatai idején összegyűrve, összegubancolódva egy bolygatott sírból miseruha került elő. Tudtuk, értékes, egyedi kincs, de az is nyilvánvaló volt, hogy segítségre van szükségünk a textília lehető legkörültekintőbb kiemeléséhez, hogy az anyagot mielőbb szakképzett kézbe adhassuk a megmentés, a megőrzés, a tárolás, s a majdani restaurálás érdekében. Még tartott a pandémia, így a miseruhát én emeltem ki. Csak ezután kerültünk szakmai kapcsolatba Nagy Rebeka textilrestaurátorral, aki a kihajtogatást elvégezte, akkor nyugodhattam meg, stabilizálódott a páratlan lelet állapota, jó kezekbe került.
Van tudományos magyarázat arra, hogy a miseruha így megmaradt és kiemelhető volt a sírból?
Föltevések szerint a miseruhát azért tudta Pap Ildikó az előkerülési állapotában épségben kiemelni – veszi át a szót Nagy Rebeka –, mert már bolygatott volt a sír, így nem viseleti helyzetben találtak rá a ruhára, s összegöngyölődve könnyebben mozdítható volt.
Mit jelent a bolygatottság?
Mindig korlátozott a hely a templom temetőjében, ahová temetnek, s ahogy az új sírokat ássák, óhatatlanul ráásnak a régiekre – magyarázza Pap Ildikó Katalin.
A jáki miseruha hímzett középkeresztjének részlete
Fotó: Nagy Rebeka
Épp a kőszegi leletek között akadt olyan – veszi át a szót a restaurátor –, amely ugyancsak földben volt, de ahogy a koporsó elkorhadt, összeomlott, az eltemetettre nehezedett a fölötte lévő föld súlya is. Ezért az öltözéket a helyszínen nem lehetett leszedni az alsó koporsódeszkáról anélkül, hogy ne sérüljön. A jáki miseruha esetében viszont éppen a sír bolygatottsága miatt ez a veszély nem állt fenn. Egyszerűen kiemelhető volt a több rétegben összetekert anyag, mint egy összegyűrt törülköző vagy szövetgombóc.
A megmaradásban a külső körülmények mellett az anyag minősége is szerepet játszik.
A jáki talaj erősen agyagos – mondja Nagy Rebeka –, a föltáráskor a sírgödörben nagyon magas volt a páratartalom, persze nem látunk bele a földbe, de valószínűsíthető, hogy ez a talajréteg mindig körülbelül ugyanolyan víztartalmú lehetett, s ez viszonylag stabil körülményeket teremtett, ami a megmaradást segíthette. A selyem 4pH körül a legstabilabb, tehát kémiai szerkezete a viszonylag savas közegben sem sérül, ugyanez a savas közeg viszont nem kedvez a csontok megmaradásának.
Az a tapasztalatunk, hogy amikor a textilek viszonylagos épségben megmaradnak, a csontok jóval rosszabb állapotban kerülnek a felszínre.
Jellemzően Jákról és Kőszegről is selyem, illetve gyapjú alapanyagú leleteink vannak. Ez azonban csak a magyarázat egyik fele, a textileket fémdíszítmények tették teljessé, s a fém konzerválja a földbe került textilt. A XV. század utolsó negyedére datálható jáki miseruha szövete aranyozott ezüst fémfonallal sűrűn átszőtt gránátalmamintás itáliai bársony. Háta közepén aranyozott ezüst fémfonallal hímzett, kereszt alakú sávjában építészeti háttér előtt álló szentek láthatók. Az ezüst, akárcsak a réz, antibakteriális hatású. Ilyenformán a felhasznált alapanyag maga is védelmet adott a miseruhának.
A miseruha szövete aranyozott ezüstfonallal teljes felületén átszőtt gránátalma mintás bársony, közepén aranyozott ezüst fémfonalból kialakított hurkokkal
A textília kiemelésekor – magyarázza a régész –, követtük a restaurátori tanácsot, hogy lehetőség szerint, míg az nem kerül restaurátor-műhelybe,
ugyanolyan közegben tároljuk, amilyenben rátaláltunk.
Korábban kevesebb figyelmet fordítottak az azonos környezetre – veszi át a szót a restaurátor –, ma már tudjuk, ha nedves közegből kikerült tárgyat hagyunk hirtelen megszáradni, az anyag szétesik, s menthetetlen lesz.
Szerencsénk is volt – folytatja Pap Ildikó Katalin –, mert a templomban ugyanolyan magas páratartalom volt, mint a sírban, így viszonylag egyszerűen lehetett a tárolást megoldani, utána pedig egy közeli pince biztosított megfelelő klímát a textíliának.
Évszázados szennyezettség, penész, baktérium, vírus – ahogy a laikus gondolja az előkerült szövetekről.
Régen timolkristályokat tettek a textillelet mellé, hogy ne penészedjen – meséli Nagy Rebeka –, ma azonban már tudjuk, hogy a timol rákkeltő, de
a Zala Judit mikrobiológus fejlesztette, gyógynövény-alapanyagú EKOmix illóolajcseppek megoldást hoztak. Ezenkívül mintákat vesznek az egyes előkerült tárgyakról, s laboratóriumban vizsgálják, mielőtt a restaurátorok hozzányúlnának.
Ismerni kell az anyagok hordozta biológiai veszélyeket, hiszen nem tudhatjuk, milyen betegségben hunyt el az eltemetett, mit hordozott magában, amit az idő megőrzött.
Erre is föl kell készülni, eszerint visel védőfelszerelést majd a restaurátor.
