Településeink képének ma is meghatározója a Kádár-kocka. Itt maradt velünk, mint a panel, egykönnyen nem szabadulunk tőle. De miért is tennénk, amikor XX. századi építészeti örökségünk egyik legfontosabb része, olyannak szeretjük, amilyen. Habár fényük némiképp megkopott az eltelt évtizedekben, ma is sokan ragaszkodnak hozzájuk.

Jézus nem úgy beszélt, mint kora írástudói. Szavai túlmutatnak e világ kisszerűségein, megszabadítanának bennünket annak hazugságaitól. Ő azt kívánja, hogy változtassuk meg közömbös életünket; de vajon készek vagyunk-e életre váltani a tanítását?

Hetvenöt éve született és tizenhét esztendeje immár, hogy a „sárból-agyagból” teremtetett s „apai-anyai álmokból” szőtt földi valóságból az égi mezőkre költözött Nagy Gáspár költő.

Izgalmasan friss válogatás mutat be huszonöt fiatal magyar alkotót, akik munkáikban elsősorban a digitális képi nyelvezetre támaszkodó művészetre és az expresszív gesztusfestészetre fókuszálnak, újszerű, vizuális válaszokat kínálva napjaink aktuális művészeti kérdéseire. 

Kovács János jókedvűen ébredt. Nem volt ez gyakori, igen megörült neki. Ilyenkor mindig föléledt benne a vágy, tenni kéne valamit. A világmegváltáson túl volt, nyugdíjasként ez már nem aktuális, a világ megértésével viszont ebben a korban érdemes foglalkozni.

Legújabb számunkban Zelnik József az élők közösségének együttes életjogáról töpreng; Zalán Tibor költővel, Fabényi Júlia és Rieder Gábor művészettörténészekkel, Horváth László Imre íróval és Franz Ullrich várostervezővel beszélgetünk, Oravecz Imre Alkonynaplójáról és a magyar–román nemzetképekről olvashatnak.

A házat apám vette még fiatal ügyvéd korában. Pontosabban nem vette, hanem ápolási szerződést kötött rá. Hosszú beszélgetés után a korábbi tulajdonos, haldokló öregasszony ráhagyta. Apám nem tudhatta, miről van szó, azután mindennap a nővérét küldte az öregasszonyt ápolni.

Ki ne vágyna kényelmes, nagy házra kerttel, úszómedencével és két autóval a garázsban, családi életre alkalmas csendes, biztonságos településen, természetközelben, emberléptékű környéken?

Németh Zsolt Gondolkozzunk együtt a nagy-
stratégiáról! című, lapunkban megjelent írásában geopolitikai orientációnk megvitatására hívott fel. Jeszenszky Géza után most a korábbi nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár tesz eleget a felhívásnak.

Én, K. László, döglégy, a számomra még hátramaradt, kevéske időmben szeretném elmondani, hogy gondolkodásom jelentősen megváltozott, különösen az „Ez a természet rendje, tehát...” kezdetű tézisekkel kapcsolatban.

Martin Wanda (1991) és Martin Gábor (1953) dokumentumképeit több mint negyven év és majdnem kétezer kilométer választja el egymástól. Mégis mindkettő szinte ugyanarról mutat be érzékeny társadalomábrázolást, még ha egyféle szűk szubkulturális közegben is.

Kézzel írt, selyemzsinóron függő, kinyitható táncrend, plakátok sora, cikkgyűjtemény, spicc-cipők, fotográfiák – az Áldásy-palotában minden a táncról szól. Halász Tamás több mint egy évtizede vezeti az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Táncarchívumát.