Magánvállalkozások versenyeztetésével próbálja Hold-programját felújítani az amerikai űrügynökség. Az első lépésben az Astrobotic Technology által indított Peregrine Lunar Lander küldetése azonban hajtóműszivárgás miatt már nem sokkal az indítás után kudarcba fulladt.

A Föld képe nem sokkal a hordozórakétáról való leválás után (Intuitive Machines)

 

Másodjára az Intuitive Machines Odysseus nevű holdkompja már sikeres leszállást hajtott végre a Hold déli pólusának közelében. Alapvető célját ezzel teljesítette,

bizonyítva az automatizált holdra szállás működőképességét,

s épségben célba juttatva a fedélzetén lévő mérőműszereket. A siker azonban nem teljes, mivel leszállás közben a holdkomp egyik lába terepakadályba ütközött, így a leszállóegység az oldalára dőlve érte el a felszínt.

A Hold Schomberger krátere tíz kilométer magasságból (Intuitive Machines)

 

Már landolás közben nehézségek léptek föl, mivel

a lézeres távolságmérő meghibásodott,

amelynek pedig fontos szerepe van az alkalmas leszállási pont megválasztásában. Végül a NASA pótberendezésével sikerült – úgy-ahogy – vezérelni a folyamatot.

A leszállás menete (Intuitive Machines)

 

Az előzetes tervek szerint képek is érkeztek volna a Holdra ereszkedő Odysseusról az Embry-Riddle Repüléstechnikai Egyetem mérnökhallgatói által tervezett és épített CubeSat nevű kamera segítségével, amelyet a felszínhez közeledve akartak lebocsátani, hogy a leszállás perceit is megörökítse. A kamera azonban végül a fedélzeten maradt, s csak később, a holdat érés után sikerült négy méter távolságra eljuttatni. 

Az Odysseus leszállásának látványterve (Wikipedia)

 

Bár a műszerek épségben leérkeztek, és szerencsés módon a Odysseus felfelé néző oldalán találhatók, a napelemek áramtermelése és a földi kommunikáció is korlátozott. A holdi naplemente azonban néhány nap múltán véget vetett a megfigyeléseknek. „Jó éjszakát, Odie” – búcsúzott az Intuitive Machines az X közösségi oldalon. „Reméljük, még hallunk rólad.”

 

Nyitókép: A holdat érés modellje a tervek szerint (álló, jobbról) és a valóságban (balról)