Figyelmet keltő adatai a figyelemre méltó, kitérőket alig mutató, határozottan építkező, mégis sokszínű, kalandos pálya utóbbi évtizedének. Mert ehhez az impozáns statisztikához azért gyorsan tegyük hozzá, Kovács Olivér a fentieket jócskán meghaladó riporttal, műsorral, lapokban, folyóiratokban (az Országút hasábjain is) megjelent írással, fényképpel büszkélkedhet.
Alig kevesebb mint negyedszázada találkoztunk először, amikor a Kossuth rádió műemlékvédelemmel és régészettel foglalkozó műsorának riportere először érkezett a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalba. Akkortájt már évtizedes újságírói múlt állt a még mindig fiatal ember mögött. Nem sokkal a rendszerváltozás után kalandregényekkel, majd tudományos ismeretterjesztő írásokkal indult az akkor legendás InterPress Magazinban a pályája, hogy azután napilapos szerkesztőből váljék rádióssá. Akkoriban már, ahogy mondja, egyre inkább tudta, hogy eszménye az ismeretterjesztés, azon belül is a történelem, a régészet, az építészettörténet, a műemlékvédelem izgatja.
Gyermekkoromban arra készültem – meséli –, egyszer majd régész leszek, de mire eljöttek az egyetemi évek, esélyét sem éreztem annak, hogy Kazincbarcikáról, ahol fölnőttem, az akkoriban a bölcsészkarra fölvett évi két régészhallgató egyike legyek.
A fotózásban is jártas Kovács Olivér önportréja az Országút számára
Így aztán maradt az Egri Tanárképző Főiskola és a történelem. Erről azt mondja: Egész biztosan jobban jártam, ma már tudom, nem lett volna nekem való a mindennapi aprólékos munka, majd a dokumentálás… inkább arra vagyok jó, hogy
megnézzek egy ásatást, kutatást, hogy ott azonnal járni kezdjenek a gondolataim, igyekezzem továbbgondolni, amit látok, és egyszerre szakmai és laikus nézőpontból kérdezzek, megtudjak minél többet az ottani eredményekről. Ezzel összekapcsoljak dolgokat, és egy tágabb szinten illesszem össze a tudásmozaikokat.
Rájöttem, engem elsősorban az foglalkoztat, hogyan lehet minél többekkel és minél jobban megismertetni a történelmet, a régészetet, akár az építészet történetét, a műemlékvédelmet. Hogyan lehet tágítani az érdeklődést, az érdeklődők körét. Nevezzük népszerűsítésnek, vagy még inkább tudományos ismeretterjesztésnek.
Megosztani az ismereteket, a hallgatót, az olvasót szavakkal végigvezetni a fölfedezés útján, a beszélgetés során szemléletesen láttatva azokat a pillanatokat, amikor a régész megleli a régmúltból ránk maradt tárgyat vagy épületmaradványt, ahogy egy falkutatásnál a műemlékes művészettörténész keze nyomán előbukkannak az egymásra épült, más-más korból származó alapfalak, téglasorok, kőelemek, láthatóvá válik egy régi oszlopfő, sok százados freskótöredék… Ezzel az eszménnyel született meg annak idején rádióműsora, a Közkincs, amely a Kossuthon még csak terv, elképzelés volt, hogy majd a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal támogatásával az akkori Klubrádióban találjon otthonra 2003-ban, majd évekkel később Közkincs-keresőként a Trend FM-en kezdjen új, ma is létező életet. S a legfontosabb, ami egyre inkább ellustult, a stúdióból ki nem mozduló rádiós, televíziós, pod- és videocast-világunkban egyedivé teszi munkáit, hogy hűségesen kitart a helyszíni riportok mellett.
Nem a stúdióba kéri riportalanyait, hanem maga megy a kutatási területekre, feltárásokra, helyreállításokra, s ott a régészeti lelőhelyen, romok között, vagy éppen kastélyban, várban, akár modernista épületek között sétálva kérdez, szólaltat meg régészt, kutatót, műemlékes szakembert, történészt, építészt. Kérdez, kíváncsian és értőn, izgalmas szemléltetésre, bemutatásra serkentve riportalanyát.
