Alig néhány nappal később a terrorizmust dicsőítő és a spanyol „rendszert” gyalázó, többszörösen elítélt kommunista rappert, Pablo Hasélt bujtogatásért ismét letartóztatták, ami véres tüntetéseket, baloldali értelmiségiek (többek közt Pedro Almodóvar, Javier Bardem) szólásszabadságért aggódó nyilatkozatát váltotta ki.
Mondjuk ki nyíltan: túszul ejtették az egy éve, 2020. január 10-én megalakult kisebbségi spanyol koalíciós kormány nagyobbik pártját, a Spanyol Szocialista Munkáspártot (PSOE) a kisebbek, a szélsőbaloldali, a kommunistákat is magában foglaló Unidas Podemos (Együtt Képesek Vagyunk Rá) és egyéb nacionalista, baloldali pártocskák. Pedro Sánchez kabinetje pedig kénytelen-kelletlen végrehajtja az ő kamikazestratégiájukat. Az eltelt egy év alatt súlyosbodtak a meglévő konfliktusok; a pénzpiacok szerint is gyengének számító adminisztráció – jórészt éppen a kisebb koalíciós partnerektől provokálva – újabbakat gerjeszt.
A szocialista-néppárti nagykoalíció esélye
A közgazdász végzettségű Sánchez négy évig tartó belpolitikai patthelyzet után került hatalomra, de nem választással. Bizalmatlansági indítványt nyert meg 2018 májusában, így váltotta le elődjét, a 2011-ben magabiztosan, abszolút többséggel nyerő néppárti Mariano Rajoyt. Az ügyes sakkozó hírében álló Sánchez kedveli a kihívásokat, de a bonyolult spanyol belpolitikai helyzet az ő fortélyain is kifoghat. Négy általános választást tartottak 2015 és 2019 között, mert a 2008-as gazdasági válság kezelése, illetve a 2012 óta egyre súlyosabb spanyol–katalán konfliktus kikezdte a PSOE és a konzervatív-liberális Néppárt (PP) mindaddig jól működő parlamenti váltógazdaságát. Némelyek azt remélték, hogy a két nagy párt uralma után létrejöhetnek – akár eltérő ideológiai platformok alapján is – paktumok, de csalódniuk kellett. Továbbra is az ideológia dönti el, hogy milyen pártok alakítanak kormányt.
Sánchez 2019 nyarán egyszer már próbált kormányt alakítani Pablo Iglesias Podemos-főtitkárral. A 2015-ös választásokon a populista pártalapító még vérmes reményeket fűzött az önálló kormányalakításhoz, ám hiába szenvedett alakulata vereségeket, úgy tárgyalt Sánchezzal, mintha ő nyerte volna meg a választásokat: magának követelte a legfontosabb tárcákat: a pénzügyit, a védelmit és a belügyit is. Sánchez ezt nem tűrhette, és kikosarazta a kommunistákra hajazó népvezért. Végül ezért 2019 novemberében ismét választásokat kellett tartani, ám utána mégis lepaktált vele, hogy elkerülje a Néppárttal való, számtanilag korántsem esélytelen nagykoalíciót. Ez annál inkább fontos lett volna, mert területi kérdésekben, vagyis a 2010 óta húzódó és súlyosbodó katalán válság rendezésében, kizárólag az utóbbi testület illetékes. A választások előtt tartott nyilvános beszélgetésen két korábbi kormányelnök, a néppárti Mariano Rajoy (2011–2018) és a szocialista Felipe González (1982–1996) virágnyelven közölte, szóba jöhet nagykoalíciós megoldás. A karizmatikus szocialista előd ellenezte a Podemosszal való frigyet. Többször is nyilvánosan bírálta érte Sánchezt, mondván, ilyen koalíció politikája veszélyeztetné az ország egységét.
A „kisebbik rossz”: a szélbal
Sánchez azért sem a nagykoalíció mellett döntött, mert tudta, hogy amúgy sem lenne hosszú életű, és a PSOE (120) széteséséhez vagy szakadásához vezetne – ugyanez történt volna a másik féllel, a Néppárttal (89) is. Sánchez tehát a látszólag „kisebbik rosszat”, a Podemosszal (35) való koalíciót választotta. A szocialista–szélsőbaloldali kisebbségi kormány így is csak 155 mandátummal rendelkezik a 350 tagú alsóházban, és a ciklus végéig mindenképpen rászorul még nyolc-tíz kis pártra. A Podemos pedig a többi alsóházi töredékpárttal együtt változatlanul kihasználja zsaroló potenciálját, ahogy tették Pedro Sánchez első és legfontosabb erőpróbáján, a 2021. évi büdzsé elfogadásakor.
Ezután a Podemos újabb célját érte el: mindkét házban megszavazták az eutanáziát – Hollandia, Belgium, Svájc, Uruguay és Mexikó után a hatodikként, katolikus országban. A szakértők figyelmeztettek, a törvény a pszichiátriai betegekre is vonatkozik, sőt lazább felügyeletet ír elő, mint a belga vagy holland szabályozás.
