Mire való egy kritikai kiadás?
Különböző kritikai kiadások léteznek, például korszakokat vagy műfajokat ölelnek át, vagy egyetlen jelentős mű kiadására vállalkoznak; a Babits-kutatócsoporté arra törekszik, hogy egy nemzeti klasszikusnak számító szerző összes versét közreadja. Azért csak törekszik, mert persze mindig kerülhetnek elő új művek és új források. A cél mégis az, hogy a sajtó alá rendező a legjobb tudása szerinti teljességre törekedjen. Ennek részeként feladata a művek összes szövegforrását felkutatni, nemcsak a kéziratokat és a gépiratokat, hanem minden, a költő életében megjelent közlés szövegét is, ami egy termékeny, XX. századi szerző esetében különösen nehéz. Egyúttal kritikai vizsgálat alá kell vetnie (hiszen ezért „kritikai” a kiadás) a kéziratban és a többi szövegforrásban létrejött változásokat, jegyzetapparátus segítségével követhetővé kell tennie egy vers alakulásának történetét az első ötlettől kezdve a változtatásokon keresztül a szerző által jóváhagyott utolsó megjelenésig. Nemcsak formailag kell ezeket a javításokat, eltéréseket vagy szövegromlásokat regisztrálnia, hanem a folyamatot értelmeznie is kell. Ehhez fel kell tárnia a versek megírásának időrendjét és keletkezésük történetétét, kitekintve fogadtatásukra. Egy ilyen kiadás irodalomtörténeti koncepciót igényel, mely azután további irodalomtörténeti kutatásokat és értelmezéseket ösztönözhet, de nemcsak a szűk szakmának készül, hanem a tanárok munkáját is hivatott segíteni, sőt jó esetben a szélesebb olvasóközönség érdeklődésére is számot tarthat. Meggyőződésem, hogy tartozunk azzal nagyjainknak, hogy életművüket a kritikai kiadás tudományos igényével közkinccsé tegyük.
Miért késlekedik a kritikai kiadás? Vagy „mély kút lassan szól?”
A kezdetek intézményi és szervezeti nehézségeiről nem én vagyok illetékes beszélni, de a kút mélységét tanúsíthatom. Babits abban a csodaszerű öt évben, 1906-tól 1910-ig, melyet a kritikai kiadás általam szerkesztett második kötete átölel, a zsengéket írogató korábbi pályakezdőből a korszak egyik meghatározó szerzőjévé válik. Ekkor rendkívül termékeny is, több mint kétszázhúsz vers tartozik ehhez a korszakhoz, közülük számos itt jelenik meg először. Ugyanekkor keletkezett első két nagyszerű verseskötetének (Levelek Iris koszorújából, illetve Herceg, hátha megjön a tél is!) túlnyomó része. Ezekkel robbant be a magyar irodalmi életbe, fogadtatásuk átütő volt, szakirodalmuk azóta is egyre gyarapodik. Ráadásul hihetetlen szerencse, hogy 2018 folyamán váratlanul felbukkant és közgyűjteménybe került a Levelek Iris koszorújából teljes szerzői kézirata. Ez a korszakos jelentőségű lelet megingatta a szakirodalom számos korábbi tételét, sőt több vonatkozásban új szemléletet követelt, ami akár kopernikuszi fordulatnak is nevezhető a Babits-kéziratok történetében. Az a bizonyos kút valóban kimeríthetetlenül mély!
