Vajon Arany János hibázott-e, amikor a Toldi legelején tikkadt szöcskenyájról beszél a kopár szíkkel kapcsolatban, míg ilyen élőhelyen a minden lépésre százával felröppenő állatok között legföljebb mutatóba lehetnek (mai értelemben vett) szöcskék a rengeteg sáska között. Vagyis ott legföljebb tikkadt sáskanyájak legelészhettek…

Lehr Albert „magyarázatos” Toldi-tankönyvében ez szerepel: szöcske (szöcskő, szököső) = „sáskaféle ösmeretes bogár, némely vidéken kabóczának hívják”. Ez 1880-as adat, azóta a tudomány és az élővilág rendszertana fejlődött, ma már markánsabb a megkülönböztetés.

A biológusok így magyarázzák:

a szöcskét és a sáskát gyakran összekeverik, pedig a kettő nem ugyanaz.

Szabad szemmel is látható eltérések is vannak, bár a nem biológus nem biztos, hogy „látja”: a sáskák csápja rövid, hossza nem éri el a testhossz felét, ezzel szemben a szöcskék csápostora gyakran az állat testénél is hosszabb; a szöcske nőstényeinek feltűnően hosszú a tojócsöve (akárcsak közeli rokonainak, a tücsköknek), a sáska nőstényeinek ugyanakkor rövid, alig látható tojókampói vannak. Mindkettő képes hangadásra.

A szöcskék első szárnyaikat dörzsölik egymáshoz, ezzel a közelebbi rokonaikhoz, a tücskökhöz hasonló, ciripelő hangot hallatnak. Hallószerveik az első lábakon találhatók. A sáskák a jellegzetes zizegő hangot az első pár szárnyak hátsó lábakhoz dörzsölésével adják, hallószerveik a potrohon találhatók. A szöcskék szürkületkor és éjjel aktívak (zajosak), a sáskák nappal. A szöcskék mindenevők, de akadnak közöttük ragadozók is, a sáskák növényevők. Nos, ezek alapján kellene most felismernünk tücsköt-bogarat, bocsánat: szöcskét és sáskát. Hogy döntsük el, hogy Aranynak igaza van-e vagy sem? Annyit érdemes megjegyezni, hogy a szigorú tudományos besorolás (különösen, ha az nagyon mai, nagyon új) nem kérhető számon sem az írón, sem a közemberen.

Általában a tudományos megközelítés nem kérhető számon a mindennapokban.

A nép a maga sajátos megfigyelésein, tapasztalatain és a hagyományon alapuló ismerettel rendelkezik, ami eltérhet a tudományostól. Különösen igaz ez a növények és állatok besorolására. Annyit kinyomoztam még, hogy nagyszalontai parasztemberek nyelvén minden szökkenő rovar szökcse volt, vagyis hangátvetéssel szöcske. A sáska abban az időben még elsődlegesen bibliai állatnév volt. Arany János tehát semmiképpen sem tévedett, a népi besorolást, osztályozást használta, amikor azt írta: Tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta… És mivel a vers szerint mindez nappal történt, tudományosan valószínűleg sáskákról van szó.

Térjünk ki még egy pillanatra a szíkre is. Mi a szík? Lehr Albert így magyarázza: „Szíkföld, amelynek szíksós tartalma van…” De ha megnézzük a helyesírási szótárakban, azokban bizony szik formában szerepel. Ezt az írásmódot veszi alapul az értelmező szótár is: szik = sziksó, szikes talaj. Többször is leveleztem már szakemberekkel, akik számonkérték tőlem, rajtam keresztül a helyesírás szabályozóitól, hogy miért szerepel szik a szótárakban, amikor azt mindenki szíknek ejti, lám, még Arany János is.

Annyit tudtam mondani, hogy

szik ~ szík esetében a kiejtés elve érvényesül,

arra pedig nincs szabály. A dunántúli nyelvészek (ők voltak többségben a szabályzat példáinak válogatásánál) röviden ejtik, a tiszántúliak, és így persze Arany János is, hosszan. Dönteni kellett, valamikor a rövid i-s változat mellett döntöttek. Gyorsuló világunkban, felgyorsuló beszédünkben visszaszorulnak a hosszú magánhangzók, ezért nekem rokonszenves a tiszántúli hosszú ejtés (szík), szorgalmaztam is a helyesírási bizottságban, hogy legalább mindkettő helyes legyen, de javaslatom időközben elfelejtődött. Szerintem bátran írhatjuk hosszú í-vel is, mivel tényleges, hagyományos és az irodalomban is rögzült formáról van szó.