Persze egy magamfajta – Bauhauson nevelkedett – „fafejű” modernistának ez nagyon nehéz. Legtöbbször nem is sikerül…
Vázlatok százai, majd egy kidolgozott tanulmányterv-sorozat értékelése után nyertük el a lehetőséget 2016-ban, hogy a Kossuth tér sarkán álló MTESZ Székház – Pintér Béla sokak által lebecsült, általam nagyra tartott épülete – helyén egy új épülettel (épületszárnnyal) zárjuk le a nemzet főterének délnyugati sarkát.
Személyes üzenete volt számomra a feladatnak, nemcsak a hely múltja, de a családi kötődések okán is. Történelem, építészet és családi sugallatok sűrűsödtek össze a térnek és az időnek ezen a pontján.
Nagyapám, Vadász Mihály műépítész (Preisich és Vadász Építésziroda, 1935–37) tervezte a tér északi sarkán álló úgynevezett Bauxit Palotát (ebben az épületben működött a híres Biarritz Kávéház), emellett mester-tanítvány viszonyban volt Hültl Dezső műépítésszel, aki a tér északi és déli térfalát tervezte a Közmunkatanács 1927. évi felkérésére. Apám is dolgozott a téren (a József Attila-emlékművön Marton László szobrászművésszel), és baráti viszonyt ápolt a Középülettervező Vállalatnál főépítészként dolgozó, Ybl-díjas Pintér Bélával.
Úgy éreztem, hogy munkámmal egy olyan „száz éve megkezdett gondolatot” fejezhetek be, amit nagyra tartok, és aminek részei voltak építész felmenőim is.
Az első tervezési fázis – hat modern tanulmányterv
Hatalmas erővel és elszántsággal vetettük bele magunkat a feladat megvalósításába. A munkálatokat a Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. és kiváló vezetője, Wachsler Tamás irányította és fogta össze. Először én is a jól bevált és elfogadott „táncrendet” követtem: a modern, kortárs megfogalmazást választottam, ezt diktálta építészeti múltam és jelenem is.
Már ekkor megérintett az eredeti Hültl Ház világa, az 1927-es ceruzavázlat üzenete. Tudtam és éreztem, hogy a ház ritmusát (raszterek, pilonok), hangsúlyait (rizalitok), erőteljes párkányait és jellegzetes sziluettjét nem hagyhatom figyelmen kívül, reagálnom kell rá, ezt a szimmetrikus kompozíciót kell befejeznem. Nem alkothatok magamutogató új súlypontot, nem boríthatom fel a geometriai, építészeti, történeti egyensúlyt.
Végül hat különleges épület tanulmányterve született meg a megépült Hültl Ház (Kossuth tér 9–10.) folytatásaként és Pintér Béla épületének szerkezeti „csontvázára” húzott „modern”, XXI. századi palástokként.
„Új díszegyenruhák az Öregúron”
1. Kéthéjú homlokzat stilizált történetiséggel és zöldfalakkal
2. Kéthéjú transzparens homlokzat késő modern (Bauhaus) stílusjegyekkel
3. Kéthéjú homlokzat perforált, rajzos palásttal
4. Hagyományos kőhomlokzat a két épület rasztereinek egymásra úsztatásával
5. Organikusan hullámzó, függőleges lamellarendszerű „bálnatest”
6. Vízszintes síkmetszetek sziluettjével lamellázott üveghomlokzat
Ez a hat válasz mindegyike megoldás lehetett volna a logikai-történeti-építészeti „paradoxon” megoldására. Tehát őszintén és szisztematikusan áttekintettem saját építészeti utamat, majd nagyon komoly szellemi és fizikai energiákat mozgósítva: másfél hónap alatt dolgoztam ki a hat megoldás több száz tervlapját, látványait, prezentációját, köszönet érte a Dob 60 irodának és Szabó László építésznek is.
A tanulmányterv egyaránt nagy sikert aratott a megbízói és bírálói körben, közel volt a megvalósulás. Csakhogy időközben Pintér Béla házának statikai szakértői vizsgálata befejeződött – azzal a konklúzióval, hogy a meglévő szerkezet oly mértékben amortizálódott és alulméretezett, hogy nem használható fel, sőt, kötelező lebontani. Ezzel párhuzamosan megszületett az a kormányhatározat, amely szerint az eredetileg Hültl Dezső által felvázolt Kossuth téri homlokzat valósítandó meg.
