Emlékszem, azon a télen nem esett hó. Száraz december volt, a tévében is bemondták, hogy nem lesz fehér karácsonyunk.
Az utolsó tanítási nap hatodik órájában szorzásokkal szenvedtünk, és már csak tizenöt perc volt hátra a téli szünetig, amikor Mócsing elordította magát a hátsó padban, hogy esik a hó, fosik a ló…

– Hol van a többi gyógyszer? – kérdezte Bea.
– Nem tudok semmilyen gyógyszerről – felelte a fiú.
Bea azt a választ kapta, amit várt, már megszokta, hogy ezek a srácok hazudnak, semmit se jelent számukra az, hogy ő az iskolaigazgató.

Nem tudok olvasni, mert a szomszédban megint ordít a kopasz, dagadt fickó, hogy megöllek, te k.rva, megöllek, te mocskos ribanc. Minden szó tisztán hallatszik, a tízemeletes betonfalai úgy viszik a hangot, mintha nekem mondaná, hogy most megdöglesz.