Eddig ismeretlen helyzettel kell megbirkóznunk a mindennapokban. Nem folytatjuk a megszokott rutinunkat, csak annyi időre hagyjuk el a lakást, amennyire feltétlenül muszáj, nem találkozunk hetekig, de lehet, hogy hónapokig sem szeretteinkkel, barátainkkal. Otthon maradunk, kicsit kényszerűen lelassulunk, és nem aggódunk azon, hogy mi mindenből maradunk ki. A karantén ugyanis azt is jelenti, hogy a helyek és események, ahova ezekben a hónapokban ellátogattunk volna, üresen maradnak. Erre a furcsa felállásra ad választ az OPLA Project Karantén című plakátkiállítása.

1956. Amerika nemcsak Marilyn Monroe-ért és Elvis Presley-ért rajong. A múzeumok és galériák kiállítótereit megtöltik az új festészeti irányzat, az absztrakt expresszionizmus képei. Jackson Pollock és Mark Rothko festményei az individualizmust, a demokráciát hirdetik. Egy kis ország Közép-Kelet-Európában pedig éppen ekkor vívja harcát a szabadságért.

A Netflix új, négyrészes dokumentumfilmes minisorozatáról áradozik a nyugati sajtó. A megtörtént bűnügyi dráma két olyan, egymással szorosan nem összefüggő, de következményeiben azonos botrányt követ nyomon, amely megrázta Amerika egész jogrendjét.

Esterházy helye meghatározatlan a magyar próza történetében – zárvány. Érdemben nincs út hozzá, és nincs út tőle. Legfeljebb – évtizedekkel pályára lépése után – történeti értelemben katalizátori szerepet tulajdoníthatunk neki, bármilyen abszurdnak is hat ez.S bármilyen kirekesztő módon fogalmaztak annak idején az úgynevezett prózafordulatról az önjelölt megmondóemberek (a leghatékonyabban, a maga szuggesztív-kizárásos-apodiktikus „belemagyarázataival” Balassa Péter, vö. Diptychon, 1988), a magyar epika azokon a nyomokon ment tovább, amiket másfél százados előzmények után a 70-es, 80-as években kitaposott magának.

Vásáry Tamás vezényletével újévi műsort adott a Rádiózenekar a Zeneakadémián. Az első alkalommal elhangzott és közvetített ünnepi hangversennyel hagyományt szeretne teremteni a Liszt Ferenc és Erkel Ferenc által alapított, zenei és művészeti életünkben máig kitüntetett szerepet játszó intézmény. Felújítása óta szívet melengető látvány a százéves pompájában tündöklő koncertterem is.

Mindkét kiadvány erős állítást fogalmaz meg. Az egyik a román fővároshoz kapcsolódó, a két világháború közötti építészeti kalauz. Azt állítja, hogy a nemzetközi art deco, expresszionizmus, az áramvonalas (streamline) modernizmus, valamint a kubizmus és a rondo-kubizmus stílusai határozták meg Bukarest építészeti arculatát, az ezt megalkotó kollektíva művészeti elvei pedig jól dokumentálják a város lakóinak világszemléletét. A másik egy folyóirat, amelynek tematikus száma megmutatja, hogy milyen értékes Nagyvárad épületállománya. A város maga nem más, mint az Art Nouveau (ez nem teljesen azonos a magyar kultúrkörben ismert szecesszióval) helyi képviselőinek szabadtéri múzeuma. Ezek a kiadványok különböző formában, de egyaránt szakítanak a korábban uralkodó nézettel, amely a mai Románia modern épületállományában vagy fakó osztrák nagyvárosiasságot vagy a román nemzeti stílusnak a frankofón historizmus korában divatba jött formáit látta. Nagyvárad az Art Nouveau lokális fővárosa; Bukarest pedig Tel Aviv Fehér Város negyede után az európai modernista építészet legnagyobb, máig létező gyűjteménye. Ez teszi ezeket a városokat sajátossá, és egyben a két eddig elhanyagolt, de nagy jelentőségű stílus újraértékelésének korszakát is megnyitja.

Az emberiség évezredes történeti tapasztalata, hogy a komolyabb járványok politikai bizonytalansággal járnak: átrajzolhatják a politikai térképet, új célokat tűzhetnek ki, akár forradalomhoz vagy háborúhoz is vezethetnek. Csak éppen elszoktunk ezektől a járványoktól, a II. világháború óta a fertőző betegségek legyőzéséről szólnak a híradások. De mi történik most?