A Farkas István, az MTVSZ társelnöke által moderált rendezvényen Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója a Homokhátságot egy tágabb kontextusba helyezve mutatta be a probléma okait. Míg kétszáz évvel ezelőtt huszonegyezer négyzetkilométer volt a vízjárta terület nagysága a Kárpát-medence vízgyűjtőjén, addig a különféle átalakítások – lecsapolás, beszántás – hatására ez napjainkra hatszáznegyven négyzetkilométerre csökkent. E területek 95 százaléka tehát átalakult az öntözőcsatornák és árvízvédelmi művek létrehozása miatt.
A Kárpát-medence vízborította területei a lecsapolások előtt (Wikipédia)
Az ország hatalmas szántóterületekkel lett gazdagabb, de megindult a szárazodás folyamata is, amely
a Homokhátságban a jelenlegi félsivatagi állapot kialakulásához vezetett.
Az árvizek és belvizek levezetése olyan hatékonnyá vált, hogy apadásnak indult a felszín alatti vízkészlet: a lehulló csapadék mennyisége immár nem képes fedezni a párolgási veszteséget.
A klímaváltozás tovább súlyosbította a helyzetet. Az utóbbi két évtizedben növekedett az aszályos évek gyakorisága és az ennek nyomán kialakuló pénzügyi kár mértéke. Az elmúlt évben különösen nagy volt az aszály: Európában 1901 óta a legsúlyosabb. A hatékony vízelvezetés és az éghajlatváltozás közös eredményeként
a túl sok víz helyébe a túl kevés víz problémája lépett.
A tendencia globálisan is jelen van. Az Élő bolygó jelentés szerint az elmúlt háromszáz évben eltűnt a vizes élőhelyek 90 százaléka, s ennek fele az elmúlt száz évre esett.
Ujj Zsuzsanna: Még mindig a technokrata megoldások dominálnak (mtvsz.hu)
Ujj Zsuzsanna, az MTVSZ természetvédelmi szakértője a természeti rendszerek és a biológiai sokféleség helyreállításához szükséges megoldásokról és forrásokról beszélt. A természetmegőrzésben jelenleg – ha egyáltalán vannak – még mindig a technokrata megoldások dominálnak, annak ellenére, hogy az ökoszisztéma alapúak jobbak, hatékonyabbak.
Megállapítható, hogy nincsenek csak a természetvédelem céljára elkülönített önálló források, emellett
az élőhelyek helyreállítását célzó összegek nagyon alacsonyak, és gyakran a természeti erőforrások megőrzése, javítása helyett azok kiaknázását célozzák,
vagy kifejezetten károsak a biológiai sokféleség szempontjából.
A valódi változást biztosító beruházások nem népszerűek sem az Európai Bizottság, sem a tagállamok számára. Ujj Zsuzsanna zárásként három javaslatot ismertetett, melyek az uniós és hazai források megfelelőbb felhasználását támogatnák: megteremteni a klíma- és biodiverzitásvédelem egyensúlyát, átláthatóbbá tenni a tervezési folyamatokat, valamint elterjeszteni a jó gyakorlatokat.
A két felvezető előadást követően került sor az MTVSZ által készített Édenkert vagy sivatag? Vízvisszatartási lehetőségek az Alföldön című kisfilm premierjére, mely a problémák mellett a lehetséges megoldásokról is szól. A vetítést követően a film két szereplője, Balogh Péter, a Szövetség az Élő Tiszáért elnöke és Toldi Csaba, a homokhátsági gazdák képviselője, a Dongér-Kelőér Vize Egyesület elnöke is megszólalt.
Balogh Péter: Figyelembe vehetjük és támogathatjuk a természet folyamatait (elotiszaert.hu)
Balogh Péter szerint nem a jelenlegi tájhasználatot kiszolgáló vízpótlás biztosítása, hanem egy fenntartható rendszer kidolgozása a valódi kihívás. A jelenlegi nem ilyen. A táj és a víz megfelelő kapcsolatának biztosításához – így a Homokhátság problémájának megoldásához is – rendszerszemlélet szükséges. A terület vízpótlását a Dunából nyeri, úgy a felszínen, mint a felszín alatt. Így,
ha a pesti síkságon kavicsbányát létesítenek, az elvágja e pótlás lehetőségét.
És bár a Tisza nem táplálja vízzel a területet, ártere mégis szoros kapcsolatban áll vele: ha hiányzik a víz, a Homokhátságból oda szivárog.
A megoldás keresése során el kell döntenünk, vajon a vízvisszatartást technológiai megközelítésben, iparszerű módon, vagy tájszemléletileg, azaz természetszerűen kívánjuk megoldani. Persze az utóbbinak is lehet technológiai vetülete. A kérdésre adott választ az határozza meg, miként tekintünk a természetre és a vele való kapcsolatunkra. Egyrészt helyette, sőt néha ellene dolgozva figyelmen kívül hagyhatjuk működését – ez az iparszerű megközelítés, mely az elmúlt kétszáz évet jellemezte –, vagy figyelembe vehetjük és támogathatjuk a természet folyamatait. Ez utóbbi lenne a jövő. Tudatosítanunk kell, hogy
egy terület vízpótlása, így a Homokhátságé is, nem csupán természet-, de klímavédelmi, biztonságpolitikai, sőt gazdasági kérdés is,
mivel egy adott terület állapota ezekre mind hatással van.
