Az én ómamám, született Liptai Veronika, anyai nagyapám anyja, egy forró nyári napon végleg megunta az életet, és nyolcvannégy évesen öngyilkos lett. Ezzel hosszú időre megzavarta családom lelki békéjét: szomorkodtunk, mérgelődtünk és szégyenkeztünk miatta, mert mindenki azt hitte, hogy nem bántunk jól vele.

A férfi, ha embernek születik és nem madárnak, nehéz lesz az élete. Még egy tisztességes és dolgos délvidéki/bácskai családban is.

Amikor megjelenik a szlovén punk, 1977-ben a Pankrti banda énekese a Državni ljubimci (Állami kegyencek) bakelit borítóján az „öreg” emelet magas kőszobrát öleli és csókolja a lábát… És, nincs „csirkedarálós” per, mint Szegeden.

Ülök a nyóckeri xyu „undorgrund” művészklubban, a neve Mersz , nem romkocsma, csak egy „hátratolt helyőrség”, utána már csak a kínai piac következik. Hatvanhat éves vagyok, szerb állampolgár és szomorú. Nyomorúságos megélhetési gondok gyötörnek. Része vagyok a „történetnek”.