A kiállításokkal ettől kezdve rendszeresen jelentkező Japánt 1993-ban Dél-Korea, majd 1999-ben nemzetközi kertészeti bemutatóval Kína követte. Az igazi előrelépést a XXI. század első negyede hozta. Az ismét Japánban rendezett első nagyszabású expó nyomába (Aichi, 2005) a részt vevő országok és a látogatók számát tekintve új rekorder kínai Sanghaj (2010), s valamivel kisebb, specializált bemutatókkal Dél-Korea (Yesou, 2012) és Kazahsztán lépett (Asztana, 2017), legfelsőbb kategóriájú expóval pedig az Emirátusok (Dubaj: Expo 2020 – valójában 2021–2022-ben). Európa csak Zaragozával (2008) és Milánóval (2015) „válaszolt”, ahogyan a nemzetközi kertészeti kiállítások hagyományos holland (2002, 2012, 2022) és német (2003) helyszínei mellett is érezhetővé vált Ázsia fölénye: Thaiföld (Chiang Mai, 2006), Törökország (Antalya, 2016), Kína (Peking, 2019) és Katar (Doha, 2023) sok egzotikus színnel gazdagították a világkiállítási „mozgalmat”. Japán kertművészetét és világkiállítási szerepléseit ismerve emlékezetesnek ígérkezik a sort 2027-ben folytató yokohamai kertészeti expó is. Az ennek az írásnak apropóját adó, jelenleg is megtekinthető, első kategóriás

oszakai világkiállítást 2030-ban hasonló méretekben a szaúd-arábiai Rijád követi majd, közben egyetlen, valamivel szerényebb, európai programmal Belgrád, 2027-ben.

Ezeken az eseményeken az ázsiai államok bemutatói természetesen erős hangsúlyt kaptak és kapnak, különösen Arábia országai léptek elő méreteikben és kialakításukban egyaránt különleges – angol, német, spanyol, japán sztárépítészek és világcégek jegyezte – pavilonokkal.

Ma múzeum az 1970-es oszakai világkiállítás Nap tornya

 

Az oszakai Expo’70 idején a Sinkanszen-gyorsvasúttal és az 1964-es tokiói olimpiával a nemzetközi közösség ámulatát kiváltó Japán éppen a világ vezető gazdasági hatalmainak körébe emelkedett, és nemzeti lelkesedés övezte a kiállítás megrendezését – a látogatók létszáma meghaladta az ország népességének felét. Az ötvenöt évvel később mesterséges szigeten rendezett mostani esemény a lakosságot sokkal inkább megosztotta, kétségbe vonták az elszálló költségek indokoltságát, és a nyitvatartás első két hónapja alapján egyelőre bizonytalan, hogy a látogatók 1970-es létszámának csupán negyven százalékára tervezett nézőszámot sikerül-e teljesíteni.

A bírálatok tárgya az építkezések késése, amelynek egyik oka az építőmunkások hiánya.

Még a megnyitót követő első héten is látványosan építették India épületének burkolatát, kívülről is láthatók voltak az angolai pavilon folyamatban lévő belsőépítészeti munkái, kordon övezte Nepál épületét, és csak ígérték az ír pavilon gyors megnyitását.

Komoly erőfeszítéseket tett a japán kormány Magyarország részvétele érdekében 1970-ben, majd 1985-ben, a kisebb cukubai expó kapcsán is (vö. Gál Vilmos: Világkiállító magyarok. Holnap Kiadó, Budapest, 2024, 223–225.). Erre végül nem került sor, és országunk 2005-ben Aichiben sem volt jelen. Ázsiában először 1993-ban, az 1996-ra tervezett budapesti kiállítást megelőző utolsó, a végül lemondott magyarországihoz hasonló kategóriájú expón, a koreai Tedzsonban lépett színre Magyarország – a záráskor Göncz Árpád köztársasági elnök szimbolikusan át is vette a Kiállítások Nemzetközi Irodája (Párizs) következő rendezőnek járó zászlaját. Sanghajban egyszerűbb, majd Dubajban már egyénibb önálló pavilont épített az ország, ahogy most Oszakában is.

Faburkolat borítja a lengyel pavilont

 

Magyarország expórészvételeit vagy éppen hiányzásunkat sosem lehet nemzetközi környezetünktől függetlenül értelmezni. 1967-ben Montreálban és 1970-ben Oszakában reprezentatív pavilonokat épített a Szovjetunió, kiállítás- és vetítéstechnikailag is úttörőknek számítottak Csehszlovákia bemutatói, Kuba is pavilonnal képviselte magát, 1967-ben pedig jelen volt még Jugoszlávia, 1970-ben Bulgária is, így nem valamiféle „ideológiai” tiltás, hanem valóban gazdasági – a várhatóan túl sok indokolatlan politikusi utazgatási igénnyel is számoló – megfontolásokon alapultak a nemleges magyar döntések. 1986-ban viszont a kanadai Vancouverben Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia, a Szovjetunió, Kuba, Kína, 1988-ban az ausztráliai Brisbane-ben a szovjetek és a jugoszlávok mellett – az ország alighanem rosszabb gazdasági mutatói ellenére is – részt vettünk az expókon.

