Az Alexander nevet a világhódító makedón király, azaz Nagy Sándor tette híressé. A keresztény naptárba azonban nem az ő neve került be, hanem egy nagy tudományú jeruzsálemi püspöké, aki Krisztus után 251. március 18-án, Decius császár uralkodása végén szenvedett mártíromságot. A görög Alekszandrosz (Ἀλέξανδρος) eredetileg az Ida-hegyen nevelkedő trójai királyfinak, Párisznak az ottani pásztorok által adott ragadványneve volt, amely magyarul azt jelenti, hogy férfiakat elhárító és oltalmazó. Ez az összetett név ugyanis a védelmez jelentésű alekszó igéből és a férfi jelentésű anér főnév (birtokos esete androsz) jött létre. A név latin változata, az Alexander, szóban és írásban nemcsak alanyesetben, hanem nagyon gyakran a deklináció további eseteiben például Alexandro formában fordult elő. Ez a névalak
a régi magyar kiejtésben Aleksándrónak hangzott, amelynek a becéző alakjából a középkorban alakult ki előbb a Sándró, majd hangátvetéssel a Sándor.
Ez a keresztnév a XVII. század közepétől kezdett szerepelni a magyar kalendáriumokban, mégpedig a manapság is szokásos március 18-i időpontban. Petőfi Sándor névnapja tehát csupán néhány nappal követi március 15-ét, így jól kapcsolódik a költő által képviselt nemzeti ünnephez és a közelgő tavasz nyitányához.
Kalendárium, mely rendeltetett Christus urunk születése után az M.DC.LI. esztendőre, Bécs, 1650
A kiskőrösi evangélikus egyházközség latin nyelven vezetett keresztelési anyakönyvébe 1823. január 1-jén Alexanderként írták be Petrovics István és Hrúz Mária újszülött fia nevét. A megkeresztelt protestáns gyermekeknek felnövekedvén meg kellett vallaniuk hitüket a konfirmációkor, hogy úrvacsorával élő egyháztaggá válhassanak. Petőfi akkor érte el az ehhez megkívánt életkort, amikor 1834-től 1835-ig a pesti piarista gimnázium tanulója volt. Ebben a hazafias szellemű iskolában magyar nyelven folyt az oktatás. Az akkoriban odajáró tizenkét evangélikus diák közül kilencen nemesi származásúak voltak. Nekik ugyancsak magyarul kellett tanulniuk a hittant Jan Kollártól, a pesti szlovák anyanyelvű lelkésztől. 1835 tavaszán a Szén piaci (a mai Deák téri) evangélikus templomban tizenegy fiú és három leány konfirmált. A többségében szlovák családnevű ifjak között csak ketten voltak vidékiek, a névsor elejére írt tizenkét esztendős, Szabadszállásról való
„Alexander Petrowits (ex Szabad Szálas / 12 an.)”
Petőfi Sándor keresztelésének bejegyzése a Kiskőrösi Evangélikus Egyházközség anyakönyvében
Illyés Gyula szerint „valószínű, hogy tanítványát Kollár szlováknak számította, vagy legalább azzá akarta tenni. A leckék hatására következtethetünk abból a későbbi jelenetből, amikor esztendők múltán a tanítvány megtagadja vallását, s reformátusnak mondja magát. A körülötte állók tudják, hogy evangélikusnak keresztelték, és csodálkozva, talán egy kicsit gúnyosan is várják a magyarázatot. »Nem akarom, hogy csak a vallásom miatt is talán tótnak tartsanak« − mondja ingerülten a hajdani tanítvány, és mereven a kérdezők szemébe néz.”
Petrovics Sándor Pápán, a református kollégiumban lett önmaga keresztapja, hiszen ottani tanulmányait befejezve változtatta nevét Petőfi Sándorra. 1842. november 3-án Hazámban című költeménye jelent meg először ezzel a szépen hangzó magyar névvel a Pesten kiadott Athenaeum folyóiratban.
Petőfi Sándor újonnan felvett nevének első megjelenése az Athenaeum 1842. november 3-i számában
Petőfi életének tudós kutatói sok kérdést tisztáztak, arról azonban nem értekeztek, hogy a költő miért éppen a Sándor keresztnevet kapta. E név kedveltségét jól mutatja, hogy a történelem során nyolc pápa vette fel az Alexander nevet, köztük a hírhedt VI. Sándor (1492−1503); Petőfi születésekor pedig éppen I. Sándor (1801−1825) volt az orosz cár. Ezt a nevet viselte két híres költő, az angol Alexander Pope (1688−1744) és az orosz Alekszandr Puskin (1799−1837) is.
