Szerző: Sántha Attila
Az „elsődleges, egységes” magyar nyelvről
Kinyó, kínyó, kényó, kidzso, kidzsu, kigyó, kígyó, kégyó, kijó, kíjó. Némelyik már szinte ismeretlen szó. De mi lett a magyar nyelvjárásokkal, miért és hogyan szorultak vissza? Léteznek még egyáltalán?
Kérek egy pilizőt egy pirre!
Székelyföldi vendéglők teraszán azzal szoktam tesztelni a helyiek nyelvtudását, hogy kérek egy pilizőt egy pirre. Van, ahol azonnal hozzák, ám egyre több helyen kérdeznek vissza, hogy mit akarok – ilyenkor csak legyintek, és inkább a földre pilizek.
Miért víg a víz?
Tényleg, miért is? Biztos hogy a víg csak jókedvűt jelenthet? Nos, mint kiderül majd, korántsem.
Hus, hus!
Tettenérhetőek közös szavaink a perzsákkal vagy mai szóval irániakkal? Nos, még az is előfordulhat, hogy véletlen belefutunk, akár egy étteremben...
A csángók külön kaptafája
A csángók, meg az ő magyarságuk – nos, nem teljesen ugyanaz az anyaországból és a csángók földjéről (földjeiről) szemlélve. Többek között és nem utolsó sorban erről szól ez az írás, de legfőképpen mégis a magyar nyelvről.
A nyelv ellensége, az írás
Ártana a nyelvnek az írás? Nos, vannak esetek, amikor igen. A szerző ezekre hoz példákat, és arra is, amikor egyszerűen az emberi butaság játszik közre.