Nagy szerencsénk, hogy a korszak kéziratokban is gazdag, de sok munkát ad, hogy nehezen átlátható állapotban maradt ránk a hagyaték. Ugyanis a háború utáni években Török Sophie, Babits özvegye egyre ziláltabb körülmények között őrizte a kéziratokat, saját változó ötletei miatt állandóan újrarendezte őket, ezáltal a gyűjtemény szinte kaotikus állapotba került. Ezért volt szükség például arra, hogy ne csak címek és méretek alapján írjuk le a kéziratos hagyatékot, ahogy ezt a kutatás alapjául szolgáló Babits-kézirat-katalógus tette, hanem a papír minősége, vízjele és a tépések, vágások jellege szerint is újra átnézzük és csoportosítsuk őket. Ezzel a módszerrel több vers születésének időpontját lehetett pontosabban meghatározni. A pályakezdő Babits művészi műhelyének például egyik legnagyobb kincse a három versesfüzetet, több mint kétszáz kéziratot magába foglaló Angyalos könyv, mely nevét a borítóján látható színes ceruzarajzról, egy mandolint pengető angyalról kapta. A füzetek eltérnek egymástól: más és más bennük a címadás gyakorlata, a költemények megszerkesztettsége, írásmódja, hol tisztázattal, hol fogalmazvánnyal, hol beragasztással van dolgunk, vagyis datálás szempontjából mindegyikhez másként kellett viszonyulni. A sajtó alá rendezés munkája közben a versgyűjtemények keletkezésének folyamatát a genetikus kritika módszerével egy korábbi monográfiámban (A keletkező szöveg esztétikája: Genetikus közelítés Babits költészetéhez, 1998) igyekeztem megfejteni, hogy ennek alapján a versek addigi kronológiai rendjét módosító javaslatot tehessek. A kritikai kiadásban utóbb már ennek alapján alakítottam ki a versek keletkezési rendjét. Erre a korszakra jellemző, hogy a pályáját tudatosan alakító Babits utólag kétszer is vallott első három kötete verseinek keletkezési körülményeiről. Ez egyszerre könnyítette és nehezítette a filológusi munkát, mert a néha téves vagy pontatlan adatokat össze kellett vetni a kéziratok és megjelenések információival. Ebben a korszakban a forráskutatás feladatköre is kitágul, hiszen a költői művek magyar és világirodalmi utalásokkal telítettek. A fogadtatástörténet elkészítése sem szorítkozhatott egy-egy művileg elszigetelt vers kritikai utóéletének dokumentálására, ugyanis például A Holnap megjelenése utáni támadó kritikák visszahatottak Babits költészetére, így a későbbi versek keletkezéstörténetének szerves részévé váltak. A kritikai kiadás második kötetének mindezekről a szokásosnál részletesebb képet kellett adnia, nem véletlenül lett több mint 1100 oldal a terjedelem!
Hogyhogy mégis van olyan „főszöveg”, amely igazában nem is létezik?
Tévedés azt hinni, hogy a szöveg alakulására figyelő genetikus módszer okvetlenül kizárja egy emendált (javított) főszöveg létrehozását. Sőt, munkám során inkább azt tapasztaltam, hogy a születőfélben lévő szövegre összpontosító szemlélet termékenyítően hat a kritikai kiadás munkájára is. Ebben a szerintem inspiráló párosításban a hagyományos kronológia nem marad többé ugyanaz, ami volt. Hiszen egy-egy megjelent vagy akár csak kéziratban fennmaradt mű esetében (legyen az egy költemény vagy egy tervezett egész verseskötet) nem pusztán az elkészülte időpontjának kiderítésére érdemes törekednünk, és végképp nem csupán a megírás befejezésének kiszakított pillanatára, hanem a létrehozás alkotói folyamatának egészére, de ennek fontos része a végtermék is, esetleges tollhibáinak vagy szedéshibáinak megismerésével együtt. Igyekeztem rámutatni az egymást követő szövegváltozatok összefüggéseire, külön kiemelve a többszörösen javított kéziratok időrendben egymást követő szövegváltozatait.
Babits ekkori versei esetében figyelembe kell vennünk az állandóan alakuló ciklus- vagy kötetkompozíciók nyomán létrejövő új struktúrák jelentésváltozásainak eredményeit is. Baudelaire példája nyomán koncepciózusan tervezte meg kötetei felépítését. Újonnan keletkező, illetve már meglévő verseit meglepő gazdagságban és kreativitással illesztette egymástól eltérő tematikájú struktúrákba, ezáltal újra és újra átformálta az egyes művek lehetséges értelmezéseit. Ezek bemutatását is feladatomnak tartottam.
A szöveggondozás hogyan árnyalja a költőről alkotott képet?
A pályakezdő Babits verseiről kialakított képet valóban új poétikai vonásokkal egészíthetjük ki, ha korai költészetét nemcsak az első két kötetében gondosan kialakított válogatások és szerkezetek alapján, hanem az ifjúkori kéziratos hagyatéknak és a napilapokban, folyóiratokban megjelenő verstermésnek kronologikus áttekintésével vizsgáljuk. Ha ugyanis a publikálatlan kéziratokat vagy a kötetekből kihagyott, csak napilapokban megjelenő verseket is számításba vesszük, akkor kirajzolódik egy kezdetben rejtőzködő, de következetesen jelen lévő lírai vonulat is, melynek jellemzője a lírai alany vallomásossága és közvetlen önreflexiója. Bajai tartózkodásától, 1906-tól kezdve sorra írja azokat az ars poeticai indíttatású, önszemléleti verseit, melyek úgy különböznek az általa korábban, egy Juhász Gyulának írt levélben meghirdetett objektív líra programjától, hogy egyúttal különböznek a romantikus versbeszéd személyes hangnemétől is, attól az „átkos lírai szellem”-től, melyet programadó levelében ostorozott. Alapjuk többnyire egy identifikációs válsághelyzet, melyben az egyes vagy többes szám első személyben megszólaló lírai én a felismerés, önmeghatározás és összegzés folyamatát járja be. Ezeket a többnyire valamilyen nehéz költői helyzetben írt, a válságot sokszor lételméletivé tágító verseket Babits vagy véglegesen fiókjában tartotta, vagy csak napilapokban jelentette meg, vagy megírásuknál jóval később publikálta őket. Egyrészt valószínűleg úgy gondolta, hogy a lírai megszólalás, a beszélő szubjektum közvetlen önreflexiója nem illik az általa sugallni kívánt, gondosan kimunkált költői programjába, másrészt az átélt és műalkotássá formált alkotói krízis elrejtésének vágya is hajthatta. Ezeket az önszemléleti költeményeket első két kötetébe nem veszi fel, majd csak a Recitativban vagy még később publikálja őket. Épp ezért a szakirodalom mostanáig későbbi időszakhoz kötötte Babits úgynevezett lírai fordulatát, pedig az lappangva, a nyilvánosság elől elrejtve, a háttérben folyamatosan fejlődve sokkal korábban elkezdődött már.
