Az ember alkot, az Isten teremt. Isten megteremti azt, amiből az ember alkothat.
Ne féltsük Indiát, mondja a velünk szemben ülő fiatalember a vonaton pont tíz évvel ezelőtt. Egyszerre két mobilt nyomkod (dolgozik!), és az ülése alatt a Ganga (Gangesz) szent vizét viszi haza egy kis edényben. Ebből kap a beteg egy cseppet az ivóvizébe, ezt használják, ha gyermek születik, vagy ha valaki meghal, ebből cseppentenek a szemére.
Feleségem szóba elegyedik vele, azt firtatja, hogy miképpen őrzik meg a hagyományaikat, hitüket a rengeteg új technikai találmány, a fogyasztói társadalom hívságai közepette. Amit eddig kitaláltak, feleli az ifjú, mind csak az isteni törvények felismerésén alapuló alkotás. Teremteni az ember nem tud, csak Brahma, aki egyszerre Visnu, a megtartó és Siva, a pusztító. Minden alkotás, minden találmány ott volt, ott van Istenben, csak elő kellett kaparni az ő kebeléből. Ne féltsük Indiát. A hinduk tudják, hogy mindez a tudás, a csillogó kütyük, gépek, mind csak káprázat, illúzió.
Mindez eszembe jutott a Földi dolgokról című könyvet olvasgatva, mely inkább isteni dolgokról szól, de a cím, a Földi dolgokról, Iancu Laura
és Bodnár Dániel beszélgetős könyve először megtévesztett engem, mert nem ismertem elég alaposan a költőnő műveit, sőt tulajdonképpen csak a tavaly megjelent, Bennem a többi című gyűjteményes kötetben olvastam először a verseit.
Igaz, már akkor megfogtak ezek a hihetetlenül tömör és gyönyörű poémák, de még nem gondoltam arra, hogy mennyire szólnak Istenhez, hogy mennyire szövi át meg át a költeményeket a hit, a hithez, Jézushoz való viszony, a kétség, a megingás és az örök visszatérés. Pedig alaposabb olvasás után sejthettem volna, hogy a versekben meg nem nevezett „Ő” csakis a Teremtő lehet, az Úr, aki – mint ahogy Pierre Bezuhov ráébred Tolsztoj opus magnumában, a Háború és békében – mindenütt és mindig ott van. Bennünk van, mellettünk, „A házunk falán reszketegen”, amint ezt Laura írja, aki talán megbocsátja nekem, hogy keresztnevén emlegetem, de ebben a beszélgetős könyvben olyan közel került hozzám – feltételezem, más olvasókhoz is –, hogy mára már szinte személyes ismerősömnek érzem.
Nem sejtettem, mert ebben az abszolút szubjektív recenzióban be kell vallanom, hogy az én hitem csak az utóbbi tíz-tizenöt évben kezdett érlelődni, kicsírázni, egy súlyos betegség után talált meg az Isten, ám úgy látszik, a műveket először még mindig a régi ateista énem szemüvegén keresztül olvasom, s nem veszem rögtön észre, miről is van szó tulajdonképpen.
De beszéljünk a szerzőpáros másik tagjáról is, vagyis Bodnár Dánielről! Újságíróként ismerkedett meg Laurával, amint a könyv Elöljárójában írja, a Vigiliába készített vele mélyinterjút éppen tíz évvel ezelőtt, s istenhitük, irodalmi érdeklődésük, lelkiségük örök, máig tartó barátságot eredményezett.
A könyv kettejük levelezésének gyűjteménye, két, korban különböző, ám hívő emberé, akiket gyötör az Isten. A levelekből, az interjúkérdésekből rengeteget megtudunk mindkét emberről, s mivel a könyv első része sokkal inkább az újságíró-író Bodnár Dániel lelki gyötrődéséről szól, talán kevésbé izgalmas, mint a mű második fele, ahol inkább a költőnő beszél, a férfi kérdéseire válaszolva.
Nem mintha Bodnár Dániel élete nem lenne érdekes, sorsa különleges, ám amikor Laura megszólal, mindig valami egészen egyedi íz, furcsa és a verseihez hasonlóan tömör mondatok gördülnek elő. Olyan ő, akár a tiszta víz, amelyen megcsillan a szivárvány vagy a márvány erezete, ami simán gyűrűzik a tenger tükrén Babits Jónás könyvében. Azt hiszem, az ilyen művészre mondják azt, nagy szóval, hogy született tehetség. Mozart, aki hajnalban ébredve, bemutató előtti napon megírja a Don Giovanni nyitányát, néhány hét alatt a Requiemet. De inkább Bartók letisztult hangzavara szólal meg Laura ajkán, Este a székelyeknél vagy a Román népi táncok. Hát hogyne, mikor valahol azt írja, a halál csupán annyit jelent, hogy Isten áttesz az egyik tenyeréről a másikra, vagy amikor az alkotásról, az alkotás folyamatáról elmélkedik: „Sok minden alkotás, egy gyerek is lehet az. Az ember alkot, az Isten teremt. Isten megteremti azt, amiből az ember alkothat.”
Nem csak Indiát nem kell félteni.
