Bár a területen már az 1830-as évek építkezéseiről szól a várostörténet, a vasúti csomópont históriájának kezdete 1845. november 11. volt, amikor a Magyar Középponti Vaspálya Társaság próbaútjára indította az első gőzöst Palota és a pesti, a későbbi Nyugati pályaudvar közelében állt indóház között, hogy alig több mint fél évvel később, 1846 júliusában üzembe helyezzék a Pest és Vác közötti első gőzüzemű vasútvonalat, amely, bár állomása még biztosan nem volt, de áthaladt a manapság Rákosrendezőnek nevezett területen. Rákos állomásról csak az 1861-es krónikák szólnak, majd 1872-ben született meg az a közigazgatási határozat, amely Rákos rendezőállomássá alakításáról döntött, s újabb majd két évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy az állomás neve Rákosból Rákosrendező legyen, s az állomás valóban rendezőként működjék 1894 májusától, immár a Magyar Királyi Államvasutak (MÁV) fennhatósága alatt. Eközben 1881-re fölépült egyemeletes, a kor vasútépítési stílusának megfelelő állomásépülete.

Rákosrendező forgalma egyre jelentékenyebb lett, nőtt a vágányok, vágánycsoportok száma, vasutasműhelyek települtek ide, majd két új fűtőház és egy szénpályaudvar létesült, bővítették a felvételi épületet, önműködő váltóállító, Morse-Telegráf-berendezés tette teljessé a vasúti munkát.

Rákosrendező az egyik, ha nem a legforgalmasabb átrakodó pályaudvarrá nőtte ki magát a múlt század első évtizedére. Két, híressé vált gurítódombján gyorsan és folyamatosan mozogtak a vagonok.

Akkortájt élte fénykorát, ám a nagy vasútvonalak kiépülésével egyre inkább másfelé terelődött a forgalom, a negyvenes évekre úgy szóltak a hírek, vesztett jelentőségéből, hogy azután még egyszer feltámadjon az ötvenes-hatvanas években. Sorsa a rendszerváltozással megpecsételődött, forgalma töredékére esett vissza, a vágányok jó részét felszámolták, épületei kiürültek, a tehervagonok elhagyottan, hiába vártak feladatra, legföljebb hajléktalanok szálláshelyéül szolgálhattak, a környéken, a valaha kirándulóhelynek számító kiserdőben egyre gyűlt a szemét…

Rákosrendező 2025-ben
Fotó: Merész Márton/Budapest Városháza

 
Rozsdaövezet – az elnevezés ráégett a környékre. Az elmúlt három évtizedben időről időre fölmerült, valamit kezdeni kellene Rákosrendezővel, vagy épp a kérdés hangzott el, mit lehetne tenni az elárvult, egyre romló, már-már szeméttelepnek tartott területtel. A gondolkodásban mindig ott volt, csak sosem a fő vonulatban. Erő Zoltán, Budapest főépítésze ezekről a kérdésekről az Országút 101. számában, 2023 októberében így beszélt:

Fontos, hogy (…) ne terpeszkedjenek üresen a város szerkezetében értékes, közlekedésileg is ellátott területek.A rozsdaövezet rehabilitálására gondolok.

A feladat ugyanakkor nem könnyű, nagy a talajszennyezés, talajcserére, másutt lőszermentesítésre van szükség. Ma Rákosrendezőn vagy valamelyik vasúti területen valószínűleg találunk még 1944-ben ledobott és fel nem robbant bombákat. Azután jön a közművesítés, az utak kiépítése, az alap-infrastruktúra létrehozása.

Persze akadtak tervek, szóba került a Vidámpark új színhelyeként, volt szép és értelmes tájépítészeti diplomamunka Közlekedési Témapark létesítésére, a Vasúttörténeti Park mellett helyet kaphatott volna a Közlekedési Múzeum és repüléstörténeti bemutató. Az ötletek szerint tehermentesítendő a Városligetet, épülhetett volna összekötőhíd két nagy parkolóházzal a Szegedi útnál (a híd terve szerencsére most sem került ki a programból).

 

Új Rákosrendező, tervlap az első díjas előzetes mestertervből
Fotó: Ruzsa Rania/Budapest Városháza

 

Valószínűleg sorolhatni lehetne még a tervbe vett és hamvába holt ötleteket, de ahogy az idő haladt előre egyre pusztult a terület. Aztán amikor előjött a Mini Dubaj jogos felháborodást keltő ideája, kiderült (a szakemberek előtt addig sem volt ismeretlen), Rákosrendezőn „a MÁV-hoz tartozó terület százharminc hektáros, ott kellene az építkezés előtt elbontani az épületeket, vágányokat, vezetékeket, kivágni a fákat, bokrokat, valamint innen kellene elszállítani és elhelyezni kétszázötvenezer tonna hulladékot”. Csoda, hogy nem akadt rá vállalkozó?

Az Egyesült Arab Emírségekből érkezett „rég várt” befektető-fejlesztő Mohamed Alabbar, s tárgyalásai eredményeként (a főváros nem volt a tárgyaló-
partnerek között) megköttetett az üzlet a kormánnyal, a vételár fejében kedve szerint építhet új városnegyedet, akár felhőkarcolókkal, miközben a magyar állam vállalja az infrastrukturális beruházásokat.

Hogy nézett volna ki a városrész, illett volna a főváros egyéniségéhez, vagy táj- és környezetidegen, a Hősök tere világörökségi látképébe belerondító falanszter lett volna, már nem derül ki.

