Szerző:

Új, progresszív roma művészet a Bura Galériában

A Budapest VIII. kerületében működő Bura Galéria, mely teret nyújt annak a progresszív roma művészetnek, amely a művészet legkülönbözőbb eszközeit felhasználva boncolgatja a társadalmi problémákat. A galéria vezetőjével, Oláh Norberttel a hiánypótló kiállítótér vízióiról, a roma képzőművészek jövőjéről, a hátrányos megkülönböztetésről és jelenlegi kiállításukról beszélgettünk.

Semmelweis, Lefkovicsék és a Nemzet aranyai

Díjesővel ért véget szombaton este a magyar filmszemle, a MOZ.GO, amelyen az elmúlt esztendő játék-, dokumentum-, animációs és tévéfilmjei vetélkedtek. A veszprémi Petőfi Színházban gálaesten huszonkét kategóriában adták át a Magyar Mozgókép Díjakat.

Ösztönös félelmek és igazodások helyett

Az igazi élet ott kezdődik, ahol az akadémiai tudomány végződik. Például annak az elismerésénél, hogy az emberiség létezésének nemcsak (és nem is elsősorban) evolúciós oka lehet, hanem istenes célja is. Ezt belátva más veszi át életünk igazgatását: az értelem.

A magyar nyelvben rejlik a titok

Legalábbis ezt vallja az Ágain megtart című, még szinte nyomdaillatú kötet szerzője, aki nem jelentkezik sűrűn új verseskönyvvel, ám kiérlelt, míves költeményekkel tölti meg azt, mint a mostanit is. Formáról, indíttatásról, személyességről faggattuk Luzsicza István költőt.

Ragadd meg a Fényt! Maulbertsch300

Sümeg Város Önkormányzata megbízásából a sümegi Püspöki Palota nyilvános képzőművészeti alkotópályázatot hirdet Franz Anton Maulbertsch sváb származású, ám a Magyar Királyságban kiteljesedett, zseniális barokk festő 300. születésnapjának tiszteletére.

Képek, művészdobozok, szobrok

Művészetének meghatározó vonása, hogy egyaránt különbözik a kor avantgárdjának (az Iparterv-generációnak) a pop-art és a koncept art inspirálta kifejezésmódjától, ugyanakkor a kor hivatalos, nagyrészt posztimpresszionista festészetétől is.

Kamasz-könyv – Szentkuthy Prae-je

Hiányzik a hazai könyvesboltokból, szerzője gazdag életművének más darabjaival együtt antikvár ritkaságnak számít. Szentkuthy Miklós Prae című monumentális alkotása éppen kilencven esztendeje, 1934-ben jelent meg először, a szerző magánkiadásában.

A nyomtatott betű

Az idei, 95. Ünnepi Könyvhetet Győrött az Országút főszerkesztő-helyettese, Király Farkas József Attila-díjas költő nyitotta meg. 

 

Techno-túra

A fiatal festőnemzedék Derkovits-ösztöndíját is elnyert tagja Varga Ádám. Kísérletező, projeksorozatokban gondolkodó művészként ismeri a szakma.

Szétszakított egyházak

Drámai változásokat hozott a magyar egyházak életében is az első világháborút követő országcsonkítás. A Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség (METEM) Trianon és az egyházak című tanulmánykötetében hazai és határon túli szerzők elemzik az új helyzethez való alkalmazkodás folyamatát.

A magyar könyv ünnepe?

Kezdetét vette a 95. Ünnepi Könyvhét. Vezércikkében Mezey Katalin költőnk mutatja a maga valójában, múltjától jelenéig a címben feltett kérdés alapján.

Fókuszban a grafika és a fotográfia

Debrecen biennálé jellegűen, évente a népszerű műfajok váltakozásában rendezi meg a Tavaszi Tárlatot: kétévente grafikákat és fotókat, a köztes években festményeket állítanak ki. Plasztikák minden évben szerepelnek a seregszemlén. Idén ötvenkét kiállító hetvenegy pályaművét mutatják be a Bényi Galériában, közülük tizenkét alkotó részesült díjazásban.