Van valami kísérteties abban, ahogy a Tanulmány vérvörösben című regény egyik első jelenetében Arthur Conan Doyle bemutatja különc nyomozóját, Sherlock Holmest. A helyszín a késő viktoriánus London, „az a hatalmas emésztőgödör – írja Doyle –, amely ellenállhatatlanul egybegyűjti a Birodalom valamennyi henyéjét és dologtalanját”. A jelenet henyéjére, dr. John Watsonra gondolok, aki Holmes mellett ül a konflisban, amely a Brixton Roadon lévő üres házba viszi őket, ahol a fővárosi rendőrség azonosította egy amerikai úriember holttestét. Watson kérdésére, hogy mire gondol, Holmes felcsattan: „Még nincsenek adataim!” „Hamarosan megkapja őket”, feleli Watson megnyugtatóan.

Watson válasza mostanra próféciaként hangzik. Az elmúlt évtizedben az IBM csaknem egymilliárd eurót fektetett be a Watson nevű számítástechnikai platformjába. Bármi hiányzik is az IBM Watsonjából – az elme, vagy legalábbis a meleg testben vértől bugyogó agy –, ez a „kognitív” entitás titáni, óceáni mennyiségű adatot képes előbányászni, beolvasni, megszűrni és elemezni. Vagy ahogy az IBM marketingesei előszeretettel mondják: „A Watson sokféle adattípust képes befogadni, gazdagítani és normalizálni.” És mik azok az „adatok”?

A data a latin datum szóból ered, amely eredetileg ajándékra vagy magas hivatal jelképére utalt [a magyar adat az ad igéből származik – a ford.]. Premodern értelemben tehát az adat adomány vagy tanúsított dolog volt. A szó a XVII. század közepén került az angol nyelvbe, de mai ’információtömeg’ jelentését, miként Edgar Allen Poe mesteri krimijéből, a Marie Roget titkából tudhatjuk, a XIX. század vége felé nyerte el. A Holmes-kánon is azt mutatja, hogy az „adat” mint kifejezés és fogalom meteorszerűen feltündöklött az 1890 és 1910 közötti években.

Az ötvenhat Holmes-novella közül az elsőben, a Botrány Csehországban címűben Doyle visszatér a Tanulmány vérvörösben, az első Holmes-regény Brixton Road-i jelenetéhez. „Még nincsenek adataim”, mondja ismét Holmes Watsonnak, mielőtt hangsúlyozná: „Adatok nélkül pedig kapitális hiba lenne bármit is feltételezni.” A második Holmes-regény, A négyek jele nyitójelenetében pedig arról panaszkodik Watsonnak, hogy

„alig vannak adatok”.

Watson  A bentlakó betegben azzal dicsekszik, hogy vannak olyan esetek, amikor Holmes módszereinek ismerete lehetővé teszi számára, hogy egy pillantással felvegye „az adatokat”, amelyek Holmest „villámgyors következtetések” levonására ösztönzik. A pettyes pánt végén Holmes szigorúan figyelmeztet arra, „sosem szabad hiányos adatokból kiindulni”. És végül A vérbükkös tanyában Doyle ezt a frappáns mottót adja Holmesnak: „Adatok! Adatok! Adatok!”

Sherlock Holmes szobra a svájci Meiringenben, a reichenbachi vízesés közelében, ahol meghalt a detektív, de utóbb Doyle közkívánatra „feltámasztotta”

 

A tompa ismétlés nem kenyere Holmesnak, ezért annál inkább jelentőségteljes. A nyomozó káprázatos teljesítménye nyilván feltételezi az adatokat. De mik az „adatok” a Holmes-kánonban?

Holmes hipotéziseinek nyersanyagát képezik, a hipotézisek pedig a „kizárás módszerével” elvezetik a detektívet gyémántkemény elméleteihez. Az elméletek rekonstruálják a megfigyelt tényeket, és előállítják a meg nem figyelt tényezőket, amelyek mint Holmes fogalmaz, „olyan bizonyosak... akárha saját szememmel láttam volna őket”. Dicsekvése azonban kissé félrevezető, mivel elmossa a látás és a megfigyelés közötti döntő fontosságú különbséget, amelyet Conan Doyle tesz.

„Maga is lát mindent”, mondja Holmes leereszkedően Watsonnak, „csak éppen nem figyeli meg”. Holmes aprólékos megfigyelőképességéhez mérve az emberi látás természetes adottsága fabatkát sem ér. Mert míg a látás benyomásgomolyagokkal, addig a megfigyelés a jelek szorosan összekapcsolt láncolatával foglalkozik. Holmes egyedülálló tehetsége a „részletek figyelembevételében” áll, amely természetesen „következtetési képességével” párosul.

