Nálunk, a Rába völgyében, de az Őrségben sem biztos, hogy van még igásmarha, mint ahogyan a nyírségi Penészleken és környékén is csak a munkától kétrét görnyedt Károly bácsi kanyarodik ki az Igában című dokumentumfilmben a portájáról ilyen, régen nem látott fogattal. Mert a múlt század végére vagy inkább a kétezres évekre ennek is vége lett, hogy aztán mára a disznótartás, de még az udvarban kapirgáló tyúkok, a hajnali kakasszó is ritkaságszámba menjen.

Károly bácsinak, aki „ebben nőtt fel”, van még minden hajdanán a falusi portához tartozó állatból.

Fejőstehene például a film forgatásakor négy is volt. Négy szép, jó karban lévő magyartarka.

Gyermek- és ifjúkoromban nekünk is összesen négy tehenünk volt. Az első kettővel még apám nagybátyjának istállójában dolgoztunk, két házzal odébb, míg nálunk el nem készült a pajta végéhez ragasztott tehénszállás. Rózsa és Virág volt a nevük, erre is jól emlékszem. Velük kezdtem legelői pályafutásomat, talán másodikos ha lehettem. Ahogy felénk mondják, a „tehenek után lettem állítva”, tehát reggel korán elkísértem a két amúgy szelíd, apám által tinó koruk óta nevelt, igához szoktatott jószágot a falu legelőjére, majd pedig a déli forróságra nyáron hazahajtottam Rózsát és Virágot. Három után aztán újra kicsaptuk legelni őket, egészen a hét órakor kezdődő fejésig.

A fejés nehéz tudományát Zsigmond Dezső filmjéből is elsajátíthatjuk. Szabó Andrásnak, a fehérgyarmati lovasudvar gazdájának a párja, Melinda próbálja ellesni Károly bácsitól a technikát. Engem anyám igyekezett megtanítani, talán azért is, hogy bevethető legyek hajnalban és este, ha vele valami baj történne. A fejés azonban sosem ment nekem úgy, ahogy kellene, de a tejet már én vittem el este a csarnokba.

Amíg még gyönge csontú voltam, segítettek, mindig volt, aki felöntse a tejet a nagy, tízliteres alumínium tejeskannákból a mérőbe, később már képes lettem erre magam is. A tejből pedig legalább annyi pénz lett havonta, mint apám segédmunkási fizetése. És akkor még ott voltak a jó pénzért eladható borjak is.

Zsigmond Dezső filmjében Károly bácsi Zsuzsi tehenének is születik egy szép bikaborja. Az Urániában tartott bemutató utáni beszélgetésen pedig az is szóba került, hogy

a tehenes gazdák a jelekből látják, melyik hajnalban fog az ellés megtörténni.

És ez így is van: amikor már felső tagozatos voltam, apám mindig felébresztett erre a nagy eseményre. Mire kiértem az istállóba, a kis állat két mellső lába általában már előbújt. Erre pedig mi is kötelet kötöttünk, és húztuk, így segítve az ellő tehénnek. Ha nehéznek ígérkezett a szülés, át kellett menni a harmadik szomszédba a Pálffy Laci bácsiért, de egyszer az is előfordult, hogy császármetszéssel vette ki az ügyes, fiatal állatorvos a borjút a Mici hasából.

A sárga Mici volt amúgy a kedvenc tehenem, békés teremtés volt, éppolyan, mint Károly bácsi Zsuzsija. Ha jó emlékszem, őt már „készen”, tehát igához szoktatva vette az apám az őrségi Kondorfán. Mert

akkoriban egy jó tehénért jó messzire, még a híres, minden hónap első keddjén tartott zalaegerszegi állatvásárra is elmentek az emberek.

Micit azért kellett kemény pénzekért, ha jól emlékszem vagy hatvan-hetvenezer forintért megvenni, mert a már emlegetett Rózsát és Virágot elvitték „vágóba”. Vágóba, tehát a vágóhídra, mégpedig néhány ezer forintért, ami rendesen megreccsentette a családi költségvetést is.

