A művészettörténész a Lechner Ödön életművét kiteljesítő épületről szólva még hozzátette: Ennek a műnek művészi jegyei nem utalnak Ázsiára, hanem haza, Magyarországba. Nem a múltba, a jövőbe tekint minden vonatkozása.

Alig negyedszázad volt a korkülönbség az építész és a kritikus között, így Lyka Károly ifjú kortársként kísérhette végig az építész pályájának utolsó évtizedeit, közelről láthatta elszánt küzdelmeit, épp beleérett azokba az időkbe,

amikor a nagy hatású, egyedi szemléletű és világlátású Lechner Ödönnek ellenérzések és gáncsoskodások, támadások közepette kellett megvívnia építészeti küzdelmeit házaiért,

amikor hiába volt a tanítványok, építészek, más művészek vágya és támogatása, nem kapott egyetemi katedrát, lehetőséget mesteriskolája életre hívására. Hiába vetette föl Hauszmann Alajos a Magyar Királyi József Műegyetem rektoraként 1903-ban a Műegyetemet kiegészítő mesteriskola kívánságát, hiába vitte a gondolatot tovább háromszáz művész, a vallás- és közoktatásügyi miniszter, Wlassics Gyula hajthatatlan maradt, idegenkedett Lechner építészetétől, egyéniségétől, látásmódjától, felháborította a Postatakarékpénztár palotája, fölösleges pénzfecsérlésnek tartotta. Tehát mesteriskoláról szó sem lehetett.

Az Így látom Lechnert fotópályázat második helyezettje, a Szent László-templom tetőrészlete
Fotó: Heltai Ákos  

 

Pedig ma már világosan látható, Lechner Ödönnek olyan különleges hatása volt a hazai építészetre, mint előtte senkinek. Hogy is írta Lyka? Mily száraz elementomnak látszik egy építészeti alaprajz, egy homlokzatnak a kiképzése, egy háztető silhouette-je. És e száraz elemek a nagy varázsló kezén szeretetet és szenvedélyt, fanatizmust és lelkesedést tudtak oltani művészekbe, írókba, a közönség javába.

Miként lett „varázsló” az ifjú emberből, aki a családtörténet szerint gyermekként édesapja téglagyárában az agyagot formázgatta, mintázta, színezte.

Játékosan, tán mégis valami különleges érzékkel, sajátságos álommal, amely jóval később valóság lett. Kijárta a korában szokásos iskolákat, a Pest-belvárosi Reáltanodában, majd a József Ipartanodában tanult Szkalnitzky Antalnál. A kiegyezés utáni városkép formálásának neves építésze javasolta, hogy Berlinben, a Bauakademie-n folytassa tanulmányait. A historikus építészetet ott sajátította el egy időben és barátságban Pártos Gyulával, a későbbi munkatárssal és Hauszmann Alajossal, a későbbi szakmai ellenféllel.

 

Az Andrássy úti Drechsler-palota az 1884-1890-es években 
Fotó: Klösz György/ Budapest Főváros Levéltára / Fortepan

 

Berlinből hazatérve, épp a kiegyezést követő esztendőben Pártos Gyulával irodát alapított, s egyre-másra épültek a kor igénye és ízlése szerinti hellenisztikus elemeket hordozó neoreneszánsz palotái a fővárosban és Kecskeméten. Már alkalmazta a Karl Bötticher óráin megismert modern vasszerkezetet is. S mindeközben, higgyük, így volt, folyamatosan dolgozott benne a szándék, valami mást, valami eddig még nem voltat alkotni. Valamit, ami csak az övé és magyar, a régmúltban gyökerező, mégis új, mégis egyéni.

Amikor ifjú felesége tragikus halála után fölkerekedik, mégsem Keletre indul, Nyugat-Európában keresi önmagát, művészi útját. Jól látta, érzékelte a német historizmus mindenre rátelepedő súlyosságát, s Párizsban dolgozva közelről szemlélte a francia kastélyépítészet könnyedségét, finom eleganciáját. Efféle tapasztalatokkal hazatérve foghatott bele Pártos Gyulával az Andrássy úti MÁV Nyugdíjintézet bérházának tervezésébe.

