Sokan megkérdezték már, mi a nyavalyának járok annyit oda, abba a jelentéktelennek tűnő vasi faluba? A szüleim miatt utaztam eleinte, aztán amikor már a vasútállomásról jövet, a temető mellett elgyalogolva tudtam csak beköszönni előbb 1994-től édesapámnak, majd 2004-től már édesanyámnak is, akkor a szülői ház és a hatalmas kert, s nem utolsósorban a falu miatt indultam kéthetente haza.

Haza, Gasztonyba. A szülőfalum neve igazán a győri gimnáziumi években vált jelentőssé számomra, amikor annyit emlegettem, hogy egynémely osztálytársam el is nevezett Gasztonnak. Amiben az akkor vetített francia sorozatnak, a Gaston Phoebus vagy a Pireneusok Oroszlánja című lovagi történetnek is szerepe lehetett, amit igencsak néztünk, mi, romantikus ifjú lelkek.

A IV. Béla 1269-es oklevelében először leírt falu neve akár származhat a szláv goszt – ’vendég’ szóból is, de azt is mondják, hogy valami Gaston nevű lovag kapta meg hajdan a vidéket, a falu meg az ő nevét. A Vörös-patak mellé húzódó falunak volt hát vize, és az erdők alján, a szőlőhegyen kicsit savanykás bora is.

Legszebb éveiben, a Nagy Háború küszöbén pedig nyolcszázhuszonhárom, túlnyomó többségében katolikus lakója.

Gasztony, ahogy a szomszédos Őrség falvai is, hajdanán határőrök, „őrzők” települése volt. Közülük később sokakat a keresztelési anyakönyvekbe „nobilisként” jegyeztek be, akik saját telken gazdálkodtak. Őket szokták „hétszilvafásoknak” nevezni.

A saját földjét művelő kisnemesek mellett Gasztonynak is voltak nagybirtokosai, köztük a Hertelendy família. 1749-ben itt született Hertelendy Gábor, a száz háborút megjárt híres huszár, aki végül altábornagyként kapta meg a végső behívót. Itt látta meg a napvilágot rákosi Boros József is, aki II. József török ellen vezetett hadjáratának volt 1798-ban az élelmezési biztosa. Ez a Boros aztán egy méretes márvány sírkövet Gasztonyig szekereztetett, Zimony és Belgrád megvétele után.

Ez a kő pedig valamiért bekerült a falu 1775-ben épült, Sarlós Boldogasszonynak szentelt késő barokk templomocskájába, ahol eme sorok írója, mint hat és tizennégy éves kora között mindennapos ministráns, sokszor rá is csodálkozott. És feltette a ma is jogos kérdést, hogy mit is keres az 1784-ben a muszlimok paradicsomába költöző Izzed Mehmed pasa sírköve egy katolikus templomban?

A rátóti Széll-kastély (Wikipedia)

 

Válasz azóta sem született, az viszont biztos, hogy Gasztony leghíresebb szülötte Széll Kálmán volt, a miniszterelnök. Széll amúgy a szomszédos Rátóton építkezett, pompás kastélyába 1945 után orosz laktanya, majd traktorállomás, végül iskola került. Ahová a gasztonyi felső tagozatosok is átjártak. Leginkább biciklivel, e sorok írójával együtt. És ahol ott kutathattuk a boltíves pincékben annak az alagútnak a bejáratát, amely egészen Németújvárig, a Batthyányak ősi fészkéig vezetett. És olyan széles és magas volt, hogy egy megrakott szénásszekér is elfért benne.

Legalábbis így mesélték az öregek a legelőn, amikor őszre járt már az idő, és odatelepedtek a tűzhöz, amit mi, gyerkőcök raktunk, hogy a parazsán kukoricát, almát süssünk majd.Persze nem találtunk semmit, hiába kopogtattuk körbe-körbe a falakat. De hallottunk más történeteket is a Nagy Háborút is megjárt öregemberektől, mert az úgy volt falun, hogy a gyerekekre és a hasznavehetetlen öregekre voltak a tehenek bízva, míg szüleink éjt nappallá téve dolgoztak. Előbb nyolc órát a munkahelyen, majd pedig amennyit még lehetett, a „háztájiban”.