A jáki miseruha megtalása után különlegességek várták a régészt Kőszegen is.
A Szent Jakab-templomban – veszi át a szót Pap Ildikó Katalin – a szentélyhez legközelebb eső részen egy XVII. századi főúri sírban aranyleletek és viseletmaradványok mellett az eltemetett jobb kezénél címeres könyvborítót találtunk.
A Szent Jakab-templomban előkerül díszkötéses imakönyv borítója: aranyozott háttér előtt a kétfejű sasos Széchy-címerrel
Fotó: Szilasi Attila Botond
A Szent Imre-templom ásatásai is egyedi emléket hoztak felszínre.
Egy kamasz lány sírjából teljes viselet került elő – kezdi Pap Ildikó Katalin. – A Szent Imre 1615 és 1618 között evangélikus templomnak épült, 1673-ban foglalták el fegyverrel a katolikusok. A fiatal lány kezében szentolvasó volt, tehát biztos, hogy a katolikus időben, 1673 és 1700 között temették el abban a ruhában, amelyet most megtaláltunk.
Régészként én csak azt tudom, hogy a ruha értékes kordokumentum, Rebeka viszont különleges képességgel látja benne a szabást,
azután Semsey Réka művészet-történésszel datálják, értelmezik is.
Pap Ildikó Katalin régész és Nagy Rebeka textilrestaurátor a jáki miseruha kibontásán dolgozik
Fotó: Bodáné Csákány Andrea
Ezért jó együtt dolgozni – folytatja Nagy Rebeka. – Sajnos Magyarországon viszonylag kevés viselet maradt fenn a kora újkorból, de azt pontosan tudjuk, hogy akkoriban két divatirányzat élt egymás mellett: a magyaros viselet és a Nyugat-Európából ismert.
A most előkerült öltözék magyaros típusú, vállfűzős, nagyon érdekes, keskeny, merevített hátszabással, hátul kör alakú dísszel.
Ennek a ruhának a jellegzetessége, hogy nem háromszögekből vagy trapézokból szabták a szoknyát, hanem téglalapokat varrtak egymáshoz, s úgy ráncolták derékon.
A nyugati típusú öltözékeket derékban a szabással szűkítették.
Mindehhez pedig magas sarkú bőrcipő dukál – egészíti ki a régész.
És az öltözék anyaga?
Mintásan szövött selyemből szabták a szoknyát – meséli a restaurátor –, amelyben hosszában beleszőtt, vékony csíkozás fut. Fémfonalas, genovai típusú, legyezős, félköríves mintázatú csipkével díszítették a szoknya alját, és keskenyebb csipkével borították a vállfűző teljes felületét.
Lehet az eredeti színekre következtetni?
Először mindig a színezék bomlik le. Hogy egy frissen előkerült leletnek első pillantásra milyen színe van, az nem releváns – magyarázza Nagy Rebeka –, azt szoktuk mondani, hogy régészeti textilbarna, minden szinte ugyanolyan színű, van, ami kicsit zöldebb, van, ami vörösesebb árnyalatú. Az eredeti színt HPLC eljárással (magasnyomású folyadék-kromatográfiával) lehet megállapítani. Ez a vizsgálat meghatározza a különböző molekulacsoportokat, amelyek aztán összehasonlíthatók a referencia-mintákkal, s így megismerhető a színezés.
A XVII. századi öltözék szoknyarészének alsó része tisztítás után
Fotó: Pap Ildikó Katalin
Hozzátenném – mondja Pap Ildikó Katalin –, hogy az elsődleges tisztítás után azt gondoljuk, ez a ruha nem az eltemetett fiatal lányra készült, talán hirtelen halt meg, talán gyorsan el kellett temetni, nem volt idő ráigazítani, meg kellett rövidíteni, ezért a vállát mindkét oldalon gombostűkkel tűzték össze.
A kora újkori szokásokról azt tudjuk – veszi vissza a szót Nagy Rebeka –, hogy bizonyos esetekben csak gyorsan varrott, lepelszerű öltözetben temettek, de erre a lányra temetésekor egy korábban valóban hordott ruhát adtak.
Tudunk valamit a kilétéről?
Sajnos egyelőre nem – feleli Pap Ildikó Katalin –, de nem lehetetlen, hogy ha volt róla korabeli híradás, akkor Mentényi Klára művészettörténész levéltári kutatásai során a nyomára bukkanhat. Kevés temetés volt abban az időszakban a Szent Imre-templomban, ráadásul bizonyos sérülések is vannak a halotton, amiket vizsgálnak. Elképzelhető, hogy később lesz majd adat a kilétéről.
Egyébként az ásatások során a temetési szokásokról is sok mindent megtudtunk, megmaradtak halottak feje alá helyezett, faforgáccsal, gyógy-
növénnyel töltött párnák, nemcsak a kriptákban, hanem a földsírokban is. A megfigyelések tudományos szempontból igen fontosak.
Mi lesz a leletek sorsa a restaurálás, a tudományos földolgozás után?
A jáki leletek a szombathelyi Savaria Múzeumba kerülnek – zárja a beszélgetést a régész –, a kőszegiek a Kőszegi Városi Múzeumba, ahol új, mélyebb tartalommal tölthetik meg a várostörténeti kiállítást, hiszen ezek a különleges leletek a városi polgárság gazdag anyagi kultúrájáról mesélnek.
Nyitókép: A Szent Imre-templom egyik sírjából felszínre hozott XVII. századi női viselet vállfűzőjének fémfonalból vert csipkével díszített háta
Fotó: Pap Ildikó Katalin
