Az igazság látja majd kárát

A szabadelvűség legismertebb bírálója

Az amerikai politológus John Stuart Mill híres, A szabadságról című művében is a liberalizmus lényegileg ideologikus vonásait igyekszik kimutatni, melyek mára ezt az eszmerendszert a nyugati világ elnyomó tanává tették. A liberalizmus kudarca című 2018-as (magyarul 2021-ben megjelent), nagy visszhangot kiváltott mű szerzője manapság a liberalizmus egyik legismertebb és leghevesebb kritikusának számít. Előszeretettel hivatkoznak rá magyarországi konzervatív körökben is, 2022-ben előadott Esztergomban az MCC Feszten, és Budapesten fogadta a miniszterelnök is, akiről aztán később igen pozitívan nyilatkozott a nemzetközi sajtóban.

Konzervatívok téves hivatkozása

Mostani esszéjében Deneen abból a személyes élményéből indul ki, hogy a mai progresszív véleményterrorral folytatott hadakozásaikban egyes, magukat konzervatívként pozicionáló emberek a szólás- és véleményszabadságot védelmezve magát Millt idézik meg – aki pedig saját korában éppenséggel a konzervatívok nagy ellenfelének számított. Mill a liberális állam védelmében írta a szabadságról szóló értekezését, ma viszont konzervatívok hivatkoznak a könyv egyik legfőbb érvére és alapelvére, vagyis arra, hogy a szólás- és véleményszabadságnak – a gondolatszabadsághoz hasonlóan – egy szabad társadalomban szinte korlátlannak kell lennie, s csak azokban az esetekben lehet és kell korlátozni, ha egy vélemény egyértelmű felbujtásként értelmezhető arra, hogy valakik másoknak közvetlenül ártsanak. Deneen szerint egyetlen apró probléma van a Millre való hivatkozással, jelesül az, hogy szerinte Millnek nagyon is kedvére lenne a ma tapasztalható progresszív dominancia. Ha ugyanis jól olvassuk művét, akkor világos lesz, hogy Mill számára a véleménynyilvánítás szabadsága nem önmagában vett érték volt, hanem eszköz bizonyos célok megvalósításához, vagyis a szokásrenden, tekintélyen és a közös kultúrán alapuló tradicionális társadalmak szövetének felbontásához, illetve egy új, progresszív társadalmi és politikai rendszer létrehozásához. 

„Mill törekvése a szabadság nevében – írja Deneen – nem a véleményszabadság mint önmagában vett cél melletti érv megalkotása volt, ahogyan manapság libertariánusok és konzervatívok tévesen hiszik, hanem eszköz egy távolabbi célhoz: a rendszer megváltoztatásához. A rendszer, amelyet leváltani remélt, a viktoriánus Anglia szokások által meghatározott, tágabban a Nyugat tradicionális társadalmi rendje, különösen ennek klasszikus és keresztény öröksége volt. Az a rendszer pedig, amelyet be akart vezetni, nem volt más, mint a progresszivizmus, amely ma a Nyugat főbb intézményeit uralja.”

Mill a „szokás zsarnoksága” ellen

Deneen szerint tehát Mill legfőbb ellenfele a „szokás zsarnoksága” volt, mivel úgy vélte, hogy a szokások uralta társadalom meghaladása vezethet csak el a kívánatos haladó társadalom létrehozásához. A véleménynyilvánítás szabadsága és a cselekvés szabadsága elsősorban azoknak a „haladó szellemű egyéniségeknek” a védelmét hivatott szolgálni, akik képesek felkarolni és hátukra venni a fejlődés, vagyis az új társadalom megteremtésének ügyét. Deneen úgy véli, Mill tulajdonképpen egy progresszív elit politikai uralmát szerette volna elméletileg előkészíteni, és megvédeni azt az átlagemberek, vagyis a démosz „véleményeivel” és „szokásaival” szemben. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy Mill a „szokás zsarnoksága” helyébe a „haladás zsarnokságát” szándékozta állítani. Ami természetesen nagyon is illene a mai radikális „haladáspártiak” szellemiségéhez. Továbbá egybevág ez azzal a paradoxonnal is, amelynek feltárására és kifejtésére Deneen korábbi sikerkönyve¸ A liberalizmus kudarca épült, és amely az ideológiaként felfogott liberalizmust jellemzi: mivel az egyén egy hagyományos társadalomban csakis a közösséghez és a szokásrendhez való viszonyában képes meghatározni magát, azaz a liberalizmus felől nézve nem szabadon, ezért liberális, modern individuumként való felszabadítása az esetek jó részében „felülről”, azaz ilyen értelemben „központilag” valósítható meg, ami így ellentétben áll a liberalizmus azon ígéretével, miszerint mindenki szabadon megválaszthatja vélekedéseit és életének módját. De talán ennél is nagyobb probléma, hogy a tradicionális kötelékeitől megfosztott egyének ahelyett, hogy szabadabban alakítanák az életüket, egyre inkább a központi hatalomra és a liberális elit vezérelte globális piacgazdaságra lesznek utalva, hogy ezek közösség, hagyomány, politika- és kultúrapótlékokkal, valamint különféle gazdasági segélyekkel és támogatásokkal tartsák életben őket.