A második tervezési fázis
Ez volt az a drámai pillanat, amikor megváltozott minden! Időt kértünk a megbízótól, hogy mérlegelhessük a további munka lehetőségeit. Kerestük az etikai, történeti szempontokat a döntéshez. Az első bénultság után törtek elő a kérdések, a „miértek” és a „hogyanok”:
Lehetséges-e jó építészeti megoldás a tervezési program módosulása után?
Megépíthető-e, továbbtervezhető-e egy csak rajzon létező, százéves épület?
Ha igen, milyen építészeti, történeti, stb. indokok alapján?
Ha igen, hogyan, milyen szerkezetekkel?
Hogyan mutassuk meg azt a kort, amikor felépül a XXI. század?
Vállalható-e kortárs építészként ez a komponálási mód?
Minek nevezhető ez? Műemlékvédelem? Történeti (re)konstrukció? Építészeti befejezés? Gondolat-rekonstrukció? Térfal-befejezés?
Van-e létjogosultsága, hozzáadott értéke ennek az eljárásnak?
Van-e akkora értéke ennek az építészeti megoldásnak a tér-, a Parlament- és az építészettörténet szempontjából, hogy érdemes vállalnom a szakmai vitákat a „felkent ítészekkel” és az esetleges személyes támadásokat mérges ellendrukkerekkel?
Fogódzókat kerestem, mert éreztem, hogy az eddig járatlan és veszélyes „ösvény” talán mégis elvezethet egy eddig rejtett megoldáshoz. Történelmi, helytörténeti kutatást végeztünk, és a tér kialakulásának, falainak történetét megismerve kirajzolódott a Nemzet Főterének eklektikus arca, Hauszmann Alajos (Kúria, 1893–96) és Bukovics Gyula (Földművelésügyi Minisztérium, 1885–87) munkássága, az egységes falsor és a Parlament viszonya. Érthetővé vált a historikus közeg igénye, a „főszereplő” – az Országház – előtt és körül.
Megvizsgáltuk a Hültl Ház megszületésének körülményeit is, és számos fontos adalék, rejtett üzenet, kora-
beli külső körülmény befolyásolta a tervezési munkánkat. Megismertem a Közmunkatanács indokait a Kossuth tér egységes északi és déli térfalával kapcsolatban. Izgalmas kérdés volt: Hültl miért választotta a „birodalmi” neobarokk stílust, egy valaha volt „nagy nemzet” háború tépázta lelkületének megerősítésére. Megismertük a földhözragadt választ arra, hogy miért csak az északi térfal épült fel teljes egészében (mindössze egy év alatt, 1928-ban, Málnai Béla tervei szerint), a déli miért épült három ütemben. Tudniillik, az északi oldal építési telekként szerepelt, míg a déli oldalon három telek, három különböző tulajdonban… Ezért épült három teljesen különböző időpontban (1928, 1938 és 1972), különböző tervezőktől a három épületrész, és ezért eltérő az alkalmazott tartószerkezetek rendszere és a belső udvari homlokzatok építészeti világa. Ugyanígy külön elemeztük a ház második, 1938-as építési periódusának „Janus-arcúságát”: a külső homlokzat Hültl vázlatai szerint készült, de belülről Bauhaus-házat komponált a két modernista tervező…
Elengedhetetlennek éreztem, hogy számomra fontos, megkérdőjelezhetetlen kortárs építészekkel, műemlék-
védőkkel beszélgessek a feladatról, annak vállalhatóságáról. Nagy örömömre (és egyszersmind ijedelmemre) egyértelmű megerősítést kaptam tőlük: a kijelölt és vállalt építészeti út nem önmagáért vagy az alkotóért való. Történeti íve, üzenete van, „magasabb” szempontok is befolyásolják, a tágabban értelmezett „nagy egész”, a nagy történeti kompozíció eleme.
Végül nekivágtunk az újratervezésnek, ismét elindult a munka, immár a szó minden értelmében új alapokra fektetve a kompozíciót, vállalva a „szellemi inkvizíciót” is – tudván, hogy érnek majd támadások. “Köszönettel tartozom építész társaimnak (a Vadász Stúdió, az UVATERV és a ZED Stúdió építészeinek), hogy velem tartottak ezen a furcsa és nehéz „felfedező” úton.”
