Helyzet volt… Harmincöt évvel ezelőtt az új széljárást megérezve kezdtek elszaporodni  a vidéki független hetilapok. Felíveltek – aztán kihunytak, mint megannyi hullócsillag. 1992-re már hírmondójuk sem maradt.

„És akkor mi, belgák, hová álljunk?” Legszívesebben ezt a közismert csattanót ismételtem volna meg, amikor a kétezres évek elején kissé összevitatkoztam a belgiumi német nyelvű közösség (DGB) egyik vezetőjével.

Elgondolkodott már valaki azon, hogyan lehetséges, hogy a jogszabályok tételes ismeretének hiányában is aránylag ritkán ütközünk bele törvényi előírásokba? Talán, mert ezek a sarkalatos jogszabályok találkoznak „az emberek” egészséges jogérzetével? Vagy más oka van a társadalom olajozott működésének?

A Szajna sokat látott intim szigetén a nyolcszáz éves katedrális elhelyezkedésével, arányaival és építőinek már-már anyagszerűtlen mestermunkájával elnémítja vagy éppen ellenkezőleg, elragadtatott kiáltásra sarkallja mindazokat, akik először pillantják meg.

Mágikus, tulajdonnévvé szublimálódott dátum a francia történelemben: július 14-e, a gyűlölt várbörtön, a Bastille lerombolásának napja. A hivatalos francia állami ünnepnapot beárnyékolja a káosz újraéledése; Párizs és a vidék ismét lángba borult.

A magyar nyelv- és őstörténet ezer szállal kötődik az (ó)török világhoz, és bizony legalább hatszáz magyar szó helyett kellene másikat keresnünk, ha a török jövevényszavak eltűnnének belőle.