Az időutazás lehetőségei: ezt a címet adta egyik verseskötetének. Az utóbbi időszakban inkább íróként tesz meg utakat az időben: történelmi regényei vagy az ókori zsidó háborúba, vagy a huszadik század háborús színtereire kalauzolják az olvasót. Mi indította ezekre az utazásokra – a fantázia, a történeti érdeklődés?

Igen, egyrészt jó kifejezés az utazások, másrészt ez a két dolog egyszerre működik. Mára mindkettő munkaeszköz lett, a fantáziám íróként nyilván a legfontosabb, a történeti érdeklődésem pedig miután történész szakot végeztem, megfelelő módszertant kapott. A kettő összehangolása egyébként általában sokat segít létrehozni egy regény világát, kényszerű fegyelmet szül, ami a prózának jót tesz.

A kötetben megjelent írása is az időutazáshoz kapcsolódik, s a török időkbe látogathatunk vissza. Nem akarom ellőni a poént, de a szereplők sajátos viszonyban állnak az idővel, hiszen minden alkalommal másképpen ismernek meg egy rég elmúlt pillanatot. Megismerhető-e a történelem?

Nem hinném. Megismerhető-e a jelen? Megismerhető-e akár egyetlen kulcspillanat, vagy annak tűnő esemény? Megismerhető-e egy ember, akár saját magunk is? Persze, unásig ismerhető, de mégsem teljesen kiismerhető. Rágódhatunk rajta folyamatosan, rágódunk is, és bizonyos szinten megvalósítva ez a művészet.

A történelem kapcsán nekem az egyik leginkább kedvelt aspektusa, hogy végtelen sok aspektusa van.

Történészként azt tanultam meg, hogy minél inkább beleássunk magunkat egy-egy korszakba, annál összetettebbnek, bonyolultabbnak látjuk, hiszen egyre több tényezőt ismerünk, több motivációt, több szereplőt. És bár otthonosabban mozgunk egy-egy jól ismert korszakban, egyre óvatosabban teszünk sarkos kijelentéseket.

Miért éppen ezt a témát választotta, van-e valami kötődése Törökországhoz?

Lőrinc P. Gabriella kolléganőm és barátom kérésére vállaltam a török témájú antológiában való részvételt. Törökországhoz nincs különösebb kötődésem, nagyjából annyi, mint minden magyarnak, nyelvi, történelmi, kulturális kapcsolódás. Ez persze nem lebecsülendő önmagában. A kádi délutánja című novellámmal Julio Cortázar mágikus-realista világát idéztem meg: elég egy apró törés a valóságon és már nagyon érdekes dolgok történhetnek.

A regényírónak nem a válasz a dolga, hanem a kérdések feltevése, körbejárása – vallja Horváth László Imre
Fotó: Pálházi Petra

 

Rosseb című, nemrég megjelent regényében, ahol egy magyar katona háromszor is harcol az oroszokkal a két világháború alatt és ’56-ban, az idő, a korszakok változnak. Itt a szereplő marad változatlan, s az idő folyik körülötte: Kis János, a magyar közkatona és kisember a maga sztoikus nyugalmával az egyetlen stabil, változatlan pontja a történeteknek. Mire utal ez az időfelfogás: a magyar megmaradásra, a háborúk, csapások túlélhetőségére?

Kis János karaktere, aki túlél mindent (egyébként ő sem él túl mindent, kifejezetten nem), nem célzott motívum vagy szimbólum. A regény ötlete onnan származik, hogy ilyen átlagember jó pár élt az országban, akik végigharcolták ezeket a háborúkat, s ez engem önmagában lenyűgözött. Ez történt a teljes férfilakossággal, kétszer is, és mivel nem halt bele mindenki, csak felfoghatatlanul sokan, sokan mégis túlélték. Nem véletlenül idézem a mottóban a Bereményi–Cseh páros híres dalát, a Születtem Magyarországon…-t, ami szintén ilyen karaktert szólaltat meg. Kis János utazása jó alap bemutatni a háborúkat, mert ötvenhat is lényegében az volt szerintem,

ezek a háborúk meghatározó részei a történelmünknek, nagyban hatnak mai gondolkodásunkra,

kultúránkra, egészében önazonosságunkra, mint nemzetre, ha már magyarságon lamentálunk. Ehhez képest nem láttam olyan szépirodalmi kísérletet, amely direkt módon bemutatná a huszadik századi háborús történetet. Nyilván regényíróként ez nagy ambíciót szült, hogy én viszont megtegyem. Felmerül a kérdés, vajon tényleg megmaradtunk, vajon tényleg átvészeltük-e ezeket a csapásokat? Állandóan ezzel döngetjük a mellünket, de én ezt nem látom ilyen biztosnak. Illetve felmerül még sok kérdés, a regényírónak nem a válasz a dolga, hanem a feltevésük, körbejárásuk.