A jövő társadalmának építése témájú, jelenlegi oszakai világkiállításon a nemzetközi résztvevők pavilonjait az alaprajzi rendet meghatározó, mintegy két kilométer kerületű, tetején körbejárható, monumentális faszerkezetű gyűrűvel övezve helyezték el (ennek ötletadója és az egész kiállítás főépítésze a budapesti Zene Házát is tervező Sou Fujimoto; jórészt a körön kívül épültek a japán pavilonok).

Magyarország részvételét természetesen már nem a Szovjetunió döntéseinek viszonylatában lehet értékelni. Már csak azért sem, mivel a Dubajban építészetileg érdekes, tartalmilag is átgondolt pavilont emelő Oroszországot még a kiállítás 2022-es tavaszi zárása előtt erősen leértékelte az Ukrajna ellen indított háborúja: ezt azonnal jelezte az egyébként ugyancsak színvonalas ukrán pavilon körül a látogatói együttérzés jegyében ezrével leszúrt sárga-kék zászlók szőnyege. Ezt követően Moszkva gyorsan vissza is lépett a 2030-as expó tervezett megpályázásától, szabad utat engedve a szaúdiaknak, az oszakai orosz szereplés pedig már szóba sem jöhetett.

A cseh pavilon köralakú tetőteraszáról különleges a kilátás

 

Magyarország részvételét most olyannyira nem előzte meg hosszabb mérlegelés, hogy önálló pavilonunk építéséről a szerződést 2022 őszén a legelső csoportban, Azerbajdzsán, Brazília, Csehország, Hollandia, Katar, Lengyelország, Németország és Szaúd-Arábia társaságában írta alá az ország. A lengyel pavilon a magyarral szemben épült, mellette a románnal – tőlünk balra egyébként Omán kiállítása áll, mutatva, hogy a földrajzi kapcsolatoktól függetlenül történt az építési telkek kiosztása, az építési költségeket meghatározó méretek és igények, továbbá a még nem foglalt helyek lehetőségeinek függvényében.

Valamennyi szomszédunk ott van az oszakai kiállítók között: Ausztria, Románia és Szerbia önálló épülettel, a többiek nagy közös csarnokokban berendezett kiállításdobozokkal.

A tágabb környezetből Bulgária ugyancsak saját pavilont emelt, ahogy az Európai Unió még nem említett tagállamai közül a Benelux országok mindegyike, Francia-, Ír-, Spanyol- és Olaszország, Portugália és Málta is. Az öt skandináv ország közös pavilont épített, a baltiak közül Lettország és Litvánia pedig közös csarnokrészt tölt ki, mellette hasonló méretű EU-kiállítással. Mindössze Ciprus, Görögország és Észtország maradt ki a sorból, ami jól mutatja, hogy Japán egész Európának ilyen drága kiállítási gesztusokra is érdemesített, fontos partnere, és természetesen az a látványos pavilonnal jelentkező Nagy-Britanniának, Svájcnak és Monacónak is. Montenegró, Észak-Macedónia, Koszovó, Moldova, még az apró San Marino is berendezett egy-egy kis – az utóbbi kifejezetten szellemes – kiállítást. A Vatikán az olasz pavilonon belül Caravaggio Krisztus levétele a keresztről című, monumentális festményét állítja ki, az egy-két különleges értékű műtárgy jelentette reprezentativitás a vatikáni bemutatókat a XX. század közepe óta jellemzi.

Zoboki Gábor tervezte a magyar bemutatkozást

 

Magyarország két, látványában markánsan elkülönülő épületrészből álló pavilonjának megjelenését a szerves építőanyag határozza meg (terv: Zoboki Gábor, ZDA-Zoboki Építésziroda). Elöl növényágyások mögött/mellett háromszintes, oldalain enyhén lépcsőzött, keskeny hasáb emelkedik. Alsó szintjén a visszaugratott be- és kijáratok falai deszkaburkolatúak, a két emelet felületét tompa színű, textil anyagú, a szél által lebegtetett szalagok borítják. A látvány hátsó lezárására a program zenei előadásának helyet adó, deszkázatának megcsavart szalagjaival megmozgatott kupola szolgál.