Fotó: Kovács Olivér
Többször voltam tanúja beszélgetéseinek, s megértettem titkát: fölkészülten érkezik a találkozóra, mégis érdeklődést fölkeltő, természetes kíváncsisággal tud kérdezni, s közben maga is elmondja, mit lát, hogy a hallgató azt érezze, ott sétál, s valóban látja, érti, miért fontos mindaz, amiről a riport szól.
Ahogy meséli: A rádióban dolgozók már tizenöt éve azt mondták, nem értik, mit csinálok, miért kell mindenhol ott lenni, hiszen egy telefonbeszélgetés kiváltja a riportot. Én viszont azt hiszem, lehet így kulturális ajánlókat összehozni, meg sok mást is, de bármilyen nehezen finanszírozható (egyetlen rádiós csatorna sem vállalta, vállalja az anyagi hátteret), időigényes, több munkával jár, ahogy dolgozom, csakis így van lelke, atmoszférája a riportnak. Volt egy időszak, amikor 2010 után megszűnt a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal támogatása, egy ideig stúdióvendégeket hívtam, ám roppant módon szenvedtem. Akkor a Nemzeti Kulturális Alaphoz pályáztam, s ha a műsor teljes költségét nem is (a Trend FM-nél én fizetem a műsoridőt), de annak egy részét finanszírozzák.
Vannak Kovács Olivérnek másfajta arcai is. Ahol jár, nemcsak beszélget, de fotografál, gépével profi módon (mert fényképésziskolát is végzett), többek között drónfelvételeket készít, megörökíti képben, amit lát, s nemcsak a maga kedvére, hiszen a dokumentáló szándék sosem állt távol tőle. S ezzel függ össze különleges, újító vállalása is: 2008-ban egy csapattal, a magyar Geocaching közösséggel megalkotta webes műemlékfelületét, a Műemlékem.hu-t (muemlekem.hu), a civilek számára is hozzáférhető műemlék-adatbázist. Talán nem titok, nem kevés vita és ellenérzés dacára támogatásként a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal hozzáférhetővé tette számára hivatalos műemlékes adatbázisát, amely a nagyközönség számára azóta is elérhető az oldalon (más kérdés, jó ideje már csak a közreműködő látogatók révén frissül, a hivatalos adatok lassan húszévesek, pedig azóta növekedett, a törlésekkel pedig jelentősen csökkent a műemlékek száma), s ezzel párhuzamosan
létrehozta a GPS navigációs rendszerének népszerűvé válására és az emberek felfedező vágyára építve a műemlékes Geocachinget. A kisebb-nagyobb kincsek elrejtését és megtalálását kelendővé tévő sportnak és játéknak ebben az esetben helyhez kötött kincsek, azaz védett és helyi védett, határon inneni és túli magyar műemlékek felkutatása lett a célja.
A játékosok – fiatalok és idősek, családok tucatjai – járták az országot, kutatták az épített örökség kincseit, fotóztak, napi állapotjelentést adtak, akár többször is visszatérve egy-egy helyszínre, ezzel gazdagítva a fotótárat, az adatokat, esetenként vészjelzéseket is adva egyes épületek állapotáról, pusztuló romokról. Civil kezdeményezés volt, amelyben a civil társadalom és a korabeli hivatalos műemlékvédelem hatékonyan működött együtt a tudásmegosztásban és a szerepvállalásban. A játék nem csekély közösségformáló erővel bírt.
Mielőtt elindult a játék, a műemléklistát szemlélve úgy becsültem, három évbe telik, mire a játékosok földolgozzák, megszületnek a fotók, az állapotjelentések – teszi hozzá Kovács Olivér. – Tévedtem, alig tíz hónap alatt valamennyit fölkeresték. Persze eleve úgy találtuk ki, hogy időről időre térjenek vissza, s rögzítsék a változásokat. Nos, ez a történetiség ma a legnagyobb erénye a Műemlékem.hu-nak, az adatlapok egyfajta kórlapjai a műemlékek majd két évtizedes sorsának.