Harminc zsoldosról ír egy novellájában, akik valamiféle mitikus végrehajtóként ott voltak Krisztus megfeszítésekor és ott lesznek az atomháború után is. Jelen korunkban merrefelé járhat ez a harminc zsoldos?

Igen, van egy ilyen korai novellám, Borges hatása erősen érvényesült benne. Ők viszont tényleg szimbolikus alakok, az örök háborúk vándorai harmincan, mint Júdás ezüstjei. Ahol a háború rettenete, jelenléte, ott vannak ők, ahol ez történik, és sajnos ebben a pillanatban is sok helyen történik a bolygónkon. Regényíróként művésznek tartom magam, és úgy gondolom, elhibázott dolog, ha egy művész politizál, ha hozzászól közéleti dolgokhoz, nem ez a feladata s professziója. De annyiban nyilván egyetértek például Laár Andrással, hogy nonszensz, elképesztő, felkavaró, felháborító dolog, hogy még most 2024-ben is háborúk léteznek, hogy ezeket a mechanizmusokat a hatalom még működteti, hogy fegyvereseket vet be és a többi, használja az emberhalált, mint kártyát a pakliban. Szomorú vagyok történészként is, hogy ezt civilizációsan még mindig nem sikerült meghaladni.

A Közel-Kelet avatott ismerőjével, Sayfo Omarral közösen, egy csomagban kínálta egy kiadó a köteteiket. Helyőrség Maszadában című kisregénye a zsidó háború végén játszódik. Mi indította a térség történelmének részletesebb megismerése felé?

Ez a kiadó a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Előretolt Helyőrség Íróakadémia könyvkiadója volt, az íróakadémián találkoztam Omarral, aki jó barátom lett, és sokat tanultam tőle, ahogy bárki teheti, ha írásait olvassa, a térség jelenéről, problémáiról, mivel Omar intelligens, lelkiismeretes, rendkívül jól felkészült elemző. Allah tágas földjén című regényével bebizonyította, hogy jó tollú regényíró is. A térség történelme az európai kultúra egyik alapja, mivel az részben biblikus történelem, másrészt, ahonnan én közelítettem, a görög–római klasszikus történetírás egyik nagy alakjának, Josephus Flaviusnak is fő témája. A regényhez a forrásom és az ihletőm is az ő műve, A zsidó háború volt, megrázó és monumentális történelmi könyv a Krisztus után 70 környéki háborúról, melyben a rómaiak elpusztítják Jeruzsálemet és az egész környező országot.

Min dolgozik most, van- e olyan történeti korszak, amely egy esetleges készülő mű okán kiemelten foglalkoztatja?

Még mindig a huszadik századi magyar történelem a témám, Radnóti Miklósról írok életrajzi regényt. Kiemelten foglalkoztat, mivel az ő életét és művét talán a legfontosabb mítoszunknak gondolom mindenestül. Életét a történelmi események árnyékában és azokat tragikusan elszenvedve, és ehhez képest mégis megvalósított tündöklőn nagy művészetét. Ahogy másokat, engem is régóta foglalkoztat az ő alakja, régóta a rajongója vagyok, tizenhat éves koromban ő volt az első meghatározó találkozásom az irodalommal, hatása maradandó és mostanra regénnyé fejlődött, vagyis most készítem ezt a régóta tervezett regényt, amihez a Magyar Művészeti Akadémia alkotói ösztöndíját is elnyertem, amely jövő évig tart. Dolgozom a regényen, nyilván nagy téttel, hiszen szeretném, ha méltó lenne Radnóti emlékéhez.

 

A novellát elolvashatják ezen a linken: A kádi délutánja