Hajdanán a bencések is elindultak ismeretlen földekre, többek között Pannóniába, hogy elhozzák a szlávoknak, majd a honfoglaló magyaroknak az Evangélium üzenetét. A két világháború között pedig Brazíliában alapítottak közösséget. Somorjai Ádám is régóta járja a világot. Történészi munkája, Mindszenty hercegprímás hagyatékának tanulmányozása például Amerikába is szólította. Mennyi időt töltött ott?
Mindszenty József követségi hagyatéka a Washingtonnal szomszédos Maryland államban, College Parkban, az Amerikai Nemzeti Levéltár új épületében található. Először 2009 augusztusában jártam ott egy bencés atyával együtt, öt napig fotóztuk a dokumentumokat, s akkor négyezer felvétellel tértünk haza. Ezt követően 2010 februárjában, szintén egy hétig reggeltől estig fényképeztük a budapesti amerikai követség Mindszenty-dokumentumait, de ekkor már öten voltunk. Igaz, nem mind bencések, de tízezer fotóval lettünk gazdagabbak.
A John F. Kennedy levéltár Bostonban (képek a Wikipediáról)
Tekintettel arra, hogy az utolsó hercegprímás négy amerikai elnökhöz írt leveleinek eredeti példányait is kerestem, eljutottam Bostonba, a Kennedy-levéltárba, a kansasi Abilene-be, ahol az Eisenhower-levéltár található, s Austinba, Texas fővárosába is, Johnson elnök levéltári hagyatékát kutatva.
Kezembe került Jordán Sándor Emil anya 1942 és 1972 között, Brazíliában vezetett naplója is, amelyet Ádám atya adott ki. Hányszor járt Dél-Amerikában, milyenek arra az emberek, mik a tudós pap élményei?
Dél-Amerikában háromszor jártam, egyszer Chilében, 1991 augusztusában, ahol az elmúlt negyven esztendő tapasztalatairól rendezett kisebb konferenciát az 1953-ban alapított Adolfo Ibáñez magánegyetem és az Artes y Letras napilap. Három meghívott előadó volt, egy lengyel, egy cseh és egy magyar.
Akkor volt éppen a Gorbacsov elleni puccs és a hazai pápalátogatás.
A pártfőtitkár puccs utáni első interjúját szatelliten élőben nézhettem a szerkesztőséggel együtt – akkor nagyon új volt még ez a technológia. Egy interjú keretében megkérdeztek, mi a véleményünk, visszajönnek-e Magyarországra is az oroszok. Én akkor azt válaszoltam, hogy bár bizonytalan a puccs kimenetele, mégsem valószínű a visszarendeződés, nem jönnek vissza, mert az események már visszafordíthatatlanok.
1994-ben jártam először São Paulóban, bencés atyáinknál, erről az útról kisebb, nyomtatott házi kiadvány is készült. Ekkor Várszegi Asztrik főapát úr küldött maga helyett, az európai nyár negyven napját töltöttem Brazíliában. A dél-amerikai bencés, ciszterci, trappista szerzetesek négyévente esedékes találkozójára érkeztem (Encuentro Monástico Latinoamericano – EMLA) a mi ottani apátságunkba, legalább százan voltunk, pedig csak az elöljárók jöttek el. Aztán 2013-ban voltam másodszor ugyanott, de csak egy hetet, hogy lefényképezzem a bencés levéltár anyagát. Tízezernél több felvétellel jöttem haza. Innen vannak Jordán Sándor Emil naplójegyzetei is, amelyek 1942–1972 közötti része most jelent meg, de sajnos könyvesbolti forgalomban még nem kapható.
A Szent Gellért bencés apátság São Paulóban
Brazíliában sokat süt a nap, és ez hat a munkakedvre is. Atyáinknak az a tapasztalata, hogy
egy brazil ember három nap alatt végzi el egy magyar ember munkáját és öt nap alatt egy németét. Nagyon szimpatikusak, barátságosak az emberek.
Brazília nagy, futballban ők a legjobbak, ott van a Copacabana, Rio de Janeiro tengerpartja, amely Ferenc pápa látogatása és miséje óta „Papacabana” névre is hallgat. Ha meghívnak délutáni teára, nem illik este hét előtt beállítani, ha találkoznak veled, hosszan veregetik hátadat, így fejezik ki szimpátiájukat. El is határoztam, hogy megalapítom a Szerzetesi Airlines repülőtársaságot, de ez olyan terv maradt, amelyet másnak kell majd megvalósítania. Inkább megyek KLM-mel, amszterdami átszállással, vagy Iberiával. Az Alitaliát nem tanácsolom, mert a Róma–São Paulo vonal részben a Szahara felett vezet és a gyakori homokviharok igen megrázkódtatják a gépet, sokszor holtsápadtan érkeznek meg az utasok.