Az Alexander keresztnév magyar változata a középkor óta jelen volt a magyarországi névadásban. Elősegítette ezt az Árpád-korban magyarra fordított és az Anjou-korban átdolgozott, ámde elveszett, mesés elemekkel teli Nagy Sándor-regény, majd ennek a XVI. század során megjelent újabb fordítása, illetve a XVII. század végén Haller János Hármas históriája. Nagy Sándor hiteles történetét pedig Ilosvai Péter beszélte el a római történetíró, Curtius Rufus nyomán szerzett históriás énekében. Balassi 1590 őszén Krakkóból küldött Batthyány Ferencnek levelet, amelyben Ilosvai históriájából idézve ajánlott neki szolgálatra egy lengyel nemes ifjút, aki „igazán mondhatja Sándorkint, hogy nem bánt szegénség”.
A Sándor nevet viselő hajdani magyar személyek közül néhányat bemutatok az alábbiakban. Kapy Sándor volt Balassi Bálint bizalmas barátja, akit 1588 elején titkos terveibe is beavatott; 1594 májusában pedig a jezsuita Dobokai Sándor (1565−1621) állt az Esztergom sikertelen ostromakor megsebesült költő mellett, annak utolsó óráiban. A Rákóczi-szabadságharcot lezáró szatmári békét gróf Károlyi Sándor (1669−1743) kötötte meg 1711-ben. A XVIII. században született Báróczy Sándor (1735–1809) testőríró; Kisfaludy Sándor (1772−1844) költő, a Himfy-versek szerzője; Kőrösi Csoma Sándor (1784−1842) a tibeti szótárt készítő nyelvtudós; valamint az unitárius székely nemes, Bölöni Farkas Sándor (1795–1842) műfordító és világutazó.
Aligha valószínű az, hogy Petőfi szülei efféle személyekre gondolva választották volna elsőszülött fiuk nevét. A mindennapokban velük élő falusi lakosok között sem volt ritka a Sándor név. Szabadszálláson, ahol a Petrovics család huzamosan élt, 1820-ban Varga Sándornak hívták a bírót. 1821. augusztus 16-án a Szabadkára látogató József nádor hitvesével együtt átutazott Szabadszálláson. Ekkor tizenkét, nemzeti ruhába öltözött lovasnak kellett várnia a vendégeket a település határában. Beválasztották közéjük Petrovics Istvánt is. A deputáció névsorában négy Sándor is szerepel: Varga Sándor, Kun Sándor, Gózon Sándor, Gálos Sándor.
József Attila nővére, Jolán 1948-ban Szabadszállás címmel cikket jelentetett meg a Fórum című folyóirat januári számában. A kiskunsági települést már gyermekkora óta jól ismerte, hiszen anyjuk, Pőcze Borbála innen származott. József Jolán írásában kitért Petőfi szüleinek szabadszállási megtelepedésére. Megemlítette a P. Varga család öreg Bibliáját, amelyben ez a bejegyzés olvasható:
„Anno 1822. Szilveszter éjszakáján született Pista fiam, Petrovics szomszédék Sándor fiával egyidőben.”
A Szabadszállásról származó P. Varga Gyula (1874−1971) ugyanerről azt beszélte el Tóth Sándor (1924−2014) helytörténésznek, hogy dédnagyapja, Pöhő Varga Sándor és felesége jó szomszédságban voltak Petrovics Istvánnal és nejével. „A két asszony áldott állapotban volt, és megállapodtak abban, hogy ha fiú gyermek születik mindkét helyen, akkor a keresztség alkalmával a Petrovicséknál születendő gyermek a Varga szomszéd után Sándor nevet kapja. Vargáéknál pedig a születendő gyermek István nevet kapja Petrovics István után. Így is történt. Mindkét helyen fiú született, és a megegyezés szerinti neveket kapták. Ez a tény a Varga család bibliájába feljegyzésre is került. Keresztszülői tisztségre nem kerülhetett sor, mivel Petrovicsék Kiskőrösre vitték keresztelni Sándort.”