A pavilonba lépve a Széchenyi Istvánnak tulajdonított, valójában csak 2010 tájától adatolt Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent és munkálkodhass a jövőn (Fónagy Zoltán kutatásai alapján) idézettel indul a bemutató, kiemelve Széchenyi politikusi tevékenységét. Az idézetnél lényegesen hitelesebb lett volna megemlíteni szerepét a Magyar Tudományos Akadémia alapításában, ahogy azt is, hogy az éppen ebben az évben kétszáz éves intézmény jubileumához kapcsolódva 2025/26-ot országgyűlési döntés a Magyar Tudomány Évévé nyilvánította. Ez jól kapcsolódott volna számos ország bemutatóinak a tudományra, a tudományos eredményekre, a kutatások pozitív hatásaira történő utalásaihoz. (Ebből a szempontból kiemelkedő az oszakai egészségügyi szolgálat Nobel-díjas japán kutatásokra, kiterjedt egyetemi, kutatóintézeti és ipari együttműködésekre, valamint számunkra elképzelhetetlen napi gyógyászati gyakorlatra épülő, imponáló pavilonja.)

Látványos, élő előadással népszerűsített népzene a magyar pavilon központi témája.

A tizenöt perces programokra már az épületen belül alig megvilágított folyosón várakozó csoport mellett a hangszóróból is felhangzó Tavaszi szél népdal motívumait és sorait üvegrétegekre rajzoló képek fénylenek, majd a terembejárat előterében nagy fényharangok borulnak fölé. Az élő előadás az ovális előadótér sötétjében fénysugarakkal kiemelt, népviseletbe öltözött énekesnő hangjára és mozgására épül. Ottjártamkor a folyosón a főleg japán látogatók jellemzően telefonjaikba merültek, és nem az üvegképeket csodálták, a szép előadást azonban megtapsolták – hasonló gesztussal más pavilonokban alig találkoztam. Az előadótermet elhagyó látogatók

a folyosó hosszfalának széles kivetítőjén Magyarország néhány emblematikus helyszínének, épületének, kastélyának szépen fényképezett, turisztikai propagandafilmjét tekinthették meg, a többség azonban csak elsietett előtte.

Igényes vendéglőt alakítottak ki a pavilon első emeletén, amelyhez főleg az éltesebb közönség liften jut fel. Aki vállalja a lépcsőmászást vagy a lefelé ereszkedést, esetleg szabad asztalra vár, az a „spártai” megformálású lépcsőház falaira festett motívumok és feliratok segítségével némi információhoz juthat Magyarországról és a japán–magyar kapcsolatokról, hasonlóságokról. A termálvíz, a vízipóló, a C-vitamin, a huszárokat és a szamurájokat, vagy a Parlament, a Dohány utcai zsinagóga és az oszakai várkastély méretadatait összehasonlító, statikus rajzok még sokkal látványosabb megvalósítás esetén se nagyon vonhatnák magukra a figyelmet. A mai expók látogatói ugyanúgy korunk lányai/fiai, mint szinte mindenki más: olvasni legfeljebb egyetlen mondatot hajlandók a telefonjukon, amiről a figyelmüket legalább ideiglenesen elvonni csak a leglátványosabb, mozgó és mozgalmas programok képesek, meg természetesen a gasztronómia. Az élő magyar népdalelőadás és a magyaros konyha a pavilon kabalafigurájával, a megszemélyesített Miska-kancsóval ennek a korszellemnek jól megfelel.

A zenére épülő pavilonprogramok ötlete valahogy ott lebegett Közép-Európa levegőjében.

Ausztria a homlokzat előtt spirálban kanyargó, vörös-fehér kottaszalag-térplasztikával kiemelt pavilonját a szimfonikus zene uralja – az ország a jövőt nem tervezi, hanem „komponálja”. A Románia külsőleg nem sokat mutató dobozát kitöltő színházteremben a mutatós vetítéshez élő hangszeres komolyzenei kiskoncert kapcsolódik, és a lengyelek sem hagyták ki Chopint a programjukból. Németország tetőkertjének egy részét a „Zene kertje” foglalja el.

A szerbek a 2027-es belgrádi világkiállítást népszerűsítik

 

Csehország körpavilonjában egy rámpán körözve kortárs műalkotások, köztük nagyméretű üvegmunkák, a tetőre feljutva pedig körpanoráma várja a látogatókat. A francia pavilon Rodin különböző anyagokból készült „kéz”-szobraival, az olasz pedig antik és futurista szobrokkal, Leonardo rajzaival az expón ritka kivételként él a „nagyművészet” kiállításának lehetőségével.

Szerbia növényfalú pavilonjának falain részben már számítógéppel vezérelt, szellemes golyós játékok a 2027. évi belgrádi expót hirdetik, amelynek témája a játékos – sportoló és zenélő – emberiség lesz.

Az oszakai expó október 13-ig várja a látogatókat.

 

Nyitókép: Speciális kottaszalag gazdagítja az osztrák pavilon homlokzatát
Fotók: A szerző felvételei