A püspöki kar is felemelte szavát ellene, és felszólította az orvosokat, ne gyakorolják, hiszen az eutanázia mégiscsak gyilkosság.
A Sánchez-kormány eleve rosszul kezdte működését: a 23 fős kabinetnél az ország történetében csak Adolfo Suárez 1979-es, utolsó kormánya volt népesebb a maga 24 tagjával. Kiszámolták, a novemberben már 1200 fős tanácsadógárda idén az adófizetők 65 millió eurójába kerül. Az EU ezért már júliusban jelezte, hogy az a minimális elvárás az Unió következő hétéves költségvetési ciklusában Madridnak juttatott 144 milliárd euróért cserébe, hogy csökkentik a kormány létszámát. María Jesús Montero, a kormány – egyébként orvos végzettségű – pénzügyminisztere és szóvivője
a koronavírus-járvány miatt az év végén 11,3 százalékos, rekord államháztartási hiányról számolt be. A vendéglátóipar és a turizmus a legnagyobb vesztesek közé tartozik, és a két ágazat október végén 106 milliárd euróra becsülte a kimaradt bevételeket. A kilátástalan helyzet miatt újra megindultak külföldre a hatvanas évekből már jól ismert spanyol vendégmunkások. A koronavírus-járvány nyomában járó válság újabb baljós jele, hogy a fiatalok 90 százaléka nem tud megállni a saját lábán.
Bevándorlók szállodákban
A bevándorlásügyi tárcavezető, a szocialistákhoz közeli José Luis Escrivá, aki alatt alig melegedett meg a bársonyszék, máris közölte, 8-9 millió bevándorlóval kell pótolni a népességfogyás miatt kialakuló munkaerőhiányt a következő harminc évben. Ez a fajta politika annál is inkább felfoghatatlan, mert 2020 elején is már 3,3 millió állástalan keresett munkát Spanyolországban
(a harmadik negyedévben az aktív munkavállalók 16,26 százaléka), és az év végére számuk megközelítette a 4 milliót. Az illegális bevándorlók száma tavaly meghaladta a 30 ezret, és feltartóztatásuknak egyelőre nincs jele. Már a Kanári-szigeteket is célba vették a migránsok, akik amúgy is a tengerpartra érkeznek. Az idegenforgalmi vállalkozók és immár munkanélküliek egyre inkább zúgolódnak, hogy a bevándorlók a koronavírus miatt üresen álló szállodákban kapnak szállást, ellátást – vagy egyszerűen elfoglalják azokat. A belügyminiszter azt állította, nem szállítanak a szárazföldre illegális bevándorlókat, de az ABC újságírói leleplezték, hogy naponta több tucat bevándorlót hoznak, akiknek egy része koronavírustól fertőzötten jutott el a Kanári-szigetekre.
A járvány – némi politikai haszonnal
Az új tárcavezetőnek, Salvador Illának, aki nem orvos, hanem menedzservégzettséggel rendelkező filozófus, szinte első lépésként a járvánnyal kellett szembenéznie. A kormány és az egyes tartományok közötti ellentétek miatt nehezen ment a korlátozások betartása, és a júniusi elsietett lazítás még nagyobb teret adott a második hullámnak. Március óta a hivatalos adatok szerint több mint 50 ezer halottat követelt a járvány, és a fertőzöttek száma is meghaladta már a kétmilliót. Ugyanakkor a filozófus miniszter komoly átalakításokat vezetett be, a hatékony fellépést elősegítve. Az általa elfogadtatott stratégia szerint december 27-én elindította az oltást, de időközben népszerűvé válva, a kormányfővel egyetértésben már a közelgő, előrehozott katalán választásokra készült.
Elszakadási kísértetek
A február 14-i megmérettetés ellentmondásos eredményt hozott. Egyrészt az Illa vezette unionista Katalán Szocialista Párt, a PSOE leányszervezete ugyan megszerezte a katalán szavazatok többségét, de így is csak 33 képviselőt juttathatott be a tartományi törvényhozásba, miközben a két nagyobb függetlenségi párt, a Katalán Republikánus Baloldal (ERC) szintén 33 és az újsütetű populista Együtt Katalóniáért 32 mandátumot nyert. A maradék 37 helyen kis jobb- és baloldali függetlenségi alakulatok, illetve a legnagyobb vesztes, az unionista Néppárt osztozik. Egyáltalán nem világos, hogy az egységpárti PSOE vagy a függetlenségpárti ERC tud kormányt alakítani. Eleinte talán Illa volt az esélyesebb, de mostanra mintha a két tábor, az egység-, illetve az önállóságpártiak a választások nyári megismétlésével akarnák a mérleget a maguk javára billenteni. Sánchez már korábban kilátásba helyezte, hogy rövidesen felmentik s kiengedik a börtönből azokat a katalán politikusokat, akik 2017 októberében kikiáltották az önálló katalán államot, habár nyolc másodperc múlva maguktól fel is függesztették azt. Rajoy akkori miniszterelnök nem volt rest, az alkotmány 155. cikke alapján ideiglenesen felfüggesztette az országrész autonómiáját, a bíróság pedig hidegre tette a lázadó kormány legtöbb tagját.
