A Nemzeti Színház Csíksomlyói Passió című előadása az 1981-es bemutató után nem sokkal kultikussá vált. Az ősbemutatót követő évtizedben a darabot sokan és sokféleképpen értelmezték, de az rendre lázadásnak számított, hogy az ideologikusan ateista Aczél-korszakban, az ország első színházában passiótörténetet, Jézus Krisztus szenvedésének történetét adták elő. Fokozta a rendszerellenes jelleget, hogy a címben is jelezték Csíksomlyót, a Romániában található magyar kegyhelyet. Az 1981-es ősbemutatón és az azt követő néhány év előadásai kapcsán senki nem emlegette, hogy a magyar és keresztény művelődéshez tért vissza a nemzet színháza, de mindenki érezte, hogy ez történt. Kerényi Imre rendezése – amelyben Iglódi István, Ivánka Csaba, Kézdy György, Hámori Ildikó játszották a főbb szerepeket – tíz évig maradt színpadon. Egy nemzedék emlékezetébe véste Csíksomlyó jelképének jelentőségét.
1990 óta a Csíksomlyói passiót – és párját, az István, a királyt – többször újraértelmezték. A Passiót 2017-ben Vidnyánszky Attila újrarendezte. Az egykori iskoladráma szövege mellé illesztett néhány részletet a Szentírásból és archaikus népi imádságokból, valamint aktualizálta Szőcs Géza Passió című játékát. 2019 nyarán a Nemzeti Színház társulata erdélyi magyar táncosokkal és színészekkel együtt a darab címbeli helyén, a csíksomlyói nyeregben adta elő a passiót.
A Csíksomlyói passió, hasonlóan az István, a királyhoz, illetve egy másik művelődési regiszterben a Parsifalhoz, alapvetően keresztény dráma. Ha az a kérdés, hogy ezt a drámát csak a vallásukat gyakorlók értik meg, a válasz egyértelműen nem. Ahogy a hattyút lelövő Grál-lovag is beavatást nyer a legnagyobb misztériumba, úgy az a néző is részese lesz ennek az egyszerre jelképes és valóságos emberi drámának, akit csak a színházi előadás érdekel.
