Szindbád sok egyéb pozitív emberi tulajdonsága mellett kiérdemelhette volna a keresztény érzületű nőcsábász kitüntető címet is, ha a nőcsábász nem lenne kissé negatív töltésű szó. De ő maga volt a megtestesült kivétel minden szabály alól – puszta létével és szinte minden egyes cselekedetével.

A temetői életnek minden csínját-bínját – mondhatni – belülről ismerte, de most mégsem tudta, mitévő legyen az urnával. Szindbád édesanyja szóban és írásban is úgy rendelkezett, hogy a fia vigye haza a hamvait, hogy továbbra is szeretetben együtt lehessenek.

A nőket eléggé jól ismerő férfiak hosszan tudnak mesélni arról, hogy a hölgyek, akikkel életük során dolguk volt, milyen nagy arányban vallják magukat boszorkánynak. Erre ők maguk – hallgatóságukkal együtt – csak mosolyogva legyinteni szoktak.