•Mik a legkorábbi emlékei, amelyek a magyarokkal, Magyarországgal kapcsolatosak?

A Pál utcai fiúk című regény jut eszembe legkorábbi emlékként. Kisgyerek voltam, erősen inspirált a regény. Ankarában, Aşağı Ayranciban a lányok a fiúk ellen kemény famagokat fújtak egymásra papírcsöveken keresztül, így küzdöttünk a „grund”-ért. Van egy másik emlékem is. Április 23-án, a nemzeti függetlenség és a gyermekek ünnepe alkalmával minden évben sok-sok országból érkeztek gyermek néptánccsoportok Ankarába. Nekem mindig a magyar táncegyüttesek tetszettek a legjobban. Már akkor is lenyűgözött színes viseletük, különleges zenéjük és táncuk. Később, már felnőttként, amikor magyarul kezdtem tanulni az ankarai egyetem Hungarológiai Tanszékén, a kilencvenes évek közepén, egy magyar csoport idegenvezetőjeként vettem részt ezen a fesztiválon. Az Árendás táncegyüttes is ott volt Jászberényből, tőlük tanultam meg az első magyar népdalokat: Kis kút, kerekes kút; Tavaszi szél; Erdő, erdő stb.

•Milyen indíttatásból kezdett el a magyar nyelvvel és kultúrával foglalkozni?

Évekkel édesanyám halála után kezembe került József Attila Temiz Yürekle / Tiszta szívvel című kötete (benne a Mama című verssel), amelyet Tasnádi Edit turkológus, kiváló fordító, későbbi tanárom és Kemal Özer, a híres török költő együtt fordított. „Nem nyafognék, de most már késő, / most látom, milyen óriás ő”. Mély érzelmi rokonságot éreztem, talán akkor tudtam szembesülni a gyásszal. Aztán felfedeztem más magyar szerzőket: Ady Endrét, Kaffka Margitot, Esterházy Pétert, Szabó Magdát, Örkény Istvánt és több kortárs írót. Angolul olvastam a műveiket, de ezeket általában nem magyarból, hanem németből, franciából ültették át. Azt hiszem, szerettem volna a saját nyelvükön megérteni őket, így ébredt fel bennem a vágy, hogy műfordító legyek. Ugyanakkor a magyar filmek is kétségtelenül nagy szerepet játszottak a magyar nyelv és kultúra iránti érdeklődésemben. A kilencvenes években még nem volt okostelefon, nem tudtunk maroknyi képernyőn mindenféle filmet nézni. Nemzetközi filmfesztiválok alkalmával találkoztam Szabó István, Mészáros Márta, Fábri Zoltán, Jancsó Miklós filmjeivel. Az egyik fesztiválon Can Togay (Can Togay János, Balázs Béla-díjas filmrendező) is részt vett, a magyar filmek szekciójában mutatták be a művét. Számomra ez is különleges élmény volt. Emellett a török TRT-2 közszolgálati televíziós csatornán is vetítettek magyar filmeket. Felvettem videókazettára, és elkezdtem összeállítani a saját archívumomat, lépésenként felépítettem a saját magyar világomat. Minden véletlen vagy tudatos találkozás a magyar kultúrával fokozta kíváncsiságomat.

•Hogyan él a török nép emlékezetében és történelmében az az időszak, amikor Magyarország egy része százötven éven át török hódoltsági terület volt?

Azt a korszakot nem hősi mítoszként dicsőítik. A történészek vagy a politikusok persze mélyen érdeklődnek a különböző aspektusok iránt, de úgy gondolom, jóval korábban kezdődött a kulturális rokonság, a XIX. század közepétől pedig a szolidaritás egyre meghatározóbb szerepet játszik a török–magyar kapcsolatokban.

•Milyen jelenleg is fennálló változásokat hoztak a magyarok a török kultúrába?