Épp átellenben Ybl Miklós Operaházával, ahogy Lechner halvány iróniával emlegette, fölépítette a királynő udvarhölgyét.

Lechner távolodva korábbi építészeti gondolkodásától, itt még épp csak feszegetni kezdte a határokat, már megjelentek az új vonalak, díszítések, festések, kőfaragványok, s bár a gazdag ornamentikájú, árkádos épület sikere nem maradt el, az építész elégedettségről még nem beszélt (írásunk a palota megújulásáról), s így volt ez a Váci utcai Thonet-ház esetében is. Szakadatlanul kereste az építészetben kiteljesedő önmagát.

Az újat, a másfélét barátsága Zsolnay Vilmossal hozta el, angliai útjukon a keleti kerámiákat, díszítéseket követték figyelemmel. A közös alkotói szenvedély, két művész, akik az anyag varázslatában látták meg útjukat. Egyikük az új kerámiaanyag, az azt borító máz kifejlesztésében, másikuk annak használatában. S Lechner épületein megjelent a Zsolnay-gyár pirogránit architektúrája, a mázas kerámia, a színes majolika, a népi motívumok sora.

A Magyar Állami Földtani Intézet a Stefánia úton 1899 tájékán 
Fotó: Klösz György/ Budapest Főváros Levéltára / Fortepan

 

Ennek az építőművészeti gondolatnak a megfogalmazása volt a mázas kerámia díszítőelemekkel ékített kecskeméti Városháza, amelyet a kritikus Tóth Gyula gúnyos értetlenkedéssel a „cigánykirály palotájaként” emlegetett. Kiteljesedése pedig a Pártos Gyulával együtt tervezett Iparművészeti Múzeum és Iskola, melynek építkezése rengeteg nehézség közepette, 1893-ban kezdődött, s bár a millenniumi ünnepségek egyik csúcspontjaként Ferenc József elhelyezte zárókövét, a mázas téglaberakásokkal és virágmintás Zsolnay-kerámialapokkal díszített homlokzatú épület csak 1897 őszén nyitotta meg kapuját. Laternával koronázott, színes, mázas kerámiával borított kupola fedte a nyolcszög alapú középtömböt, az acélvázas szerkezetű, ívelt üvegkupolás, két emelet belmagasságú, az építés idejében díszítő falfestéses (ezt egy későbbi felújításkor fehérre festették) kiállítási csarnok, a csarnokot övező boltíves nyílások, a díszlépcsőház monumentális együttese mutatta Lechner különleges térlátási, téralakítási elképzelését. Burjánzó, színes díszítőfestés tette teljessé a belső tereket.

A hajdani Postatakarékpénztár felújított épülete a Hold utcában manapság vevőre vár
Fotó: Wikimedia Commons

 

Aztán az aszimmetrikus alapú, színes kerámialapokkal hangsúlyozott, mázas cseréptetőzetű Földtani Intézet az Iparművészeti Múzeuménál visszafogottabb, letisztultabb terveit Lechner egyedül alkotta meg.

De az építészetté emelt magyar népművészeti díszítőelemek jelenléte igazán tisztán és kiemelten a Postatakarékpénztár palotáján vált nyilvánvalóvá.

A Baumgarten Sándorral együtt tervezett épület kőlábazatos alsó szintje fölött magasodó öt emelet ablakainak lezárása félköríves, az első három emeletet a homlokzaton a jellegzetes hullámzó párkányzat választja el a felső két szinttől, amely fölött képmezőkben virágmintás motívumok jelennek meg. A belső terekben is él a díszítés, akárcsak a pénztárcsarnok oszlopfőin, a felülvilágító ablakok rajzolatán. A ház, bár ma már méltán mondható, hogy kiállta az idő próbáját, büszkén mutatja alkotója eszményét, a maga idejében mégsem aratott osztatlan sikert. Utóbb sokan emlegették ellenében Otto Wagner szegecselt márványlapokkal borított homlokzatú, bécsi Postatakarékját, amely csak néhány évvel később épült, de egészen más irányt követett, a szecesszió osztrák mesterének irányadó útját a jövő építészete felé (a ház ma Iparművészeti Egyetem, tudományos akadémiai campus).