Jöttek újabb épített emlékeket kereső játékok – valójában adatbázisok – is. A VÁTI átadta tizenötezer helyi védettségű műemlék adatait, azokat keresték, keresik a játékosok, akik a különböző települések honlapjáról földerített helyi védett emlékekkel maguk is bővítették a listát. Ahogy mondja, így jött létre a mostani adatbázis, amelynek nagyobb része most már helyi védettségű épületeket tartalmaz.
S említésre méltó az út menti, útkereszteződéseknél magasodó, nem temetkezéshez kötődő kereszteket számba vevő kezdeményezése, ahogy nevezi, a Keresztes hadjárat. Tizenötezer magyarországi kőkeresztet találtak és rögzítették fotóikat, adataikat az oldalon.
Fotó: Kovács Olivér
Még ennél is fontosabbnak érzi a Határeset-programot, amelyet az alapoktól kellett fölépíteni, hiszen a határon túli műemlékeknek semmiféle adatbázisa nem létezett. Mára ötezer emlék adatait rögzítették, leírással, koordinátákkal, fényképekkel. Az adatlapokat szakemberek dolgozzák ki, ez nem kis munka, hiszen meg kell keresni az épületeket az adott településen, aztán könyvtárakban, levéltárakban kell utánanézni múltjuknak, történetüknek. Ez már elmélyült tudást igényel. A Határeset a Kárpát-medencére, ha úgy tetszik, a történelmi Magyarország elszakadt részeire koncentrál. Azon kívül csak olyan emlékek után kutatnak, amelyeknek erős magyar vonatkozásuk van: szó esik Kossuth Lajos torinói otthonáról, síremlékekről, szicíliai magyar fogolytáborról, katonai emlékekről. Az ICOMOS támogatásával tudtunk elindulni, s egy kétszáz objektumot tartalmazó listát állítottak össze olyan műemlékes építészek, mint Káldi Gyula és Sebestyén József, majd Paszternák István gyűjtötte lelkesen éveken át az adatokat. Az ICOMOS segített a beköszöntő idegennyelvi átültetésben is. S az eredmény olyan jó lett – mondja Kovács Olivér –, hogy Szlovákiában, Pozsonyban, Kassán és másutt is az idegenvezetők használják a Határesetet. S a kutatás nem áll le, nyáron Lengyelország déli részébe készülök, majd visszatérek az isztriai Pulába, hogy az ottani haditengerészeti temetőben nemzetiszín szalaggal jelöljem meg a magyar sírokat. Ezt egyébként már megtették előttem mások, ám csaknem egy évtized alatt szürkévé fakult a piros-fehér-zöld. Ez szimbólumnak sem utolsó: újra és újra fel kell fedeznünk a történelmünket, így megerősítve a helyünket a világban
Kovács Olivér manapság nemcsak a Közkincs-kereső szerkesztő-riportere, nem csupán a Műemlékem.hu megalkotója és éltetője, a múzeumi szakma is befogadta, ekként a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Mátyás Király Múzeuma muzeológus munkatársa. Tavaly jelent meg tudományos ismeretterjesztő munkája, az első ember ellen alkotott fegyver ötezer éves históriáját a legújabb kutatási eredményeket felsorakoztatva és új teóriákat is alkotva bemutató könyve, A kard regénye (az Országút 120. számában írt róla). A részben régészeti, hadtörténeti, történelmi, de alapvetően kultúrtörténeti kötetet az idei könyvhéten Köztársasági Elnöki Különdíjjal ismerték el. Részben a kisfiamnak írtam – ezt mindig hangsúlyozza –, mert arra gondoltam, hogy a mai sűrűsödő, könyvet kevéssé becsülő világban olyan témát mutatok be, amely fölkelti az ő generációjának az érdeklődését is. S hogy lesz-e következő könyv? Kovács Olivér nyughatatlan, s érdeklődő, ismeretet átadni kívánó gondolkodásában az ötlet már megszületett, legközelebb a páncél regényét mesélné el…
Nyitókép: A tihanyi bencés apátsági templom altemplomának régészeti kutatásán 2021-ben
Fotó: Kovács Olivér
