A nagy nemzetközi vadászati seregszemle szervezői már a rendezvény mottójának megválasztásával – Egy a Természettel –, valamint a Vadászati és Természeti Világkiállítás elnevezéssel is hangsúlyosan jelezni kívánták, hogy a főszerepet ezúttal nem a puskának, még csak nem is a trófeáknak szánnák.
Kovács Zoltán, a rendezvény lebonyolításáért felelős kormánybiztos szerint be fogják mutatni, hogy „a vadászok hogyan teszik talán a legtöbbet azért, hogy a fenntartható természetgazdálkodás hosszú távon is működőképes legyen”. Fenntartható vadászat nélkül nincs fenntartható természetgazdálkodás – hangsúlyozza, miután az ember a természet körforgásába már régen beavatkozott, így a természet megváltozott rendjét is jobb híján az embernek kell szabályoznia, tervszerű gazdálkodási folyamat részeként.
Ez kétségtelenül így van például az erdők esetében, ahol a túlzottan nagy vadsűrűség akadályozza a természetes felújulást ott is, ahol az erdőgazdálkodókban egyébként megvolna erre a szándék. A vaddisznók megeszik a makkot, a szarvasok vagy muflonok lerágják a facsemetéket, így azután hiába lenne a készség az állandó erdőborítottsággal járó, szálaló erdőművelésre, a felújulást a növényevők gátolják, akár lehetetlenné is teszik. Nagyrészt hiányoznak ugyanis a hazai erdőkből a csúcsragadozók (farkas, hiúz, medve), amelyek egy háborítatlan ökoszisztémában a növényevők állományát kordában tartják.
Gyulai Iván, az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány elnöke hangsúlyozta: ha az ember lerontja az élőhelyeket, megváltoztatja azok feltételrendszerét, ennek következményeként bizonyos fajok megritkulnak, eltűnnek, mások, például a ragadozók eltűnésével az erdei növényevők meg éppen elszaporodnak, hiszen az ültetvények, szántóföldek által bőséges tápanyagforrást adunk nekik, miközben a nagyragadozókat kikapcsoljuk.
A vadászok az erdészek segítségére sietve ezen úgy segítenének, hogy kilövik a felesleges nagyvadakat, s beáll a boldog béke kora. A dolog azonban ennél bonyolultabb. A vadászok ugyanis valójában érdekeltek az erdők természetes eltartóképességét meghaladó vadsűrűség fenntartásában, olyannyira, hogy még etetik is a növényevőket, segítve túlzott szaporodásukat. Az erdőgazdálkodók tehát sokszor továbbra is mesterséges felújító módszerek alkalmazására, emellett vadkerítések építésére is kényszerülnek.
A mezőgazdálkodók gyakran szintén úgy ítélik meg, hogy a vadászok nem töltik be megfelelően állományszabályozó feladatukat, így a földjeiken csapatostul megjelenő őzek vagy vaddisznók komoly károkat okoznak. Újabban már számos településen is panaszkodnak a belterületeken megjelenő vadakra, főleg a disznókra. A nagy testű, helyüket könnyen változtatni képes vadállatok jól alkalmazkodnak a nagyüzemi mezőgazdaság kínálta lehetőségekhez, s természetes ellenség híján, bőséges élelemforrások birtokában jelentősen elszaporodnak.
Gyulai Iván szerint
a magunk által létrehozott változások ellen küzdünk, de arra képtelenek vagyunk, hogy
a változás okaira reagáljunk,
inkább egy jelenségre, részproblémára fókuszálunk. Ha azonban egyes kedvezményezett fajok oldalán anélkül avatkozunk be, hogy a kedvezőtlennek ítélt változások hajtóerőin változtatnánk, az elvárt eredmények megőrzéséhez e beavatkozásokat állandóan fenn kell tartanunk. Ellenkező esetben eredményeink semmissé válnak.
Melyiket válasszam? Kíváncsi látogató a Bodajki Vadászkastély kiállításán fotó: Krizsán Csaba/ MTI
Egészen más a probléma az olyan apróvadakkal, mint a fogoly vagy a vadnyúl. Az ő élőhelyeik – a mezőgazdasági táblák (félig) természetes vegetációval borított szegélyterületei, a cserjesorokkal tarkított füves mezsgyék, útpadkák és árokpartok, fasorok, sövények, bokros, csalitos területek –, amelyek számukra biztonságos környezetet, fészkelési lehetőséget, illetve búvóhelyet kínáltak, az elmúlt két évtizedben nagyrészt eltűntek. Ennek fő oka, hogy az agrártámogatás művelési kötelezettséggel jár, így mondhatni, minden négyzetmétert felszántanak, lekaszálnak, a kisebb táblákat egyesítik, a cserjéket kiirtják.
