Vid község a Somló hegy közelében, Pápától délnyugatra, Devecsertől északnyugatra, Iszkáz és Nagyalásony között fekszik. Veszprém vármegye egyik legkisebb, háromszáznegyvenöt lakosú települése. Anyanyelvi piknik című országjáró rendezvényünket a szomszédba, Kiscsőszre vittük, de átjöttek a vidiak is. Rögtön föl is tették a kérdést, mi vidiak vagyunk, de mindenki vidieknek mond bennünket. Miért is van ez?
Földerül a nyelvész tekintete, itt az élő nyelvtörténet! És milyen csodálatosan őrzik a nyelvi hagyományt ebben a kis faluban. Mielőtt megválaszolnám a kérdést, önmagában érdekes, ezért tisztázandó Vid község neve. A hivatalos nyelvtudomány (a Földrajzi nevek etimológiai szótára) szerint bár bizonytalan az eredete, de talán a német Wild, magyarul vad, durva jelentésű szóból jöhet. Miért is? Ennél magabiztosabb a ma nyelvészetileg kevéssé értékelt Czuczor–Fogarasi-szótár ötlete: a víg szóval függ össze, a vidám, vidít, vidor, vidul szavak gyöke. Utóbbi nekem azért rokonszenvesebb, mert az Occam borotvája tudományos módszer szerint mindig jobb az egyszerűbb, esetünkben a nyilvánvalóbb magyarázatra hagyatkozni. Nem messze Vidtől a Kőszegi-hegységben, Velem fölött magasodik a Szent Vid-hegy. Valószínűleg honfoglalás előtti, avar települést rejt. Szent Vid nevében pedig a IV. században élt keresztény vértanú, Szent Vitus nevét gondoljuk.
Van tehát egy honfoglalás előtti Vitus ~ Vid és egy későbbi Vid helynevünk. Utóbbi egyébként nemcsak az említett Veszprém vármegyei Vid, hanem a somogyi Nemesvid, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tiszavid és a Hajdú-Bihar vármegyei Hajdúvid nevében is.
És akkor: a Vid községbeliek miért vidiak és miért nem vidiek? Az ómagyar korban kétféle i hangunk volt: palatális és veláris, azaz a ma is ismert elöl képzett magas és hátul képzett mély hangrendű. A mély hangrendű i maradványai a mai napig a nyelvünkben az olyan látszólag magas hangrendű szavak, amelyekhez mély hangrendű toldalék járul: híd – hidat, nyíl – nyíllal, inni – ivás, bír – bírok, tilt – tiltok, ír – írok, sír – sírok, vív – vívok. Mivel a magyarban nagyon erős a hangrendi illeszkedés (magas hangrendű szóhoz magas, mély hangrendűhöz mély toldalék járul, például széllel, avarral), ezért erős bizonyíték a híd, a nyíl, valamint a Vid helynevünk arra, hogy ezekben nem a mai szemmel magasnak gondolt magánhangzó, hanem eredeti, ómagyar kori mély magánhangzó rejlik.
A Vidon (és nem Viden) lakó vidiak tehát őrzik ezt a régi hagyományt, akik viszont nem odavalók, azt mondják: vidiek. Ugyanez a helyzet Csík nevével. Az odavalók a helyi nyelvszokás szerint: csíkiak, és így toldalékolják a tájnevet: Csíkba, és véletlenül sem csíkiek, és nem Csíkbe mennek vagy Csíkben vannak. Aki az utóbbit használja, biztosan nem csíki, csak amolyan „gyüttment”. Természetesen Tamási Áron novellájának címében is helyesen szerepel: Ördögváltozás Csíkban: „Hát én vagyok az első angyal Csíkban.”
És mi a helyzet a többi Viddel? A világhálón gyűjtött adatok szerint a somogyi Nemesvidon is őrzik a hagyományt. Borovszky Samu somogyi leírásában: „Bereczk. Eredetileg Nemesvidon birtokos család, a honnan 1840 körül költözött be egy ága Kaposvárra”, Gázömlés Nemesvidon, Somogyi-Szántó Béla festménye: Nemesvidon. Tiszavidon is: Eladó családi ház Tiszavidon, Idősek köszöntése Tiszavidon, Dicsőítő szolgálat Tiszavidon. Hajdúvidon viszont – legalábbis a világhálón nyert adatok alapján – nem: Korai juhar Hajdúviden, Nem indul el az oktatás Hajdúviden, II. Rákóczi Ferenc mellszobor Hajdúviden, Kápolnaszentelés Hajdúviden. Milyen szép, hogy hazánk egyik legkisebb falvában mennyire él a nyelvi hagyomány! És valószínűleg ezért jöttek el szép számban a kiscsőszi anyanyelvi piknikre, mert tudatosan teszik, meg azért is, hogy anyanyelvi játékokkal eltöltsenek egy délutánt.
A nyitóképen: Vid látképe és a Somló