Nehéz lenne eldöntenünk azt, hogy ezen emlékezések mennyire tekinthetők hitelesnek. Az azonban érdekes körülmény, hogy nem az elsőszülött kapta meg az apja keresztnevét, hanem a második, a költő 1825-ben született István öccse.
Arról viszont van érdemleges emlékezés, hogy a János vitéz megjelenését követő napokban, a már akkor Pesten lakó Petőfit barátai megköszöntötték a neve napján. Egressy Ákos (1832−1914), Egressy Gábor és Szentpétery Zsuzsánna fia, 1909-ben írta meg, hogy gyermekként tanúja volt annak, amint Kerepesi úti lakásukban, a Marczibányi-házban élő színészcsapattal együtt ebédelt a költő a Sándor-napot megelőző napon, amely akkor a virágvasárnapot követő hétfőre esett. A történet kulcsszereplője Ákos nagyanyja, idb. Szentpétery Zsigmondné Szegő Julianna volt:
„Asztalunknál érte meg Petőfi 1845-ben, március 17-dikén, a neve napját. Nem volt semmi előkészület. A névnapi alkalomra nem gondolt senki, talán még Petőfi sem. Csupán a kalendárium-ismerő jó nagymama, aki azonban mélyen hallgatott. Petőfi javában diskurált atyámmal s jóízűen ropogtatta még az ebéd befejezése után is a pogácsát, melyet szakadatlanul rakosgatott tányérja elé a gondos nagymama. Vendégeink, kosztosaink az asztaltól már mind eltávoztak. Minket, családtagokat, az ízléses pogácsák ottmarasztottak. A szeretet képe látszott ülni a magára maradt családi szentély fölött, melyet a legtisztább, legmagasztosabb érzés fogott körül.
A nagymama szemei ragyogtak a boldogságtól. A legbensőbb anyai érzés csillogása volt, az árván maradt, apátlan és anyátlan ifjú vendége iránt. A pogácsa meg csak fogyott, s a tál újra meg újra megtelt. A nagymama boldog megelégedéssel, kedveskedve nógatja, tologatja Petőfi elé: – Tessék, tessék, kedves Petőfi úr! Csakúgy, mint otthon! – De édesanyám – mondja Szentpétery, – mialatt maga is mohón falatozza a friss sütetű pogácsákat, miket a jó nagymama a vendégszeretet kiapadhatatlan bőségszarújával rakosgat eléjük – mi jutott eszébe? Ráadásul ennyi pogácsa!? – Hát hiszen ma Sándor napja van! – szól kigyulladt arccal a nagymama, jóságosan Petőfi felé fordítva tekintetét.
Mind gondolkodóba esünk. Én és Árpád öcsém, szájtátva meredünk Petőfire, aki feszélyezetten tolja székét ide-oda. A szemközt ülő [Egressy] Etel szeme nagyot villan Petőfire, mit ez jóleső érzéssel fog fel. Atyám felugrik ülőhelyéből. – Igaz a! hiszen ma Sándor napja van! − kiáltja örömteljes elragadtatással − és mi ezt nem is tudtuk! Isten éltessen, Sándor! – Éljen – éljen – éljen! – hangzik nyomban reá a család üdvkiáltása. Petőfi a nagymamához siet, kezet csókol s az elfogultságtól remegő hangon mondja: – Köszönöm, nagyasszonyom!”
Naptár az 1845. esztendőre, Magyar Kereskedelmi Almanach, Pest, 1845
A névnapi köszöntés esztendejében készítette Egressy Gábor azt az amatőr dagerrotípiát, amely Petőfit egy biedermeier széken ülve, annak karfáját átkarolva ábrázolja. A költő a későbbiekben maga is számontartotta a névnapokat, hiszen 1847. december 10-én köszöntőt írt a feleségének neve napjára: „Kis Juliskám, feleségem / Neve napja vagyon most!” (Nota bene! december 10-e Judit napja.)
Petőfi barátainak körében is akadtak vele azonos keresztnevűek, miként Vachott Sándor (1818–1861) költő, Vachott Imre bátyja, és a magát „vad grófnak” nevező Teleki Sándor (1821–1892), a mézeshetekre átadott koltói kastély birtokosa. Teleki emigrációja idején összebarátkozott idősb Alexandre Dumas-val, és megismertette vele Petőfi költészetét.