Jó kapcsolatokat ápolt Galambos Iréneusszal, a burgenlandi magyarok lelkészével. Ráadásul, akárcsak ő, németet is tanított a bencések győri gimnáziumában. Hogy érezte magát a német nyelvterületen mint pap, mint utazó?
Németországba újabban nem járok, amikor jártam, olyan volt, mint egy mesebeli ország, a zöld az zöld, a vonatok pontosak, az emberek kedvesek, minden tipptop, a szemetet nem szabad csak úgy kidobni, hanem szortírozni kell. És ami kerek, azt lapossá kell döngölni eldobás előtt. Minden elviselhetetlenül precíz, mint a nyelvük. Bár én is német szakos vagyok, de más germán nyelvek nem követték a Grimm-testvéreket, így a flamandok sem abban, hogy előírják a „der, die, das” szabályait és a melléknévragozást, amelynek elsajátítása igen nagy energiákat követel. Ireneusz atya akkoriban, amikor Rómában teljesítettem szolgálatot, kocsival mindig útba esett, ezért én is néhányszor megálltam Alsóőrön, volt, hogy néhány napot nála is töltöttem. Emlékét ápolom, bibliográfiáját a Magyar Egyháztörténeti Vázlatokban közöltem.
Katolikus templom Alsóőrön, itt szolgálta a magyar híveket Galambos Iréneusz
Új, a napokban megjelent könyvében egy pozsonyi kiránduláson szerzett benyomásairól és a város nevének etimológiájáról is olvashatunk. Hogyan került Pozsonyba?
Pozsonyba még bencés kispap koromban jutottam el, előszeretettel jártunk oda és látogattuk meg az egykori bencés gimnázium épületét, amely akkor egész Szlovákia egyetlen és központi szemináriuma volt, ma az egyetem katolikus teológiai fakultása. A dolog érdekessége, hogy 1850-ben az abszolutizmusáról elhíresült
Bach-rendszer azért vette el a bencésektől, mert nem voltak hajlandók magyarról németre változtatni a tanítási nyelvet.
Amúgy nekem nem okoz különösebb gondot a szlovák nyelv, mivel érettségi után megtanultam lengyelül, és a két nyelv között számos a hasonlóság.
Pozsonyban a magyar ember feliratok híján már alig tud tájékozódni, mindennek más a neve, mint valaha. Az egykori Kossuth tér ma például Hviezdoslav névre hallgat. Aztán Pázmányra nem találtam utalást a dómban, pedig ott van eltemetve. A pozsonyi születésű bencésnek, a magyarországi régészet egyik alapítójának, Rómer Flórisnak viszont még ott áll a szobra a régi városházánál.
Rómer Flóris történész pozsonyi szobra (fotó: Krómer István)
Nem is olyan régen feldolgozta a komáromi bencések Trianon utáni történetét is, amihez minden bizonnyal a helyszínre is el kellett utaznia.
Nos, a régi Komáromban, amelyet most Kormárnónak neveznek, már Bíró Lucián atyánkat látogatva jártam többször is. Mégpedig a Gatyaszár utcában, így nevezik a helybeliek a Klapka utcának az Európa-udvar utáni, észak felől kezdődő, V alakú részét, ahol Lucián atya idős korában lakott. Kevesen tudják, hogy ő
két liturgikus lexikont is kiadott magyarul, egyet 1938-ban, a másikat annak ötvenedik évfordulójára szánta, de kicsit később jelent meg
a Szent István Társulatnál. Ő, a régi bencés elöljáró volt a legfőbb informátorom, de a komáromi bencés levéltár iratait is használtam, amely Pannonhalmán kutatható. Azt is el kell mondanom, hogy a határon túlra került magyarok rossz néven veszik, hogy nem nevezzük őket komáromiaknak. Mert amit mi most Komáromnak hívunk, az Újszőny volt Trianon előtt.
