A kolosszus: az amerikai birodalom ára (The Colossus: The Price of America’s Empire) című, húsz évvel ezelőtt megjelent könyvének állításait a történész ma is helytállóaknak tartja. Ebben a munkában az Egyesült Államok által uralt világrend, a pax americana fenntartása mellett érvelt. Szerinte a „történelem a birodalmak története”, s innen nézve
az angolszász birodalmak – a XIX. századi brit birodalom, majd a XX. századi amerikai birodalom – minden igazságtalanságukkal és kegyetlenségükkel együtt is felülmúlták a lehetséges alternatívákat.
„A nagy megbékélés”, az 1899–1900-as világkiállítási plakát. Felirat: „Egység az emberiség, a civilizáció, a szabadság és az örök béke érdekében”. A kis kör alakú képek az USA és a britek tengeri győzelmeit vetik egybe
A 2001. szeptember 11-ét követően, a terrorizmus elleni háború ürügyén megindított közel-keleti katonai beavatkozásokat a szerző, bár a sikerben reménykedve, már akkor is szkepszissel figyelte, mégpedig három ok miatt. Könyvében ezt a három okot az amerikai birodalom „három hiányosságának” nevezte el. Ezek közül az első a „gazdasági hiányosság”, amely röviden a szövetségi kormányzat fenntarthatatlan pénzügypolitikáját jelenti. Ez bármely, idegen országokban, huzamosabb ideig elhúzódó adminisztratív vagy katonai elköteleződést (helyesebben: megszállást) megnehezített. Míg a viktoriánus Anglia hatalmas tőkebefektetéseket halmozott fel a tengerentúlon, addig az USA pénzügyi mérlege a masszív tőkeimport felé billen el, amelynek következtében súlyosan eladósodott. „Ha irányítani akarod a világot, akkor nem árt, ha sokat birtokolsz belőle, nem pedig adósa vagy” – teszi hozzá. A második hiányosságot Ferguson az „élőerő hiánya” kifejezéssel jelöli: ismét eltérően a XIX. századi Angliától, az amerikaiak soha nem lelkesedtek azért, hogy életük nagy részét szegény és veszélyes országokban töltsék el. Az amerikai katonai bázisok teljesen el vannak zárva a környezetüktől, a nagykövetségek pedig jellemzően körbekerített erődök, ahol az alkalmazottak nem ismerik az adott ország kultúráját vagy nyelvét. A harmadik hiányosság a „figyelem lankadása”, ami azt jelenti, hogy az amerikai választókra jellemző, hogy hamar elvesztik az érdeklődésüket olyan külföldi vállalkozások iránt, amelyeknek a véghezvitele tovább tart egy-két évnél. „Az a jóslatom – írja –, hogy a Közel-Kelet újrarendezésének ambíciója nem éli túl Bush első elnökségét, helyesnek bizonyult. Barack Obama üstökösszerű felemelkedése részben azon alapult, hogy nem támogatta a háborút, és kijelentette, hogy Amerika többé nem a világ rendőre.” A könyv 2003-as megjelenése óta lezajlott események a történész szerint csak tovább súlyosbították a már meglévő „hiányosságokat”. Míg 2003-ban az USA államadósságának a GDP-hez viszonyított aránya 59 százalék volt, a 2020-as évek elejére ez a szám megduplázódott 120 százalékra. Az aktív szolgálatban lévő amerikai katonák száma jelenleg mintegy 452 000 fő, amely a legalacsonyabb létszám 1940 óta.
De a legsúlyosabb következménye jelenleg a „figyelem lankadásának” van.
