A friss Magyar Szemléből ajánljuk
Az elbeszélés drámaisága már a nyitóképben megmutatkozik: egy fiatal lány hamuval tisztít ollót. Aztán feltárul a tragédia: a férfi halott, ő szíven szúrta. A bűn eltitkolása és a vezeklés folyamata a regény meghatározó elemei.
A regény világa szimbolikus rendszert alkot. Az apadó kút a meddő élet, az elmúlás szimbóluma. A lány, Szendy Ilka, a tett előtt és után is a végzet eszköze. A köveket ő hordja a kútba, de a kőhullás mint természeti tényező mintha nagyobb hatalom műve lenne. Szüsziphoszi módon hordja a súlyos terheket, a tett után magára kényszerített vezeklést végzi, de nincs feloldozás. Az irodalmi utalások (Dosztojevszkij, Arany János) erősítik a bűn és bűnhődés motívumát.
Szilágyi regényében a megfejthetetlenség és a megfejtés vágya külső-belső konfliktusként van jelen. A műben felhalmozódó titkok nem feltétlenül fedhetők fel, de jelenlétük meghatározó. A jajdoni világ éppoly zárt és kiszolgáltatott, mint Ilka sorsa. A közösség is hallgat, egyesek ismerik az igazságot, mások csak sejteni vélik. A lány haláltánca a kövek hordásával a végzet kiszámíthatatlan erejét is kifejezi.
A narráció sajátos eszközökkel épül fel. A regénybeli kérdések halmozódnak, de kevés a válasz. Az elbeszélő nem mindenható, és nem minden rejtély nyer magyarázatot. A filozófiai és lélektani elemzések széles spektrumú megközelítést tesznek lehetővé, de a regény ellenáll az egyértelmű megfejtésnek. Schopenhauer és Nietzsche eszmei hagyománya, az egzisztencialista kérdések mind részei annak a szellemi képzetnek, amelyben a szereplők mozognak.
A Kő hull apadó kútba történeti időben is konkretizálódik: az orosz–japán háború időszakában járunk, egy letűnőben lévő világ végső rezdüléseit figyeljük. A kisvárosi miliő elkerülhetetlen vége részben Ilka sorsában is visszatükröződik. A regény egyszerre lélekrajzi dráma, filozófiai értekezés és társadalmi tabló, ahol a titok nemcsak a cselekményben, hanem magában a nyelvben is jelen van.
Szilágyi István regénye tehát nem pusztán egy bűntett története, hanem annak az elkerülhetetlen sorsnak a felmutatása, amely a létezés és elmúlás nagy kérdéseit kutatja. Ilka végórái, az olló és a kövek hullása nemcsak a cselekmény mozgása, hanem egyben a végzet kifejeződése is, amelynek kimondatlansága maga is egy titok.
Nyitókép: a Zárványidő című portréfilm forgatása közben, Kalotaszentkirály, 2014. (Gróh Gáspár felvétele)
A Magyar Művészeti Akadémia 2024. október 8-i Szilágyi István emlékkonferenciáján elhangzott előadás szerkesztett szövegét a Magyar Szemle 2025/1-2. számában olvashatják.