Mint Farkas István, a Magyar Természetvédők Szövetségének tiszteletbeli elnöke hangsúlyozta, a természetes élőhelyek átalakítása, illetve felszámolása, az infrastruktúra (utak, vasútvonalak, cső- és távvezetékek) kiépítésével az élőhelyek szétszabdalása, ezáltal a fajokon belüli génkicserélődés megakadályozása, a mérgező kémiai anyagok környezetbe juttatása, az idegenhonos invazív fajok elterjesztése, az éghajlatváltozás negatív hatásai mind csökkentik a biológiai sokféleséget.
Mindennek a vadvilágra gyakorolt negatív hatását világosan jelzi, hogy például az 1960-as években hazánkban még milliós egyedszámú szürkefogoly-állomány fél évszázad alatt töredékére csökkent; számuk ma alig tízezerre tehető, s egyes körzetekből ez az őshonos madár teljesen eltűnt.
A mezőgazdasági élőhelyek fogyatkozása – valamint a gyomirtó és rovarirtó szerek intenzív használata – több okból is korlátozza a foglyok és sok más madár létfeltételeit. A fészkelőhelyek eltűnésén kívül a számukra elérhető rovartáplálék is megfogyatkozik, emellett a búvóhelyek megszűnése miatt könnyebben válnak a ragadozók prédájává. A mezőgazdasági gépek, például a kaszálógépek szintén sok kárt tesznek, elsősorban a földön fészkelő apróvadakban.
A vadásztársadalomban mindezek nyomán mára megérett a felismerés, hogy legalább az apróvadak ügyében érdemes a természet védőkkel szövetségre lépniük. Tárgyalásaik eredményeképpen a Magyar Madártani és Természet védelmi Egyesület, az Országos Magyar Vadászkamara (valamint az Országos Méhészeti Egyesület) közös javaslatcsomagot dolgozott ki a mezőgazdasági támogatások újragondolásához.
Ennek leglényegesebb eleme az agrártáj természetes és természetközeli élőhelyfoltjainak, az agrártáj időszakos vízállásainak, belvizes foltjainak megőrzése, oly módon, hogy a földhasználók érdekeltté váljanak azok fenntartásában. Ennek érdekében szorgalmazzák ezen élőhelyfoltok művelési kötelezettség nélküli támogathatóvá tételét, valamint a gyenge termőhelyi adottságú területek mentesítését a nem gazdaságos és indokolatlan környezetterhelést okozó szántóföldi művelés alól.
Mindebben a környezettudatos gazdák is partnerré tehetők. Hajas Péter Pál nógrádi gazdálkodó szerint a kedvezőtlen folyamat megfordítható, azonban ehhez szükség van a földhasználat, a vadgazdálkodás és természetvédelem közti harmónia megteremtésére úgy, hogy a fenntarthatóságot is szem előtt tartó gazdálkodás ne járjon a mezőgazdasági tevékenység jövedelmezőségének romlásával.
Gyulai Iván összességében úgy látja; attól, hogy valaki a természetben tevékenykedik, még nem lesz természetvédő.
A vadász akkor sem tudna helyes arányokat kialakítani, ha minden erőfeszítése erre irányulna, hiszen ez nemcsak tőle függ.
A tájszerkezet, a településszerkezet, a földhasználat, az erdőgazdálkodási mód és sok más tényező is megszabja a vadak helyzetét.
A veszettség például nagyon fontos természetes szelekciós mechanizmus része (lenne), az ember azonban a kutyák és az ember veszett rókáktól való megvédése érdekében immunizálással megpróbálja ezt kiiktatni. De jól látható, hogy a természet mindig kifog az emberen. Ha a vadgazdálkodó szabályozó feladatának nem tesz eleget, a túltartott vadállományt előbb-utóbb megtizedeli valami, például az afrikai sertéspestis.
A gyógyítást a természet jobban elvégzi (elvégezné), mint az ember, hiszen az adott környezeti feltételekre válaszolva optimalizálja a rendszert. Módszere a szukcesszió, lassú, de alapos építkezés, amely minden környezeti feltételt figyelembe vesz. Az ember ezzel szemben gyorsan cselekedne, és azonnali eredményt vár. Ma a vadgazdálkodás a természetvédelemnél is kevésbé rendszerszemléletű, így Gyulai Iván szerint „barokkos túlzás” a vadászokat természetvédőknek nevezni.
Borítókép: Preparátumok Széchenyi Zsigmond gyűjteményéból az "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás részeként, Széchenyi Zsigmond vadász-író fényképeit bemutató kiállítás megnyitóján a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban, 2021. szeptember 27-én. MTI/Szigetváry Zsolt