Az Iparművészeti Múzeum az Üllői úton 1896 körül 
Fotó: Klösz György/ Budapest Főváros Levéltára / Fortepan

 
Lechner Ödön életútján a siker mellett az értetlenség kísérte alkotó szenvedélyét. Százhúsz év telt el azóta, hogy mesteriskoláját nem hozhatta létre (eszméit aztán a Japán kávéház törzsasztalánál osztotta meg barátaival, fiatal pályatársaival), s most az ünneprontás szándéka nélkül mégiscsak zavartan tehető föl a kérdés, hogy bánik manapság az utókor Lechner örökével. Kétségtelen, hosszú hányattatás után ugyan szállodaként, végre megint udvarhölgyi szépséggel, eleganciával áll az Andrássy úton a hajdani Drechsler-palota, Kőbányán a Szent László-templom szépen rendben tartva magasodik, talán a diákok is tudják, hogy szomszédságában a Szent László Gimnázium letisztult tervei is részben Lechnerhez kötődnek (munkájában Vágó József segítette), s hűen őrzi múltját, az építész keze nyomát a kecskeméti Városháza. Az is igaz, hogy két éve, szokatlan módon törvénybe iktatták, hogy a három, „zsinórmértékként” használatos magyar építész egyike Lechner Ödön (a másik kettő Kós Károly és Makovecz Imre), az sem titok, hogy 2008 óta Lechner építészete, a nemzeti szecesszió kiemelt épületei a Világörökség várományosi listáján szerepelnek.
 

De vajon mindez nem törpül-e el a szégyen mellett, hogy a fő mű, az Iparművészeti Múzeum lassan tíz éve, 2017 óta zárva, 2019 óta teljesen kiürítve, jó ideje lebontott laternával létezik.

 
Építési szövetbe rejtve, a (remélhetőleg biztonságosan csomagolt és raktározott, nem széthordott) kerámialapok leszedése után szabaddá vált, az időjárás szeszélyének kitett fal és téglaépítmény omladozik, mint amit keserves-kínos pusztulásra ítéltek annak ellenére, hogy már csak 2026-ig érvényes a Vikár & Lukács építésziroda nemzetközi pályázaton elnyert, a műemléki értékeket messzemenően szem előtt tartó, nagyvonalú rekonstrukciós terve.
 
 

2022 augusztusában az akkor már öt éve bezárt Iparművészeti Múzeum még a teherporta felől kinyitotta földszinti galériáját és Üvegcsarnokát az OPUS 735 kiállításra
Képforrás: Iparművészeti Múzeum sajtófotó

 
Ha a ház Világörökség lenne, bizonyára a kiemelten veszélyeztetettek sorába került volna már (ez annak ellenére is igaz, hogy néhány hete a kulturális ügyekért felelős miniszter nyilatkozatában határozott ígéretet tett a felújítás finanszírozására, amely egyébként az ÉKM 2035-ig tartó állami beruházásai között is olvasható – kérdés, kibírja-e addig az épület), ugyanakkor az is nyílt titok, a Postatakarékpénztár felújított palotája szerepel az Állami Vagyonkezelő által megvásárlásra felajánlott, egyelőre még el nem kelt épületek között. Vajon milyen sors vár rá? Mi lesz ezekkel a házakkal, mi lesz Lechner örökségével?
 
 
Nyitókép: A kőbányai Szent László-templom tornyának díszgazdag részlete
Fotó: Heltai Ákos