Deneen igaza

Két dolgot nem vitatnánk. Az egyik az, hogy J. S. Mill a saját korában kétségtelenül a haladás pártján állt, ami azt jelenti, hogy mélyen elkötelezett volt az emberi társadalmak folyamatos jobbítása és fejlődése iránt. A tradíciót – különösen a keresztény hagyomány egyes elemeit – ebből a szempontból hátráltató, akadályozó tényezőnek látta. A másik pedig, hogy bizony nagyon igaz: a haladás hevében égő radikálisok nemegyszer váltak már és válnak ma is világnézeti zsarnokokká, kompromittálva ezzel saját ügyüket. A liberalizmusra ez éppúgy igaz, mint más haladáselvű modern ideológiákra.

A többség zsarnoksága ellen

A szabadságról értelmezése során azonban Deneen legalább három fontos kérdésben sarkít, nagyon fontos árnyalatnyi különbségekről szándékosan megfeledkezik. Először is nem veszi figyelembe a mű aktuális – jellegzetesen XIX. századi – politikatörténeti vonatkozását. Mill az „egyéniségek védelmében” kifejtett gondolatai olyan történeti kontextusba illeszkednek, amely műve apropójának is tekinthető. A kontextus ugyanis maga a tömegdemokrácia, ahol az uralom legitimitása a többségi akaraton nyugszik. A szabadságról kiindulópontja az, hogy a többségi demokráciában érvényesülnie kell egy olyan elvnek, amely korlátozza a többség elviekben totális – hiszen a többség akaratán nyugszik – hatalmát. Ezzel összefüggésben a Deneen által emlegetett „szokás zsarnoksága” Mill szerint különösen azokban a fejlettebb társadalmakban válik áthatolhatatlanná, amelyeket a „többség zsarnoksága” jellemez. Igaz ugyan, hogy az egyéniségek szelleme „szüntelen ellentétben” áll a szokás hatalmával, ám Mill szerint az egyéniségeknek még a keresztény középkorban is nagyobb helyük volt a társadalomban, mint a többség által uralt demokráciákban. Deneen pozitív hivatkozása a démosz szokásaira így számos kérdést vet fel, hiszen ebben az esetben nem a tradicionális közösségek, hanem inkább a tömegek szokásairól beszélhetünk. A második pont is ezzel függ össze, vagyis Deneen ignorálja Millnek az emberi történelemre vonatkozó általános megállapítását. Az egyéniség, aki védelemre szorul, Millnél nem egy aktuális, progresszív politikai elit tagja, hanem a zseni, vagyis a kiváló ember, aki a legmagasabb szinten kiművelte saját képességeit, és minden korokban kiragyog az átlagemberek közül. Mondanunk sem kell, hogy az egész klasszikus-humanista (no és a romantikus) hagyomány szerepet kap Millnek az egyéniség szerepéről vallott nézeteiben. Végül harmadikként Deneen nem vesz tudomást azokról a pozitív tartalmi, közvetlen indokokról, amelyeket Mill a véleménynyilvánítás szabadsága mellett felhoz. Ezen indokok summája ugyanis az, hogy azért szükséges hogy mindenki szabadon elmondhassa saját véleményét, és vitában ütköztethesse a vele szemben álló véleményekkel, mert így juthatunk közelebb az igazsághoz. Az igazság fogalmán Mill esetében nem elvont lényegiségekre kell gondolni, hanem egyszerűen arra, hogy képesek vagyunk kijavítani korábbi tévedéseinket.

Természetesen nagyon is kérdéses, hogy a véleménynyilvánítás olyan korlátlan szabadsága, amelyet Mill képviselt, megvalósítható-e, vagy kívánatos-e egyáltalán. Továbbá eseti alkalmazása is nehéz kérdéseket vethet fel. Mikor árt például egy vélemény kinyilvánítása közvetlenül másoknak? Valóban érdekes, hogy korábban jellemzően inkább a „konzervatívok” hivatkoztak arra, hogy bizonyos véleményeket azért kell szankcionálni, mert közvetlenül ártanak másoknak, míg manapság ironikus módon a „progresszívek” mondják azt, hogy vannak vélemények, amelyeknek már a kimondása is károkat okoz mások érzelmeiben. Mill feltehetően minden esetben azt mondaná, hogy ezeknek a tiltásoknak az igazság látja majd kárát. 

A szerző eszmetörténész, esztéta

Patrick J. Deneen eredeti írása itt olvasható.

Nyitókép: "J. S. Mill logikája, vagy választójogot a nőknek" - középen szüfrazsettek élén a filozófus felszólítja a méltatlankodó John Bullt (Angliát) és férfitársait, hogy engedjke meg a nőket szavazni - a élclap karikatúrája 1867-ből.