A több mint ezeregyszáz oldalas kötet borítójaMilyen félreértelmezésekre és téves datálásokra derült fény?
A sok filológiai kutatómunka, amelyet a datálások pontosításához el kellett végezni, néhány tanulságos eredményt hozott. Több olyan posztumusz megjelent versre is bukkantam, amelyeknél valamilyen aktuálisan fontosnak érzett szemponthoz idomították a feltételezett keletkezési dátumot. Egyik kedvenc példám a [Ki járt már ki járt már Bergengóciába?…] kezdetű vers. Szövegére 1973-ban, Babits születésének 90. évfordulóján Szalatnai Rezső mint a költő baloldali elkötelezettségének példájára hivatkozik a Magyar Nemzetben. A népies hangvételű, mesei fordulatokat alkalmazó költeményben a szegény ember legnagyobb fia elindul szerencsét próbálni, nehéz útján a fülemüle madártól kér tanácsot, merre menjen. „Forrás vize zubban keletre, keletre, / az alatt fog nyílni sorsod kikeletre” – hangzik a válasz, melyben Szalatnai a baloldaliság vitathatatlan bizonyítékát látja. Vagyis a keletről jövő fényt, az ott váró jobb sorsot, mely akár a napfelkelte ősi toposzaként, akár a bibliai keletről fénylő betlehemi csillag hagyományaként is értelmezhető lenne, egyértelműen és kizárólagosan a Nagy Októberi Forradalom keleti pirkadásaként ünnepelte. Ahogy a leguruló hógolyó egyre nagyobbá dagad, úgy lett mind fontosabb szerepe a versnek, ugyanis a szakirodalom átvette a téves datálást, és ennek nyomán később más részleteket is az ideológia szolgálatába állított. Ezzel szemben a kézírás jellege és a felhasznált papír egyértelműen korábbi keletkezést mutat, aminek alapján a vers minden bizonnyal 1906 második fele és 1909 ősze között keletkezett. Ráadásul a mesebeli patak történetének, a forrás felfedezésének motívuma jóval korábbi, az 1909. november 1-jén publikált Útinapló című novellában gyermekkori emlékként jelenik meg.
Mi lesz a kritikai kiadás további köteteivel?
Az 1911 utáni versanyagot feldolgozó harmadik kötettől kezdve a Babits-kutatócsoport új közlési módszerre tér át, figyelembe véve azt, hogy ekkortól kezdve ugrásszerűen megnő a töredékek, fogalmazványok száma. Az új koncepció a megkezdett sorozat folytonosságát azzal biztosítja, hogy tiszteletben tartja a szerző utolsó, autorizált szövegét, emellett azonban genetikus jelek bevezetésével tekintettel van a szövegalakulás folyamatára is. A papír alapú kiadással párhuzamosan áttér a digitális közlésre. (Margóra: A Babits-versek kritikai kiadását lásd a BTK Irodalomtudományi Intézet filológiai portálján, a DigiPhilen itt.) A webes környezetben a szöveg feldolgozásának és bemutatásának páratlanul új lehetőségei nyílnak meg. Megújul például a variánsok egymáshoz való viszonyának és az írásaktus mozzanatainak szemléltetése. Nagy öröm számomra, hogy az első kötet után jövőre a második kötet anyaga is hozzáférhető lesz a honlapon. Hogy visszatérjek a kezdeti hasonlathoz: nem bántam meg, hogy egyetemista korom óta hallgatom e mély kút hangját és csöndjét.
Az Irodalomtudományi Intézet filológiai portálján, a DigiPhilen már olvasható a Babits-versek kiritikai kiadásának első kötete, a második kötet pedig rövidesen olvasható lesz.
