Szerző:
A költő is szakrális őrség
Báger Gusztáv, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, Bertha Bulcsu-emlékdíjjal és József Attila-díjjal kitüntetett költő nemrég ünnepelte 85. születésnapját. Alkotókedve szerencsére töretlen, ezt legutóbbi kötete is bizonyítja. Kívánunk neki a szerkesztőség nevében még sok, termékeny évet!
Időtlen dualitás
A B32 Galéria terében sötét tónusokkal festett művek fogadnak. A tárlat központi eleme Baksai Józsefnek erre az alkalomra készült, szimbolikus jelentésekben gazdag, különleges emberi és állati alakokat, különböző tárgyakat rejtő mintegy tízméteres fríze.
Tavaszi szimfónia és a Kincsem élő zenével
Különleges helyszínen, a mór stílusú mozipalotában, az Urániában ad koncertet március 22-én a Duna Szimfonikus Zenekar. Az esten három ifjú virtuóz is muzsikál, Brahms, Dvořák és Debussy művei mellett Schumann Tavaszi szimfóniája is felhangzik.
Egy hősi halott emlékezete
1944. március 19-én, a többség úgy tudja, a német megszállás semmiféle katonai ellenállásba nem ütközött. Marancsik Pál honvéd mégis belehalt lőtt sebeibe. Ha lőttek, volt harc. Volt ellenállás is? Ki volt a hős, akit, ha egyáltalán emlékeznek rá, többnyire Narancsikként említenek?
Hajdani dicsőség nyomában
A Civitas Fortissima tér irányából nézve a szélesen elnyúló egykori Vármegyeháza jótékonyan eltakarja a mögötte épült börtönt, ám a város északi oldaláról, az Ipoly felől tekintve éppen a fegyház tömbje magasodik ki balassagyarmati környezetéből.
Hétköznapi jelek
Polihisztorral beszélgetünk, akinek életművében egyenrangú szerepet tölt be a szobrászat, a festészet, a grafika és az írás. Oláh Mátyás László mégis elsősorban szobrászként ismert alkotó.
A sorsfordító március 19.
Nyolcvan éve következett be a XX. század alighanem legnagyobb magyar nemzeti tragédiája, az ország német megszállása. Írásunk a föbb eseményeket mutatja be.
Az első szegedi püspök
Százötven évvel ezelőtt született Glattfelder Gyula, a huszadik század első felének egyik legkiemelkedőbb egyházi személyisége, a szegedi püspökség megalapozója, a magyar politikai és kulturális élet kimagasló egyénisége.
A Gonosz fölénye, a Jó belenyugvása
A világ filmművészetének egyik legmeghatározóbb alakja több alkotásával filmtörténetet írt, életművének sokoldalúsága egyedülálló – e gondolattal ítélték a Berlinale döntnökei az olasz gyökerű rendezőnek, Martin Scorsesének az idei Arany Medve-életműdíjat.
Wlassics Gyula és életműve
Wlassics Gyula (1852–1937) tudós, tanár, politikus rendkívül sokoldalú és terjedelmes életművét a maga teljességében lehetetlen vállalkozás volna egy cikkben ismertetni, ezért a szöveg néhány kitüntetett mozzanaton keresztül elemzi Wlassics jelentőségét.
Fiatal kortársak XXVI. – Benkő Barnabás
A fiatal festő szerint az a jó művész, aki képes releváns kérdéseket megfogalmazni. Festői formanyelvén keresztül ő maga teszi fel az egyik legelemibb kérdést: rend vagy ösztönösség? A dilemma az örök érvényű életvezetési módszerekre is rávetíthető.