A pozsonyi Szent Márton dómban nyugszik Pázmány Péter (Fotó: Krómer István)
Az Állítható, vitatható, vitatandó című könyvben a római Aventinus dombról és környékéről is hosszan olvashatunk. Tervben vannak-e még Rómáról szóló írások, hiszen évtizedeket töltött el az örök városban?
Ahogy adódik, néha megszáll az ihlet, gyakran álmodom Rómával… Ez egyszerűen belső kényszer: le kell írni és akkor kiírom magamból. Most éppen egy újabb, a római éveimről szóló könyvön dolgozom Elmer István barátommal, aki kérdez. A munkacíme: Róma, Vatikán, ahogy megéltem 1984-től 2016-ig.
Interjúkból, korábbi munkáiból tudhatjuk, hogy első nagyobb utazása még a hetvenes években Lengyelországba vezetett. Itt azóta is nagyon sokszor megfordult, mik a benyomásai a legutóbbi út után? Megmarad a nevezetes lengyel–magyar barátság?
Lengyelországot érettségi után, 1970-ben kezdtem beutazni, akkor hat hónapot töltöttem el ott három részletben. Majd évente egy-két hétre mindig visszatértem. Később, amikor 1980-ban tanár és osztályfőnök lettem Győrött, az általam tanított
diákokat is elvittem oda, többször is. Az más idő volt, a Szolidaritás időszaka.
Amíg éltek papi barátaim, idősebb jótevőim, akiket korábban megismertem, és többször felkerestem, az ő szemüvegükön keresztül láttam az országot.
Somorjai Ádám otthonában, Pannonhalmán (fotó: Krómer István)
Aztán ők hazamentek, nem volt már kit látogatni. 2017 után, amikor visszatértem Rómából Pannonhalmára, úgy gondoltam, hogy feladatom lenne kivinni olykor-olykor egy-egy csoportot. 2019-ben volt is egy-két ilyen alkalom. Azóta nem jártam kint, a mai politikát pedig nem igazán értem, és talán már nem is fogom megérteni. Úgy is fogalmazhatok, hogy
Lengyelország fontos volt az életemben, és most is fontos, erről szívesen írok,
szívesen beszélek, de inkább a történelemről, nem az aktualitásokról.
Róma és az utazások mellett nemrégen hosszabb időt töltött Zalaapátiban. Mi volt itt a feladata?
Zalaapátiban van egy régi bencés apátság, arra gondoltam, hogy vissza kellene menni, főleg, hogy 2019-ben ezeréves volt az itteni első templom. 1024-ben történt az első monostor alapítása.
Nincs még egy olyan kolostorunk, amelynek két Szent István-i alapítólevele lenne, csak Zalavárnak,
Zalaapátinak. 2019-ben egy esztendeig ott laktam és ma is foglalkoztat a gondolat, hogy visszatérek. A zalaapáti levéltár azonban újabban Pannonhalmán van, így még utaznom sem kell, hogy forrásokat olvassak. Időnként meglátogatom a Zalavári Történelmi Emlékparkot, amely az ősi apátság helye. Igen, a helye, mert nem sok maradt meg belőle. Még most is ásnak itt a régészek, és alig találnak valamit.
Az ősi apátság helye a Zalavári Történelmi Emlékparkban
Amit már föltártak, azok a honfoglalás előtti IX. század leletei, avar, bajor és szláv nyomok. Ekkoriban egy szűk esztendőt a szlávok apostolai, Szent Cirill és Szent Metód is itt töltöttek, mielőtt Rómába mentek volna. Itt én is sokat tanultam, és ma már
nem tudom elképzelni a magyar történelmet Pannónia három missziója nélkül (az első a római, a második ez, a harmadik a magyar).
Erről írtam is egy kis könyvecskét, amely a Szent István Társulatnál jelent meg.
Túl van már a hetvenen, de ugyanolyan energikus, eltökélt, mint amikor 1980-ban megismertem. Gondolom, vannak még jócskán tervei, lesznek még utazások is?
Ezer évre lenne tervem, de már nem fogom őket mind megvalósítani. Idén szerzőtársakkal két forrásközlést, vaskos könyveket szeretnék még megjelentetni, továbbá az említett római, vatikáni kötetet. Amúgy mindig csak a következő könyvig szövögetek terveket. Egészségem már nem az, amit megszoktam, lassulok, de ez már a korral és a kórral is jár, sajnos.
Nyitókép: Posta Speciosa a Pannonhalmi Főapátságban