Az ERC-nek a felmentő ítéletért cserébe le kellene mondania mind a kormányalakításról, mind az elszakadásról szóló ügydöntő népszavazásról. Márpedig esze ágában sincs így tenni. Ráadásul a felmentendő politikusok mindegyike közölte, az önálló katalán állam kikiáltásáról változatlanul nem mond le. Madrid nagy szerencséje, hogy nincs egyetértés a függetlenségpártiak két meghatározó pártja között, csak abban, hogy Madrid a közös ellenség. José María Aznar néppárti kormányfő már 2012 novemberében megmondta: Katalónia előbb hasonlik meg magával, mint hogy Spanyolország szétesnék.
Az elszakadás szelleme kísért: viszály dúl a katalán családokban is az egység- és függetlenségpárti tagok között. Hozzávetőleg fele-fele arányban vannak, úgyhogy egyhamar aligha enyhül a helyzet.
Oskar Matute, az EH Bildu (Egyesítsük Baszkföldet), a radikális baloldali és függetlenségpárti gyűjtőpárt alsóházi szóvivője nem kertelt, rögtön első, 2020. februári felszólalásában kijelentette: nemcsak a baszk függetlenség elérése, hanem a rendszer, az alkotmányos királyság megdöntése a céljuk. Az üzenet és a cél is baljóslatú, de csak akkor kell komolyan venni, ha megvan hozzá a nyomásgyakorló erő. A költségvetés 2020. december eleji elfogadása arra utal: megvolt. Még szeptember nyolcadikán a Bildu nem akármilyen sikert ért el: miután Igor González ETA-elítélt börtöncellájában véget vetett az életének, maga Pedro Sánchez kormányfő a szenátusban fejezte ki részvétét a pártnak a volt ETA-vezető öngyilkossága miatt. A Terrorizmus Áldozatainak Szövetségét (AVT) vezető Maite Araluce szerint a Bildu és az ETA ugyanaz: ami a 2018 májusában feloszlott terrorszervezetnek nem sikerült több mint ötven évig tartó, hivatalosan 857 halálos áldozatot követelő fegyveres harccal, azt most ez a „politikai párt” akarja elérni. És amíg Sánchez és Iglesias kormányzása Madridban lovat ad alá, addig van is rá esély, mert Baszkföldön is hódít a gyökeres függetlenség szelleme.
Köztársasági kísértet
I. János Károly döntő szerepet vitt az 1970-es években az ország demokratizálásában – bátor kiállása révén sikerült 1981-ben a puccskísérletet meghiúsítani.
Ő is, a királyság is osztatlan népszerűségnek örvendett. Csakhogy a fáma ezt is kikezdte: korrupciós vádak terjedtek, amelyeket a királyi immunitást élvező államfővel szemben sem igazolni, sem cáfolni nem tudott a bíróság. Végül 2014-ben a király átadta trónját fiának, VI. Fülöpnek. A híreszteléseknek azonban ez sem vetett véget, úgyhogy Juan Carlos „nyugalmazott király” önkéntes száműzetésbe vonult; 2020 augusztus 3 óta az Egyesült Arab Emírségekben él. Jóllehet a spanyolok többsége ma is elégedett az uralkodásával és a királyság intézményével, mégsem csoda, hogy a republikanizmus sokakat megigéz: a Podemos szélbali-kommunista szájízének megfelelően fő céljául tűzte ki a király lemondatását és az immár harmadik köztársaság kikiáltását. Teszi ezt annak tudatában is, hogy a közvélemény a demokrácia alappillérének, a spanyol hagyomány megtestesítőjének tartja a királyságot, elégedett VI. Fülöppel, és hogy a két korábbi köztársaság (1873–1874, illetve 1931–1939) csak zűrzavart, sőt 1936-ban polgárháborút okozott.
A konzervatívoknak várniuk kell
A kormánykoalíció tehát gyakran egyáltalán nem oldja, hanem inkább szítja a belpolitikai feszültséget. 2020. október 21-én a baloldalon fasisztának elkönyvelt, de inkább populista párt, az alsóház harmadik legerősebb pártja, a Vox (52) bizalmatlansági indítványt terjesztett be. Ám nemcsak a baloldali és a kis nacionalista pártok, hanem a Néppárt és a liberális Ciudadanos (Állampolgárok) is ellene szavaztak: a konzervatívoknak legalább egy évig várniuk kell, amíg újra kormányalakító helyzetbe kerülnek.
Iglesias vicekormányfő elszabadult hajóágyúként viselkedik. December elején 271 katonatiszt kiáltványt tett közzé, erősen bírálva a baloldali koalíciót, és figyelmeztetett: veszélyben a spanyol egység. Sokan joggal megütköztek ezen, de az eset arra is emlékeztet, hogy a Franco halála és a demokratikus rendszerváltozás után megkezdett megbékélési politika elakadt, jórészt éppen az Iglesias-féle és egyéb radikalizmusok miatt. Valamirevaló nyugodt kormányzás feltételezi a folytatását. Szerencsére a harmincas évekkel ellentétben ma döntően nem a destabilizálásban érdekelt hatalmak ügyködnek körülötte.