Apám, akit 1951 nyarán a Hortobágyra telepítettek ki a szüleivel, 1956-os szerepe miatt pedig egy hetet verték Zalaegerszegen, majd egy hetet Szombathelyen, szóval apám szálka volt az akkori hatalom szemében. Így hát, amikor tébécé ellen oltották a teheneket, és ennek eredményét a fülön, az oltás nyomán keletkező duzzanat méretéből állapították meg, hát nem éppen a mi marháinkat nyilvánították betegnek a faluban? Emlékszem, apám a munkahelyén volt, amikor jöttek a hivatalos emberek, és a megfellebbezhetetlen döntés megszületett. Még mindig előttem van összeszorított szája, amikor késő délután megtudta, hogy mi van. Amikor pedig jött a traktor a pótkocsival Rózsáért és Virágért, akkor én sírtam, de rendesen.

Kemény élet (jelenet a filmből)

 

Zsigmond Dezső lassan nyolcvanéves főhősének, Kondás Károlynak is kemény volt az élete. Borzasztó szegénységből indult, tejet is csak akkor látott gyerekként, amikor csak úgy belefejte egyenesen a szájába, amikor senki sem látta. Más tehenét gondozta, de mindig sajátra vágyott, mert a tehenes gazda arrafelé, az ország túlsó szélén is nagyobb tekintéllyel bírt, mint az ilyen jószág nélküli. Aztán egyszer a munkájáért

kapott egy vézna malacot, amit felhizlalt és eladott, de városon is keresett még pénzt, így lett meg az első tehén. Annak tejéből és borjából pedig a második.

Felesége, Marika máig nem tudta elfogadni ezt a kemény életet, ő valóban úgy érzi, hogy igában volt és van a nyaka, a feje.

Mert valóban, a tehenek (disznók, lovak, bármilyen jószág) mellett nincs szombat, vasárnap, szabadság, tehát munka nélkül nincs nap. Mi sem voltunk két napnál tovább távol, pedig volt kit megkérni, hogy ellássa az állatainkat. De

talán valamiképp mégis könnyű volt ez az iga, akkoriban minden gazda büszke volt az állataira.

Azoknak nem lehetett beesett a horpasza, és a tehénvakaró is azonnal előkerült, ha az állat éjszaka belefeküdt volna a saját piszkába. A tehén farkát pedig épp úgy mostuk meg, ahogyan Zsigmond Dezső filmjében, az egyik fejés előtt Károly bácsi is egy vödörbe mártotta. Ha pedig sok volt a légy, hát mi is hozzákötöttük a tehén hátsó lábához, hogy a fejést ne zavarja.

A gyermekkori emlékeket felidéző fejés, a befogás, az itatás, az etetés, az ellés és a szekerezés mellett Zsigmond Dezső nagyszerű, százperces filmjében ott van a jövő is, mert a gyarmati Szabó Lovasudvar tulajdonosa,

András elhatározza, hogy neki is lesz ökrösfogata. És Károly bácsitól lesné el, hogyan kell az ökröket igához szoktatni.

Csakhogy az ökrök (kiherélt bikák) makrancos jószágok, így filmszalagra került az is, amikor a szekérrel együtt elvágtattak, csak egy bokros rész állította meg a fogatot.

A lassan századik filmjénél járó Zsigmond Dezső egyszerre kemény realista, egyben lírai filmjében feltűnik és fontos szerepet kap a helyi Lenin Tsz-ből megmaradt Belarus traktor is, aztán elmehetünk Károly bácsival és feleségével a vasárnapi misére, s ott lehetünk egy szénásszekér megrakásánál is. És utazhatunk a múltban, abban a világban, amelynek utolsó hírmondója az időközben három tehenétől kényszerűen megváló Károly bácsi és a Zsuzsi.