Kovács János jókedvűen ébredt. Nem volt ez gyakori, igen megörült neki. Ilyenkor mindig föléledt benne a vágy, tenni kéne valamit. A világmegváltáson túl volt, nyugdíjasként ez már nem aktuális, a világ megértésével viszont ebben a korban érdemes foglalkozni.

Legújabb számunkban Zelnik József az élők közösségének együttes életjogáról töpreng; Zalán Tibor költővel, Fabényi Júlia és Rieder Gábor művészettörténészekkel, Horváth László Imre íróval és Franz Ullrich várostervezővel beszélgetünk, Oravecz Imre Alkonynaplójáról és a magyar–román nemzetképekről olvashatnak.

A házat apám vette még fiatal ügyvéd korában. Pontosabban nem vette, hanem ápolási szerződést kötött rá. Hosszú beszélgetés után a korábbi tulajdonos, haldokló öregasszony ráhagyta. Apám nem tudhatta, miről van szó, azután mindennap a nővérét küldte az öregasszonyt ápolni.

Manapság mindent ár-érték szerint minősítenek, néhányan már a szeretetet/szerelmet is, vagy éppen a hazaszeretetet, aszerint, mekkora értéket kaphatnak vagy éppen kérhetnek. Ha már minden ily módon értékelhető, nézzük meg, mennyit ért az 52. Tokaji Írótábor!

Ki ne vágyna kényelmes, nagy házra kerttel, úszómedencével és két autóval a garázsban, családi életre alkalmas csendes, biztonságos településen, természetközelben, emberléptékű környéken?

Németh Zsolt Gondolkozzunk együtt a nagy-
stratégiáról! című, lapunkban megjelent írásában geopolitikai orientációnk megvitatására hívott fel. Jeszenszky Géza után most a korábbi nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár tesz eleget a felhívásnak.

Én, K. László, döglégy, a számomra még hátramaradt, kevéske időmben szeretném elmondani, hogy gondolkodásom jelentősen megváltozott, különösen az „Ez a természet rendje, tehát...” kezdetű tézisekkel kapcsolatban.

Martin Wanda (1991) és Martin Gábor (1953) dokumentumképeit több mint negyven év és majdnem kétezer kilométer választja el egymástól. Mégis mindkettő szinte ugyanarról mutat be érzékeny társadalomábrázolást, még ha egyféle szűk szubkulturális közegben is.

Kézzel írt, selyemzsinóron függő, kinyitható táncrend, plakátok sora, cikkgyűjtemény, spicc-cipők, fotográfiák – az Áldásy-palotában minden a táncról szól. Halász Tamás több mint egy évtizede vezeti az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Táncarchívumát.

Áttetsző képi világ, hangsúlyos festett terek, melyeken merev, kalligrafikus pengék hatolnak át rétegzett felületükön. Rozman Csenge festészeti programját a tér strukturális absztrahálása, a megfoghatatlan, vagy a látott táj, s természeti formavilág leképezése uralta.

A XIX. század végétől az első világháborúig tartó, Belle Époque-nak, boldognak nevezett időszakban a „Párizs királynőjeként” tisztelt Misia Sert, az irodalmi és művészeti élet körülrajongott alakja tévedhetetlen érzékkel fedezte fel a tehetségeket, akiknek útját azután tanácsaival és anyagilag is egyengette. A kor legnagyobb költőit, íróit mondhatta barátainak.

A Reuters brit hírügynökség újságírói voltaképpen fillérekért hatalmas mennyiségű, kínai eredetű kábítószeralapanyagot tudtak vásárolni a világháló révén. A helyzet sokban a XIX. századi ópiumháborúkra emlékeztet.