A híres francia Sándor romantikus regényeit és színdarabjait jól ismerte Petőfi, hiszen 1847. október 14-én éppen Koltóról írta meg Kerényi Frigyesnek, hogy két regényíró a kedvence, a darab ideig Boz álnevet használó Charles Dickens (1812–1870) és Alexandre Dumas (1802−1870):
„Bozzal együtt legkedvesebb regényíróm, Dumas Sándor.” A francia író hosszas magasztalását ezzel zárta: „Szóval: Dumas Sándor szeretetreméltó ember (…) nem hiába, hogy druszám.”
A névnapok megünneplése Magyarországon a XIX. század második felére teljesedett ki. Arany János nagykőrösi tanártársának, Szilágyi Sándor (1827–1899) történésznek, az Egyetemi Könyvtár igazgatójának (1878–1898) névnapját minden évben nagy lakomával és tréfás szerzeményekkel ülték meg a barátai egyetemi könyvtári lakásán.
Petőfi 1845-ben történt Sándor-napi köszöntése szűk körű volt, és nem járt nagy dáridóval, hiszen ő akkor még nem érkezett el pályája csúcsára. Ma már elmondhatjuk, hogy Petőfi Sándor lett az egész világ legismertebb Sándora. Illendő tehát 2023. március 18-án is magasztaló köszöntésekkel megemlékezni róla!
Utóirat
A XX. században hazánkban több olyan jeles költő született, akik a Sándor nevet kapták, jóllehet keresztelésükkor szüleik nem sejthették, hogy gyermekük a Múzsáknak fog szolgálni. Elegendő, ha csupán Reményik Sándor, Márai Sándor, Weöres Sándor, Kányádi Sándor és Csoóri Sándor nevét említjük itt meg. Ennél jóval bővebb betekintést nyerhet mindenki, aki a Helikon Kiadó névnapi sorozatában kiadott, Maller Sándor (1917−2001) irodalomtörténész által összeállított, 1989-ben megjelent Sándor című kötetet fellapozza.
Jómagam három, általam közelebbről megismert Sándorról teszek még említést. Kovács Sándor Iván (1937−2019) irodalomtörténész és egyetemi tanár beszélt rá 1998-ban arra, hogy a Petőfit ábrázoló dagerrotípiáról írjam meg az azóta elhíresült cikkemet, mégpedig az általa szerkesztett Irodalomismeret című folyóiratba. A Petőfiről több tanulmányt író Lukácsy Sándor (1923−2001), a Lyukasóra című tévéműsor mindentudó irodalomtörténésze volt az, akit az 1990-es években egy ízben arról faggattam, hogy vajon miért kapta Petőfi a Sándor nevet. Erre a kérdésemre nem tudott válaszolni, de arra biztatott, hogy próbáljak ennek utánajárni. A sors különös kegyének tartom, hogy miután 2009-ben megtaláltam és kiadtam Janus Pannonius Anjou Renéről szerzett, korábban csak felerészben ismert panegyricusának teljes szövegét, az egyik budavári könyvünnepen összebarátkozhattam egy igazán nagy költővel, Kányádi Sándorral (1929−2018), aki tabáni lakására is meghívott engem egyik tervéről beszélgetni. Ő ugyanis Janus Pannonius-díjat szeretett volna alapítani, ám ez a vágya nem teljesült, azt később Szőcs Gézának sikerült megvalósítania.
Mindezek után csupán a tavaszváró időjárási jóslatot kell szóba hoznom, amely szerint Sándor, József, Benedek zsákban hozzák a meleget. Ehhez a mondókához jól kapcsolódik a Sándor nevű jeles költő, Weöres Sándor, Tavaszköszöntő című verse:
Sándor napján megszakad a tél,
József napján eltűnik a szél,
Zsákban Benedek hoz majd meleget,
Nincs több fázás, boldog, aki él.
Már közhírré szétdoboltatik:
Minden kislány férjhez adatik,
Szőkék legelébb, aztán feketék,
Végül barnák és a maradék.
A szerző irodalomtörténész, az ELTE BTK oktatója
Nyitókép: Mezey József: Petőfi Sándor (olaj, vászon, 13,2 x 10,1 cm, 1846), Magyar Nemzeti Múzeum
