Amióta először olvastam Comte híres gondolkodástörténeti korszakolásáról, azóta elmélkedem arról, vajon mi következhet a históriát lezáró tudományos vagy pozitív szakasz után.

Most, hogy néhány napra Örményország, Azerbajdzsán, Észtország, Grúzia, Magyarország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Románia, Oroszország, Szlovákia, Ukrajna közösségi oldalain szabaddá vált a gyűlölet, érdemes elgondolkoznunk azon, milyen hatással vannak kultúránkra a gátlástalan technológiai óriások.

A kilencvenes éveiben járó filozófus, szociológus Jürgen Habermas pesszimizmussal tekintette át a közelmúltban, miképpen változtatja meg a közösségi média a modern társadalmi nyilvánosság és a demokrácia összefüggését tárgyaló, 1962-ben megjelent A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása című könyvének koncepcióját.

Az Alexandra-birodalom megroppanásának idején kétségbeesett levelet írt Szabó Tibor Benjámin író, könyvszakmai újságíró L. Simon Lászlóhoz, az Országgyűlés Kulturális Bizottsága akkori elnökéhez. A nyílt levélből kibomló apokaliptikus problématérkép elsősorban arra mutatott rá, hogy a kiadók és a terjesztők érdekellentéteinek megoldására sem fóruma, sem lehetősége nincs a könyvszakmának.

Rövid ideig Playboy-rajongó voltam. Nagyon rövid ideig. Három-négy hétig, ha sokat nem mondok. A dolog úgy esett, hogy rám telefontált csodálatos barátnőim egyike, és még mielőtt elé boríthattam volna a meglepetéshívás feletti örömömet, nekem szegezte: – Te leszel a Playboy főszerkesztője! Így döntöttünk a csajokkal.

Tudták, hogy a szépirodalom magasabb fajtának elsődleges funkciója a tudás bővítése? Nem? Én sem. De Milbacher Róbert író, kritikus, sőt irodalomtörténész, a Pécsi Tudományegyetem tanára A magas irodalom lektűrösödéséről című esszéjében éppen ezt állítja.