A csángók külön kaptafája című írásomban nemrég arról beszéltem, hogy a kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején a Moldvába kerülő tanárok jó része nem vette figyelembe a helyi nyelvjárásokat, és úgy próbálták oktatni a magyar nyelvet, hogy annak semmi köze nem volt a csángókhoz. Elmondtam azt is, hogy mára ez változott, és úgy próbálják a magyar nyelvet oktatni, hogy a diákok büszkék legyenek a nyelvjárásukra.

Duma András klézsei barátom különvéleményt jelentett be, és minapi beszélgetésünkön azt mondta, van még mit tenni e téren, például a számneveket jó lenne a következő régi csángó mondókával tanítani:

Eggyó, kettő, csipkevessző,
Három, négy, bezzeg légy,
Öt, hat, fut e pap,
Hét, nyolc, túros bóc,
Kilenc, tíz, vig e víz.

Igazat adtam neki, mert ha van ilyen helyi mondóka, akkor kár bármi egyebet használni. Mi viszont olvassuk figyelmesen a szöveget, mert érdekes jelenségek bújnak meg benne. Kezdjük a fordítással:

Eggyó, kettő, csipkevessző. Az eggyó, eggyő formát akkor használják a csángók, ha más számnevek társaságában mondják az egy számnevet.

Három, négy, bezzeg légy. A bezzeg a légy zümmögését jelenti, hangutánzó szó.

Öt, hat, fut e pap. Az e az a határozott névelő helyi realizációja.

Hét, nyolc, túros bóc. A túrós bóc a csángó konyha egyik finomsága, egy darab puliszka közepébe túrót tesznek, labdát formáznak belőle, majd az egészet megsütik.

Kilenc, tíz, vig e víz. A víz víg, azaz András magyarázata szerint átlátszó, tiszta, nem sűrű, nem mocsáros.

No, az, hogy a víz víg, bizony elég meglepő.

Előveszem a Péntek János szerkesztésében megjelent A moldvai magyar tájnyelv szótárát, abban is le van írva a víg e jelentése, méghozzá a következőkkel példázva: 1.) Igazi víg az étel (híg), 2.) A ruzuka vigabb, halaványabb szín (a veresnél), 3.) Vigan jö e sziël (a szerkesztő magyarázata szerint tisztán jő a szél – olyan csípős, hideg szél fúj, amit a székely úgy fejez ki, hogy „vékonylikú szél fúj”, mármint olyan csípős szél fúj, hogy az ember a feneke likát is össze kell szorítsa, hogy ne fázzon – bizony, még manapság is fúj így a nálunk, kézdii székelyeknél Nemerének, Moldvában csóré szélnek, pircse (fosókaszilva) szélnek nevezett áramlatocska. Szokták mondogatni Klézsén: Ne menj ki pircsén reggel, húzd fel a csóré seggedre a gagyát).

Vajon honnan jöhet a víg ezen jelentésbokra?

Az etimológiai szótárakat hiába lapozzuk fel, azok nem ismerik a szó ezen jelentését, még a Czuczor–Fogarasi-féle szótár sem tud róla. Így kizárólag a magunk kútfőjére hagyatkozhatunk. Használják-e Klézsén a víg szót ’jókedvű’ értelemben? András kérdésemre azt válaszolja, hogy nem, csak olyan formában, hogy vigass (jókedvű) ember, vigasskodik (örvendezik). Ha a gyermeknek nem zavaros a válasza, hanem tiszta, akkor így dicsérik meg: „Jó vigan látszik.” Jegyezzük meg innen, hogy a víg tő eddig a tisztaság fogalmával kapcsolódik egybe.

Ugyanakkor a híg melléknévről sem feledkezhetünk meg, mivel a már idézett Igazi víg az étel példamondatban egyértelműen a víg a híg helyett áll. Amúgy Klézsén a híg szót nem használják. Ha a székelyek például méltatlankodnak a híg levesre, a csángók visszakérdik: teli van-e higgannyal (higannyal), s röhögnek (ez már sok tragédiát okozott az idők folyamán). Vagy Andrásnak mondta a nagymamája: higgadj le, ami azt jelentette, tisztulj le, nyugodj le.

Mindebből én azt a következtetést tudom levonni, hogy víg és híg szavaink valamikor ugyanarra a tőre mentek vissza.

Hogy mi lehet az eredetük, nem tudom, az etimológiai szótárak ugyanis mindkettőt ismeretlen eredetűnek tartják. Bonyolult egy ügy, az biztos.

Amúgy igazat kell adnom Duma Andrásnak: ha a csángóföldi magyartanár ezzel a mondókával tanítja a számneveket, akkor esélye van arra, hogy a számnevek mellett sok mindenről meséljen a gyermekeknek, összehasonlítsa az irodalmi magyart a csángóval, és közben ráveheti a diákokat, hogy beszéljenek a nagyszülőkkel, öregekkel, akik példázzák és magyarázzák majd a víg és a híg jelentéseit. Ma már minden alkalmat meg kell ragadnunk arra, hogy a fiatalokat az öregekkel beszéltessük.•