Az oral history levéltári írott források hiányában vagy azok élményszerű kiegészítéseképp főleg a XX. századi diktatúrák emberellenes tetteinek feldolgozását segítő irányzat, magyarul „elbeszélt történelem”. Az írott forrásokat gyakran szándékosan meghamisították, így akarták például az 1956-ot követő megtorlás vérbírái – a propagandaérdeknek megfelelően – köztörvényes bűnözőknek minősíteni a „pesti srácokat”.

Az emberi emlékezet az idő múltán ugyan nem megbízható, sokszor szándékosság nélkül is hibásan emlékezik a történtekre, de a szándékosan hamisított kihallgatási jegyzőkönyveket és bírósági iratokat kiegészítheti, javíthatja az oral history, az elbeszélt történelem műfaja. A pontosságra törekvő interjúk és azok helyesen szerkesztett leírásai segíthetik a történetírást.

E módszernek lett mestere Hetényi Varga Károly tanár, illegális cserkészpedagógus, aki emiatt maga is üldözötté vált. Talán még az angol szakkifejezést sem ismerte, és az is kérdéses volt, hogy az őt érdeklő szenvedéstörténeteknek, a nemzetiszocialista és kommunista rémtetteknek marad-e ránk levéltári anyaga, s ha igen, azok mennyire hitelesek.

Hetényi Varga Károly kilencven éve, 1932. október 7-én született Hosszúhetényben, ahol édesanyja szülésznő volt. Apja bányában dolgozott, majd tiszthelyettesként a pécsváradi hadkiegészítő parancsnokság vezetője lett. Orosz fogságban halt meg 1945 szeptemberében.

A jezsuiták pécsi Pius Gimnáziumába járt, de az iskolák 1948-ban történt államosítása után néhány társával kicsapták, mert nem tapsolt Rákosi nevére, és nem írta alá a Mindszenty bíboros elítélését követelő ívet. Végül 1951-ben érettségizhetett a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban.

Bekapcsolódott az akkor még élénk pécsi és Pécs környéki illegális cserkészmozgalomba, táborok szervezésébe. A pécsi Pedagógiai Főiskolán sikerült 1956 tavaszán magyar és német szakos tanári oklevelet szereznie. Komlón kezdett tanítani. 1957 őszén azonban tbc-s betegként a budai Korányi Szanatóriumba került, ahol 1959 januárjában a fél tüdejét eltávolították. 1959 szeptemberétől már ismét taníthatott.

Varga Borbála ápolónővel 1960-ban kötött házasságot. Péter Pius fiuk 1961-ben, Károly József 1962-ben született. Családi életükre jellemző, hogy Hetényi Varga Károlynak haláláig tizenegy unokája és két dédunokája született.

1967-ben letartóztatták, és a házkutatás során elvitték két fordítását: Fernand Lelotte belga jezsuita Rabboni című imakönyvét (a későbbi magyar kiadásban a címe Beszélgetés a Mesterrel) és Inge Scholl A fehér rózsa című könyvét a müncheni katolikus fiatalok erőszakmentes náciellenes mozgalmáról. E könyvek lefordítását „tiltott sajtótermék terjesztésének” minősítették. Betegsége miatt azonban hamarosan szabadult, és még egy évig taníthatott is. 1968-ban azonban felettesei felszólították, hogy kérje rokkantnyugdíjazását.

Ettől az évtől kezdve jelentek meg cikkei az Új Ember és a Vigilia katolikus lapokban. Ekkoriban kezdett a nácik és a kommunisták által üldözött egyháziakkal is interjúkat készíteni, a publikáció lehetősége és reménye nélkül.

Egy egész kötetre való anyag már az 1980-as évek elején kiadásra kész volt, de sokáig nem talált kiadót, sem engedélyt a kiadásra.

Hetényi Varga nem hagyott fel a kutatással. Ausztria és a Német Szövetségi Köztársaság levéltáraiban is dolgozott, felkereste a Kárpát-medence még élő üldözött papjait. Nehezen bár, de végül az Ecclesia kiadta a nácizmus által üldözött papokról szóló, Akiket üldöztek az igazságért című könyvét.

Később egy rádióinterjúban mondta el, hogyan támadt fel érdeklődése e téma iránt. „A hatvanas évek végén Buchenwaldban a koncentrációs táborban jártam, és egy kiállítás arcképei között láttam, hogy katolikus és protestáns lelkészek képét is kiállították, akik ott raboskodtak. Feltettem magamban, hogy ha hazamegyek, legalább egy papot keresek, aki szembeszállt a nácizmussal. És találtam, meg is írtam a baranyaszentgyörgyi plébános, Uhl Antal történetét, aki Franciaországban volt a magyarok lelkésze, és akit aztán azért tartóztattak le, mert gyakran utazott haza Magyarországra, hogy iratokat csempésszen ki az ott élők részére. Így sokakat megmentett az elhurcolástól. Erre levelek tömege érkezett, hogy ők is tudnak valakiről, aki szintén embermentő tevékenységet folytatott, vagy éppen része volt az embermentésben. Így lassan-lassan e téma foglyává váltam.”

A húsz esztendővel ezelőtt, 2002. január 2-án elhunyt Hetényi Varga Károly fő művei a Lámpás Kiadó gondozásában jelentek meg: a Papi sorsok a horogkereszt és a vörös csillag árnyékában három kötete (ezerötszáznegyvenkilenc üldözött pap élettörténetének elbeszélésével), valamint a Szerzetesek a horogkereszt és a vörös csillag árnyékában. A szerzetes nővérek szenvedéstörténete még szerkesztésre és kiadásra vár.

A Magyar Örökség Díj kitüntetettjének az üldözött egyháziak interjúit tartalmazó tizenhét iratfolyóméternyi hagyatéka a további teljes feldolgozásra várva Kismarosra, a Ciszterci Nővérek Boldogasszony Háza Monostor Egyháztörténeti Intézetébe került. Hetényi Varga Károly összesen kétezer-ötven üldözött ember oral history vallomását vette fel.

Hetényi Varga nagy szorgalommal, hivatástudattal dolgozott. Regényeket is fordított. Húsz évvel ezelőtt, 2002. január 2-án bekövetkezett halálakor gazdag örökséget hagyott ránk. Mint maga is üldözött, a magyar kereszténység keresztútjának krónikása lett.