Nem minden ócskaság, ami rozsdás – állítja vezércikkében Róna Katalin. Fontos, hogy a befektetők a rozsdaövezetet ne üres építési területnek tekintsék. Az elhagyott, pusztulásra ítélt gyártelepek az elmúlt idők építészete mellett az ipar fejlődéséről, a munkaszervezésről is sokat elárulhatnak, emellett alkalmasak az újragondolásra, új funkciók befogadására.

Aktuális rovatunkban Király Farkas a török földrengés miatt eltűnt Paradicsom kapcsán a világ változásáról, Rosdy Pál a pápákról és szürke eminenciásaikról (Az egyházat nem titkárok vezetik) ír; olvashatnak a Bartók Rádió gyermekkari művek komponálására kiírt pályázatáról, a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíjasainak zárókiállításáról, a Pécsett létrehozandó Lantos Ferenc Múzeumról, a Fortepan berlini fotókiállításáról, a Parthenón Londonba került frízeinek hazatéréséről, a Brexit gazdasági következményeiről, a francia és a német diplomácia koszovói rendezési tervéről, valamint az akkumulátorgyárakról folyó vitákról.

Krómer István Ferenc pápa kongói, valamint protestáns egyházi vezetőkkel közös dél-szudáni apostoli útjának fő üzeneteit foglalja össze (Remény és béke lakozzék bennetek!) Az afrikai zarándoklat során a főpapok az egység és kiengesztelődés üzenetét vitték a polgárháború sújtotta közép-afrikai országoknak.

Haditechnikai eszközökkel és mozgósítható emberekkel is akár még évekig bírhatják a háborúzó felek, így az ukrán lakosság iszonyatos megpróbáltatásai még sokáig tarthatnak – állítja Kaiser Ferenc biztonságpolitikus (Az Ukrajna elleni háború egy év után).

Bár a 2018 előtti évtized kultúrharcai nyomán egy fiatalabb, nagyobb számban vidékről érkezett generáció jelent meg a kulturális elitben, a baloldali-liberális politikai attitűdökkel rendelkezők 2018-ig továbbra is túlsúlyban maradtak – állapítja meg empirikus vizsgálatai alapján Kristóf Luca a Kultúrcsaták – Kulturális elit és politika a mai Magyarországon című tanulmánykötetében, amelyet Pap Milán mutat be. (Kié legyen a mező?)

Nyugat-Európában elnéptelenedő templomok új, profán szerepét keresik, sőt felmerül a lebontásuk is. Franciaországban sokan a közös identitás részeként féltik őket, mások ellenben örömmel szabadulnának a XIX. századi katolikus újjászületés emlékeitől. Ami biztos: a tulajdonos francia állam nem hajlandó költeni a felújításukra (Krómer István: Enyészet vagy új szerep?)

Szigetvári Krisztián szerint a zsámbéki késő román premontrei romtemplom, amelynek már a Möller-féle részleges helyreállítása is műemléki védelmet érdemelt, szembeszökő hiányai ellenére egységes egészként hordozza nyolcszáz év üzenetét (Hogyan lehet egész, ami félig romos?)

Emberöltőnyi ideje jár haza kéthetente vasi szülőfalujába Pálffy Lajos, bár szüleinek sok éve már csak a temető mellett elgyalogolva tud beköszönni. A ház, a kert, a gyermekkori emlékek, a történelmi atmoszféra fogva tartja, pedig a község lassan Ausztriában dolgozók alvófalvává válik, ahol érdeklődés hiányában a kocsma is bezár. (Gasztony, Gasztony!)

Az óbudai Godot Kortárs Művészeti Intézet Műveljük kertjeinket! című tárlata Bukta Imrének a vidéki Magyarország mikrovilágát az egyetemesség szintjére emelő festményeit és installációit mutatja be. Lóska Lajos értékelése szerint a művész számos festménye lakóhelye, Mezőszemere mindennapi valóságát megragadva a kultúra és morál deficitjével foglalkozik (Cseppben a tenger).

Jakatics-Szabó Veronika erős szimbolikus képi világában Uszkay Tekla a szertefoszló mindennapi otthonosság heideggeri gondolatának sajátos értelmezését látja kibontva. A Széllel szemben című, a K.A.S. Galériában nyílt önálló kiállításon bemutatott képek a hétköznapi eseményeket humorral és szarkazmussal kifordítva jelenítik meg.

Horváth Márk szerint Németh Dávid és Gwizdala Dáriusz alkotásait különleges dinamizmus jellemzi, a titokzatosság erőteljes, különleges színekkel és fényes felületekkel jár együtt (A csillogó felszín és a színes hiány találkozása).

Perei Zoltán grafikus „karakterében és kontúrjaiban kemény, a földszagú realitást valaminő sosemvolt szépségeszménnyel ötvöző” világát méltatja Szakolczay Lajos (Groteszk létimádat). A művészt ürömhegyi cellamagányában már csak két dolog érdekelte: a grafika és a kert. No meg az olvasás, a könyvek, amelyek nélkül nem tudott élni.

Böszörményi Zoltán Esőcsináló szeretnék lenni és Üres hátizsák, valamint Halmosi Sándor A stigmáidat szeretem, Razglednicák (56–68) és Rejtelmek című verseit olvashatják.

„Zavaros álmok jönnek Keletről. Megvesztegetett álomfejtők csomagolják őket mézbe, vérbe, sztaniolba” – állítja Zelnik József XX. századi szovjet-orosz írók emlékét idézve (Orosz álom).

A visegrádi országok művészeiből alakult V4 vonósnégyes magyar alapító tagja a tíz éve Erasmus-ösztöndíjjal Budapestre érkezett Miranda Liu hegedűművész, aki Réfi Zsuzsannának mondja el otthonra találásának történetét (Hegedűhang kontinensek között).

Fábián László A helység kalapácsa új televíziós filmváltozata kapcsán úgy látja, hogy egy XIX. századi magyar komédiát nem föltétlenül szükséges a XIX. századi amerikai mesevilág dramaturgiai patentjai közé illeszteni, ám – miért ne lehetne próbálkozni vele? (Petőfi-western, avagy mihez kezdjünk egy klasszikussal)

Világhírű orientalistánk életének, utazásának fehér foltjait próbálta kitölteni a mese eszközeivel Molnár Vilmos Kőrösi Csoma Sándor csodálatos cselekedetei – Rendhagyó legendárium című novelláskötetében, amelyet Mezey Katalin ismertet (Amit nem is tudtunk). Molnár számára a fikció „nem a valóságtól való öncélú elrugaszkodás, hanem a lényeg megragadásának módja a fantázia játékos, néha humort sem nélkülöző igénybevételével”.

Varga-Jani Anna Kinyilatkoztatás és a tudományok, avagy az és szócskáról címmel a Magyar Vallásfilozófiai Társaság tavaly szeptemberi konferenciáját idézi fel, amelynek elsődleges célja volt rámutatni arra, ahogyan az egyes tudományok mélyrétegeiben az isteni kinyilatkoztatás ténye jelenvalóvá válik.

Régi európai hagyományba illeszkedve az emberi nyomorúságot, a semmit és a fájdalmat énekli meg lírai teoretikusként Emil Cioran, a Párizsba települt román gondolkodó A bomlás kézikönyvében, amelyről David Lloyd Dusenbury írt recenziót (A melankólia végtelensége).