Holmes természetfeletti megfigyelőképessége juttatja a különc nyomozót „olyan finom és apró jelek” birtokába, amelyek elkerülik ügyfelei és a Scotland Yard nyomozói figyelmét. Azok városában, akik csak látnak, egyedül Holmes a megfigyelő. Legalábbis ez Conan Doyle nyerő ötlete. Kizárólag Holmes rendelkezik azzal a képességgel, hogy észrevegye a „sokatmondó tényt” abban, amit mások haszontalan részletként figyelmen kívül hagynak.

A megfigyelés nemcsak Doyle Holmes-kánonját, hanem Holmes tulajdon életművét is hajtja.

„Több monográfiában is vétkes voltam”, mondja Holmes némi bájjal A négyek jelében. Doyle pedig többször is abban az elismerésben részesíti detektívjét, hogy „szerény monográfiát” írt a titkosírás százhatvan formájáról, a dohányhamu száznegyven fajtájáról és a kéziratok datálásának tudományáról.

Holmes „hozzájárult a tetoválás irodalmához” is, amely gyakorlat lenyűgözte a XIX. századi „antropológiai kriminológia” megalapítóját, Cesare Lombrosót – akit lebilincselt az, hogy az elítéltek tetoválásai a legalantasabb szenvedélyeket és a legnemesebb érzelmeket egymás mellett ábrázolják: „Mily különösek az emberi elme ellentmondásai!”, kiált fel az olasz tudós. Holmes továbbá állítólag tanulmányt írt arról a módszerről, amely a kezek vizsgálata alapján képes meghatározni egy személy foglalkozását.

Doyle A rejtelmes doboz története (1893) című hátborzongató novellájában Holmes egy levágott füllel szembesül. A detektív mellékesen megjegyzi, hogy minden ember füle „általában eléggé jellegzetes”, majd idézi saját dolgozatait az emberi fül „anatómiai sajátosságairól”. Aki jártas „a megfigyelésben és az elemzésben”, mint Holmes, az a fül elcsenevészesedései alapján éppen úgy azonosítani tud valakit, mint, mondjuk, a hangszíne vagy az arcgörbületei alapján.

Annak idején Carlo Ginzburg, a mikro-történetírás nagy művelője a Spie: radici di un paradigma indiziario (Kémek: a bizonyítási paradigma gyökerei) című 1978-as írásában Holmes füllel kapcsolatos elgondolásait elemezte. Írását a felcsigázó Clues (Nyomok) címmel jelentette meg angolul a következő évben.

Ginzburg meggyőzően feltárja azokat a szellemi hatásokat és hasonlóságokat, amelyek

a különös XIX. századi művészettörténészt, Giovanni Morellit (aki Ivan Lermolieff és Johannes Schwarze néven is írt) összekötik a pszichoanalízis ősatyjával, Sigmund Freuddal és a detektívregény-író – utóbb spiritiszta – Doyle-lal.

Ginzburg elemzésében Holmes fültanulmánya jelképezi azt a rendkívül következetes elemzésmódot, amely mindhármuk eljárásmódját összekapcsolja, és amely a XIX. század utolsó negyedében egybeolvad. Ginzburg ezt az elemzési módot indiziariónak (jelző) vagy szemiotikusnak nevezi.

A jelző módszer, mint Ginzburg kifejti, alapvetően „az individuumok megfoghatatlan egyediségével” foglalkozik. Morelli a festőével, Freud a betegével, Conan Doyle pedig a bűnözőével. Ez a módszer elismeri, sőt felértékeli „a feltevésekkel elkerülhetetlenül járó kockázatok lehetőségét”. Ugyanakkor a testek végtelenül pontos mérésére támaszkodva határozza meg azt a küszöböt, amelyen túl található − Ginzburg szavaival − „a kvalitatív és individuális elemek elkerülhetetlen jelenléte”.

Ginzburg történeti és szemiotikai szemmel olvassa Holmest. De talán itt az ideje, hogy Conan Doyle-t futurisztikusan olvassuk. Nem nehéz Holmesra úgy tekinteni, mint a XX. században megjelenő és XXI. században roppant léptekkel kifejlődő megfigyelőgépek irodalmi előképére.

Conan Doyle valójában megelőlegezi ezt az olvasatot. A Botrány Csehországban című novellában Watson Holmest „a világ legtökéletesebb következtető és megfigyelő gépének” nevezi. A sors különös fintora, hogy Holmesra az IBM Watsonjának előfutáraként emlékezünk.

 A The Times Literary Supplementben megjelent írást Pásztor Péter fordította

A fordításban eltértünk Conan Doyle magyarul megjelent írásainak szóhasználatától.

A szerző filozófus, a budapesti Danube Institute volt munkatársa