Az ukrán háború már azelőtt lekerült a címoldalakról, hogy a Hamász október 7-én megtámadta Izraelt. Míg az izraeli konfliktust megelőzően a CNN műsortartalmának nyolc százaléka volt ukrajnai tematikájú, a terrorakciók után ez ma már mindössze egy százalék. Ezzel párhuzamosan az amerikai választók körében is mutatkoznak az érdeklődés lankadásának jelei. A kongresszusban a republikánusok a mexikói határon kialakult helyzetre hivatkozva nem szavazták meg a következő, 60 milliárd dolláros segélycsomagot Ukrajnának. A tipikus republikánus érvelés az, hogy elsősorban az európai államoknak kellene támogatniuk Ukrajnát, nem pedig az USA-nak. Ez az érvelés mára már némileg vesztett az erejéből, írja Ferguson, hiszen összességében az EU támogatásai majdnem kétszeresen meghaladják az amerikai támogatásokat: 133,5 milliárd euró áll szemben 71,4 milliárd euróval. További probléma, hogy az EU-s elköteleződés a szabad és független Ukrajna mellett inkább hosszú távú. Így például, bár a magyar tartózkodás ellenére az unió vezetői rábólintottak a csatlakozási tárgyalások megkezdésére, a tagfelvétel legkorábban 2030 körül válik lehetségessé. Úgy tűnik, hogy Olaf Scholz és Emmanuel Macron az Ukrajnának szánt további 50 milliárd eurós támogatás érdekében a magyar vétót is megpróbálják majd megkerülni. Mindezzel együtt az EU-tagországokban is érzékelhető, hogy a választók kezdenek „belefáradni” az „ukrán ügybe”. Donald Trump esetleges megválasztása az ukrajnai helyzettel kapcsolatos kilátásokat biztos, hogy nem fogja javítani. Ferguson európai politikai elemzőket idéz, akik szerint a Trump győzelme jelentette „sokk” nagyban hozzájárulhatna az európai védelmi ipar talpra állásához – ugyanakkor a szerző azt is hozzáteszi, hogy az európai katonai képességek növelése nyilvánvalóan hosszú távú program, s nem sokat segít most az ukránokon. Továbbá ebben a körben egyes elemzők úgy vélekednek, hogy Zelenszkijéknek most már valamiféle megegyezésre kellene törekedniük az oroszokkal. Ennek Ferguson azt veti ellene, hogy a mostani pillanat nagyon kedvezőtlen lenne a tárgyalások megkezdésére, összehasonlítva például azzal az időszakkal, amikor az ukrán ellenoffenzíva látványos sikereket ért el.
Jelen pillanatban Ukrajna – írja Ferguson – komoly bajban van. Kétezer kilométeres frontvonalat kellene tartaniuk, úgy, hogy kifogyóban vannak a nyugati légvédelmi eszközökből és a nagy hatótávolságú rakétákból, és a lőszerhiány is állandó probléma. A front másik oldalán viszont a szankciók ellenére az orosz háborús termelés felpörögni látszik. A történész szerint
ha az ukránok annyira nehéz katonai helyzetbe kerülnek, hogy egyes vitatott területekről vissza kell vonniuk a hadsereget, annak három komoly gazdasági-pénzügyi következménye lesz.
Az első az, hogy ebben az esetben a nyugat-európai államok ismételten többmilliós ukrán menekültáradatra számíthatnak, amelynek a járulékos költségei a befogadó országok számára mindig magasak. Másodszor az Ukrajnába irányuló külföldi befektetések volumene jelentősen lecsökkenne. Harmadszor egy „felbátorodott”, öt uniós tagállammal határos Oroszországgal szemben a védelmi-katonai kiadások többszörösére növelése válna szükségessé ahhoz, hogy Oroszországot el lehessen rettenteni a további katonai műveletektől.
„Dicsőség Ukrajnának” – a ledöntött Lenin-szobor talapzata Harkivban 2014 szeptemberében
2033-ban a jövő történészei számára világos lesz, hogy a 2020-as években a pax americana összehangolt kihívással találta szemben magát Kína, Oroszország, Irán és Észak-Korea részéről. Ebben a hatalmi játszmában Ukrajna lerohanása volt az első fontos esemény, ezt követte az Irán által támogatott Hamász Izrael elleni akciója, s ha a kínai fenyegetéseknek valódi tartalmuk van, akkor várható a Tajvan elleni tengeri blokád.
„Nemsokára az egész világ a miénk lesz” – orosz plakát 1920-ból
A szerző filozófus, közíró
Az eredeti írás itt olvasható.
Nyitókép: „A Monroe-mágnes vonzereje” – Udo J. Keppler karikatúrája a Puck amerikai vicclapban (1913)