Ez a kis föld pedig jórészt megteremte azt, ami annak a néhány állatnak kellett, amelyek erősen hozzájárultak a gasztonyiak megélhetéséhez, és így

még a nyolcvanas évek elején is mindenkinek volt valami haszonállata.

Tyúk nélkül nem volt porta, de a legtöbb helyen az ólakban disznók is röfögtek, gömbölyödtek. Az istállókban pedig ott várták feszülő tőgyekkel a fejést a szépen tisztán tartott tehenek.

Az is igaz, hogy még Trianonban a szőlőhegy felett alig egy kilométerre új határt húztak, így inkább csak a csempészek jártak át és kóstolhatták meg a hajdani Szentkút, a mai Heiligenbrunn ugyancsak savanykás borait.

Aztán a kék ávósok a határra taposóaknákat hoztak. Majd később, a forradalom után „vasfüggönyt”, műszaki zárat telepítettek.

Aknák ekkor már nem voltak, de a riasztós drótkerítés az erdő alján futott, elzárva szőlőjétől és az 1941-ben épült, sokat látogatott erdei kápolnájától, a Mária-kerttől is a népet.

Az erdei kápolna (a szerző felvételei)

 

Aztán jött a téesz, a szőlőt is kivágták, de a kicsi templom még mindig tele volt. Hogyisne lett volna, mikor a falunak 1972-től 1984-ig olyan papja volt, mint Székely László apát úr, aki sokakban tartotta a lelket. De a szőlő is megtalálta a megoldást, hát kihajtott a gyökérről, és felkapaszkodott a helyére ültetett fenyőkre. Ott eszegetik ősszel, télen most is a rigók és más madarak, aztán jó, füttyös kedvre is derülnek. Eljött az az idő is, amikor

felszedték a drótokat, ki lehetett menni a kápolnához is. Csak gyerekek nemigen születtek ekkoriban már

Gasztonyban. A fiatalok meg városra mentek, jobb esetben hétvégére térnek csak haza. Pap is csak olyan másik faluból átjáró van már, a templomot megtöltő hívek pedig jórészt kiköltöztek a temetőbe. A téesz rég megszűnt, az utolsó elnök megszerezte a földeket, majd belefáradva a stresszes munkába, „az osztráknak” bérbe adta az egészet. A patak, no és a falu déli határát adó Rába környezete mára valóságos dzsungel lett, tehén már nem volt, az itteni kaszálók, rétek nem kellettek már senkinek.

Volt idő, mikor tíz házat is hirdettek, most nincs is talán üres hajlék a faluban. De a lakosság vagy harmada már idegen: a labancoknál dolgoznak, Gasztonyban alszanak, és távoli otthonukban töltik a hétvégéket.

Körmenet

 

Itt akartam befejezni, de eszembe jutott, hogy az úrnapi búcsú körmenete tavaly, többéves kihagyás után eljutott a központban lévő kocsmáig, ahol mindig visszakanyarodott a templom irányába. A sátrak is megvoltak, szépek voltak. A hátul sunnyogó férfiak is hiányoztak a vagy harminc gasztonyi közül, akik

régen itt kiváltak a jóval népesebb menetből. Mert a „Zsivány”, a falu kocsmárosa várta őket nyolcnapos sörökkel, félédes balatoni borokkal.

Most hallom aztán, hogy a Covid után újranyitott a kocsma. Sőt, nevet is kapott, ezentúl Katapultnak hívják. Kata, aki a boltot is viszi, igényes berendezést állított be, jó borokat is szerzett. Áprilistól pedig rendes nyitvatartásban várja, aki éppen megszomjazik. Hajrá Gasztony, hajrá Magyarország!

 

Nyitókép: a gasztonyi Sarlós Boldogasszony templom tornya