Azok a magyarok, akik más-más okokból, főleg a szabadságharcok miatt Törökországban éltek, aktív szerepet játszottak a társadalmi életben. A magyar származású İbrahim Müteferrika volt a törökországi nyomdászat megalapítója, Széchenyi Ödön a tűzoltósági rendszer kialakítója, Réthly Antal a meteorológiai rendszer megteremtője, Karácson Imre történész, katolikus pap a könyvtári-levéltári rendszer megalkotója. A nyelvész Rásonyi László 1935-ben alapította a Hungarológia Tanszéket, ahol most én is tanítok. Bartók Béla a népdalainkat gyűjtötte, a szintén nyelvész Kúnos Ignác pedig a népmeséinket. Az együttműködés megmaradt a különböző területeken a Török Köztársaság kikiáltása után is. A magyarok jelentősen hozzájárultak a török modernizációhoz.

•Dupla íz című novellájában egy magyar férfi és egy török nő szerelme rajzolódik ki, akik gasztronómiai téren is teljesen más kultúrkörből jönnek, mégis elfogadják és kipróbálják egymás ételeit. Jól érzem, hogy a novella legfőbb üzenete az elfogadás és a különbségek pozitív megélése?

Így van. A hasonlóságok mellett a különbségek is összekötnek bennünket. Nagy különbségek vagy kis árnyalatok alakítják személyes és nemzeti identitásunkat. Szerintem nagyon fontos először elfogadni, azután pedig élvezni ezt az egyéni emberi kapcsolatokban, a nemzetek közötti kapcsolatokban; akárcsak a fiktív világban vagy a való életben.

•Honnan merítette az ihletet a novellához?

Úgy vélem, hogy a gasztronómia minden társadalom anyagi és szellemi kultúrájának szimbóluma, éppúgy, mint a mesék és az idiómák. Nem versenyezhetünk egymással, nem mondhatjuk, hogy az egyik jobb, mint a másik, de recepteket átvehetünk egymástól, új közös ízeket hozhatunk létre, és együtt élhetjük át őket. A gasztronómia tehát a kommunikáció legfinomabb módja, ezért is az egyik legkedvesebb téma.

•Kossuth Lajos is szóba kerül a novellában. Hogyan él az 1848/49-es magyar szabadságharc kiemelkedő alakja a törökök emlékezetében?

A magyarok Törökországban hazafiságukról, valamint a szabadság és függetlenség iránti szenvedélyükről ismertek. Petőfihez hasonlóan Kossuth Lajos is ennek a szimbóluma. Minden év március 15-én különböző városokból érkeznek törökök és magyarok, hogy meglátogassák a múzeumát Kütahyában. A kütahyaiak büszkén őrzik mint kulturális örökségüket, természetesen İsmet Güral úrnak, a tiszteletbeli konzulnak is köszönhetően. Az utóbbi években az isztambuli Magyar Kulturális Intézet szorgalmas munkájának eredményeként a magyarok törökországi nyomai egyre ismertebbé válnak.

•Mit gondol, az irodalom olyan újabb kapocs lehet, amely összekötheti a két nemzetet? Ha igen, hogyan?

Úgy gondolom, hogy az irodalom a legélénkebb és legerősebb kapocs, amely összeköthet két nemzetet. Szeretném hangsúlyozni, hogy ezért természetesen a fordítóknak is köszönettel tartozunk. Ma már lehet magyar kortárs írókat olvasni Törökországban és török alkotókat Magyarországon. Hadd említsem meg a Balassi műfordítói programot, amelynek egyik első ösztöndíjas hallgatója voltam. 2005/2006 óta különböző országokból származó műfordítókat képeznek, a balatonfüredi Fordítóházban minden évben vendégül látnak bennünket, műfordítókat. Törökországban pedig a TEDA workshopokon fogadják a törökből fordítókat. Az ilyen programok kulcsfontosságúak a kulturális kapcsolatok fejlesztése szempontjából. •