Harmadik tervezési fázis – a „Janus-arcú ház modellje”
Így született meg a remélt megoldás: a Janus-arcú ház. Az épület, amely tiszteletteljes befejezése a száz évvel ezelőtti gondolatnak, közben apró kortárs gesztusokat rejt láthatatlan modern szerkezetekkel, titkos átsejlésekkel, utalásokkal és tükröződésekkel a külső paláston, a fenséges történeti „csonthéj” alatt és mögött – szándékaink szerint a XXI. századi „gyümölcs” harsogó frissességével. Talán e két világ együtt, egymást erősítve harmonikus képet nyújt – száz izgalmas és mozgalmas év megnyugtató lezárásaként.
Az épület „külső arca”
Hültl Dezső vázlatai alapján a Kossuth téri épület új szerkezetekkel, légrésekkel, rögzítésekkel, kiszellőztetéssel, tűzvédelemmel stb. ellátva született újjá. A mai funkciókhoz igazítva a homlokzat szerkezeti rendszerének valamennyi részletét, a mai szigorú előírásokat betartva újrapozicionáltuk a külső kéreg alatti valamennyi tartószerkezeti, szigetelési, hőhídmegszakítási, szellőztetési, tűzvédelmi, rögzítési, stb. réteget. Külön figyelmet szenteltünk a metrókijárat „zárványának” is. Tizenegy változatot dolgoztunk ki látványtervekkel, hogyan lehetne önálló, modern, mai egységként szerepeltetni azt, a „ház a házban” elv szerint...
Megkomponáltuk és újraszerkesztettük a „megsejtett” dunai homlokzatot, amelyhez nem álltak rendelkezésre korabeli Hültl-tervek vagy -vázlatok. Az új tetőszerkezetet és annak gépészeti, akusztikai, képzőművészeti felépítményeit is beleillesztettük a tömegbe úgy, hogy a megtervezett új tartószerkezeti rendszert Pintér Béla elbontott házának megmaradó alapozási rendszerére kellett ültetnünk.
Az épület „belső arca” – kortárs építészet
Szellemi előképünk a Hültl-ház építésének második ütemeként 1938-ban átadott egysége, közvetlen szomszédunk építészeti megoldása volt. Visszafogott, rendszerbe foglalt, harmonikus kortárs építészetet rejtő belső világ.
Úgy éreztem, a mi épületünk tekintélyes méretű belső homlokzatainak megfogalmazásakor szükséges egy „rendező elv”, amitől izgalmas, dinamikus és modern kortárs építészet jöhet létre az udvari homlokzatokon. Ugyanakkor nem akarja „legyőzni”, túlharsogni a külső elegáns képet. Így jött létre a szerkesztési elv – olyan véletlenszerű, de rendszerbe foglalt lyukarchitectura, ahol a tömör felületekben vonalkódszerű, méretkoordinált, függőleges sliccek (ablakok) adják az építészeti ütemet.
Az üveg függönyfalakban ennek inverzeként a tömör felületek „pajzsai” viszik tovább a ritmusképletet, az acél vázszerkezeteken pedig a zöldfalelemek felületei zárják a függőleges síkokon. Az ötödik, felülről látható homlokzatként pedig a belső udvarok geometrikusan elhelyezett zöld platói ugyanezt a kottát feszítik vízszintes felületekre.
Így megvalósulhatott egy olyan rejtett építészeti világ, amely kontraszthatásával erősíti saját belső, de a történeti, külső homlokzat értékeit is, mert:
• a külső statikus, a belső dinamikus közeg;
• a külső szimmetrikus, a belső aszimmetrikus szerkesztésű;
• a külső történeti kőhomlokzat, míg a belső szálcement burkolatú;
• a külső nyugodt és a tér építészeti világához idomul, és azt szolgálja, míg a belső megfelel a XXI. század funkcionális igényeinek;
• a külső az 1927-es alapgondolat szerint befejezi a térfalat, míg a belső (a szomszéd épület mintájára) korunkat jeleníti meg.
Nem volt hiábavaló e veszélyes és járatlan úton elindulni, végigdolgozni négy küzdelmes évet, mert sokat tanulhattam, rejtett igazságokat érthettem meg, és talán egy különleges, mai, de száz év hagyományait tisztelettel vállaló és befejező középület születhetett.
Ez az én hittel vallott szubjektív „műemlékvédelmem”.
Ez az én személyes építészettörténetem.