Toldi Csaba: Egyszerű módszerekkel sok vizet tartanak meg
Toldi Csaba, a vízelvezető csatornák okozta károkról, a csatornaelzárások lehetőségéről és termésre gyakorolt pozitív eredményeiről beszélt. Egyesületük három önkormányzattal – Szank, Móricgát és Jászszentlászló – együttműködve dolgozik pozitív példa megvalósításán és népszerűsítésén. Céljuk, hogy a mellékcsatornák elzárása révén a víz helyben, méghozzá megfelelő helyeken maradjon, és ne vezessék el a főcsatornán keresztül. Az eredményeket zöldtömegméréssel ellenőrzik.
A csatorna időszakos elzárásának ára sokszorosan megtérül a termés növekedése révén.
Egyszerű módszerekkel dolgoznak, melyek sok vizet tartanak meg, és eredményesek.
A rövid beszámolókat követően a hallgatóság által feltett kérdések alapján további hasznos információkat osztottak meg az előadók. A tájhasználattal kapcsolatos szemléletmódnak a vízhasználat mellett a termelés számos más tényezőjére is ki kell terjednie: mit és milyen eszközök, módszerek, inputok felhasználásával termeljünk.
A tájhoz igazított termelésnek magától értetődőnek kellene lennie: nem dolgozhatunk a természet ellenében, mert annak ára van.
A természetalapú megoldások kapcsán az MTVSZ három kiadványt is megjelentetett az elmúlt években A biológiai sokféleség helyreállítása, Amikor a természet igazít útba és Zöld helyreállítás? címmel.
A természeti megoldásokról szóló MTVSZ-kiadványok
A változáshoz az agrártámogatási rendszer reformja és az ismeretek átadása, jó gyakorlatok népszerűsítése, mintaterületek bemutatása egyaránt szükséges. Élő kapcsolatot kell kialakítani a gazdákkal. Fontos tudatosítani, hogy a természetnek visszaadott terület nem termelésből való kivonást jelent, hanem diverzebb tájhasználatot. A vízjárta területek – a talajvízszint emelése révén – a vízzel nem borított földek vízellátását is támogatják.
A gazdák egy-két százaléka már nyitott az új szemléletre. A folyamatot segítheti a gazdálkodó réteg fiatalítása,
melynek fontos tényezője a földhöz jutás támogatása.
Lényeges tényező a kormányzattal folytatott párbeszéd. A tájnak nincs ágazati képviselője, viszont szinte minden fontos ágazatot érint. Az ágazatközi együttműködés a vízügy és a természetvédelem között megindult, elmozdulás látszik a vízvisszatartás felé, bár még jobbára technológiai megoldásokkal. Az agrárágazattal és vidékfejlesztéssel azonban nincs meg a közös nevező.
Világossá kell tenni, hogy nem
az öntözés a valódi megoldás. A rétegvizek felhasználása, bár rövid távon hozhat látszatsikert, hosszú távon növeli a problémát:
a nagy teljesítményű kutak több kilométeres körzetben csökkentik a talajvíz szintjét, növelve a felszín kiszáradását. A rosszkor, rossz módszerrel történő öntözés pedig a növénynek is árt. A valódi megoldás a vizek összegyűjtése, megtartása, elvezetésük megakadályozása. A tájhoz igazított mezőgazdaságnak van elég vize locsolás nélkül is.
Fontos a fogalmak tisztázása. A víz tározása nem koncentrált tározókat, földmunkát, technológiai megoldásokat jelent, hanem táji tározást: a meglévő lehetőségeknek a táj adottságait figyelembe vevő, szabályozott keretek között történő használatát. Kanyargó, sekély csatornákat széles pufferrel, szétszórt, nagyobb vízfelületeket. Elsősorban a víz megtartását, mely jóval gazdaságosabb a technológiai megoldásoknál. Hiába épül a tározó, ha nincs víz. Ha nem fogjuk meg az ár- és belvizet, akkor nem lesz mit szétosztani.
Folyókban gazdag, de csapadékban szegény ország vagyunk
A Homokhátság vizét a helyiek által Átokcsatornaként emlegetett Duna-völgyi-főcsatorna elvezeti. Mivel a területen nagyobb a párolgás, mint a lehulló csapadék, ezért folyamatos a felszíni és felszín alatti vízvesztés, melynek következtében a terület számos folyója időszakosan kiszárad. Az alacsony részeken még megcsillanó víz már csak talajvíz. A Tisza is veszélyben van.
Ha sikerül a tájban tartani a vizet, akkor ez kompenzálja a párolgási veszteséget,
és a folyamat megfordítható. Bár a szántó valóban nem, más művelési ágak jól bírják az időszakos vízborítottságot, ami a megoldás kulcsa.
A síkvidéki tározás költsége függ attól, hogy ki és milyen megoldást alkalmaz. A kivitelező cégek által megvalósított technológiai megoldás és annak későbbi fenntartása drága, illetve jelentős anyag- és energiabevitellel, széndioxid-kibocsátással jár. Ha viszont a gazdák a táj adottságaira építő egyszerű megoldásokat keresnek, saját gépekkel dolgoznak, az olcsóbb. Igaz, nem termel profitot, és nem növeli a GDP-t. Viszont fenntartható. A költségeket például az aszály- vagy a nem cselekvés által okozott kárhoz érdemes viszonyítani. Mindenképp megéri.
Nyitókép: Lovas kocsi egy szikes mezőgazdasági területen Szabadszállás határában (Fotó: H. Szabó Sándor/MTI)