(Mohamed Alabbar vigasztalódhat a megszerzett ex-Belügyminisztériummal a Duna-parton, egyelőre senki sem tudja, milyen feltételekkel vehette meg a „családi ezüst” kiárusításakor a műemlék palotát és mit tervez vele!) A Budapesti Közművek Zrt. ugyanis élhetett előkerült elővásárlási jogával, így a nyolcvanöt hektáros terület ugyanazért az árért a fővárosé lett. Életre hívták a Rákosrendező projektirodáját, s Dományi Bálint építészmérnök vezetésével megkezdődhetett a háttérmunka, a terület fölmérése után az ismeretek birtokában kétfordulós nemzetközi tervpályázat kiírása a beépítés kereteit mutató mesterterv elkészítésére.

Az előzetes mesterv provizórikus látványterve csak lehetőségről szól
Fotó: Ruzsa Rania/Budapest Városháza

 
Tizennégy építészeti konzorcium munkáját bírálhatta el a szigorúan szakemberekből álló bizottság a közelmúltban, a nyertes francia Coldefy et Associés Architectes Urbanistes vezette, a pályázatra szervezett egyesülés, amelynek tagja a német CITYFÖRSTER, a német Treibhaus Landschaftsarchitektur, a szlovák Marko and the placemakers és a magyar Spora-architects. A díjazott mestertervekről a Margit-szigeti Kristály Színtéren, nem titkoltan lakossági participációs céllal is rendezett kiállításon Dományi Bálint arról beszélt, hogy megadatott a lehetőség olyan mintaértékű városrész létrehozására, ahol valóra lehet váltani azokat az egyébként már sok éve megalkotott és időről időre frissített várospolitikai célkitűzéseket, stratégiai célokat, városfejlesztési elveket, amelyekre eddig nem látszott reális lehetőség.

Olyan új városrész születésének az elindítása ez, amely igyekszik választ adni a XXI. századi városfejlesztési kihívásokra, kiemelten a lakhatási és klímaválságra, és élhető, fenntartható, hosszú távon is működőképes negyedet hoz létre.

Olyan települést, amelyik ellensúlyozni igyekszik a növekvő szuburbanizációt, tehát vonzó megoldást tud kínálni azoknak, akik egyébként most valahol Budapesten kívül az elővárosokban keresnének maguknak életlehetőséget. Persze azt is jól tudják, ahhoz, hogy az új városrész a kiköltözéssel szemben alternatíva lehessen, olyan nagyvárosi parkos lakónegyedeket kell létrehozni (a kiírás tizenöt hektár egybefüggő parkot és tíz hektár, a negyedben elosztott zöldterületet írt elő), ahol minden szolgáltatás helyben elérhető, vagy legföljebb követni tudja a „tizenöt perces város” elveit, ahol sétatávolságon belül vannak az óvodák, iskolák, boltok, az orvosi rendelő és más közintézmény, a lakások elrendezése, mérete, flexibilitása és persze ára megfelel a középosztály igényeinek (a tervezett tízezer lakásból kétezret szánnak szociális lakbértámogatottnak).
 

Ilyen majdani környezeti elképzelés is szerepel az előzetes gondolkodásban
Fotó: Ruzsa Rania/Budapest Városháza

 
Határozottan a közösségi közlekedésre (emellett a gyaloglásra, kerékpározásra) tervezik a városnegyed forgalmi rendszerét. A rákosrendezői vasútállomásnál létrejövő intermodális csomópont kialakításában számottevő szerepe van annak az infrastrukturális fejlesztésnek, amelyre a magyar állam még 2024-ben kötelezettséget vállalt: négyperonos vasútállomás kialakítása, a kisföldalatti és a hármas villamos vonalának meghosszabbítása, a Szegedi úti villamos- és közúti felüljáró fölépítése, a kötöttpályás projektekkel együtt a közterületek rendberakása, hogy olyan lineáris parkok, zöldbe vezetett sétányok jöjjenek létre, amelyek közvetlenül összekapcsolják az új negyedet a környező városrészekkel.

A most díjazott, a leendő városnegyed általános vonásait mutató előzetes mestertervekben mindez jelen van. Talán csak az egybe-
függő park mérete nem elégséges, ezen valószínűleg segíteni kell majd annak a már részletes mestertervnek, amelyen a nyertes csapat az elkövetkező időszakban 2028-ig dolgozhat. A zöldterületek szempontjából érdekes kérdés volt, hogy a Rákos-patak menti zöldfolyosó eddig Rákosrendezőn nem létezett, ugyanis a patak itt a vágányok miatt kétszázötven méteren egy csőben csordogál, most a vasút rendezésével, patakkanyar kialakításával ez a revitalizáció is megoldódhat.

Száznegyvennyolc hektáros a fejlesztési terület, miközben csak nyolcvanöt a fővárosé, de a kialakuló városi kapcsolatrendszer ad értelmet a tágabb gondolkodásnak.

Ami most következik, a részletes mesterterv elkészítése, a közművek szabályozásának, az épülettömbök tájolásának, a zöldterületek elhelyezésének struktúrája.

Azután jöhetnek a finomabb részletek, végül a tervezési kézikönyv elkészítése, abban már szerepel majd az ajánlás az utcák kialakítására, a házmagasságokra, a homlokzatburkolásra, a földszintek használatára és így tovább, hogy a városrész képe egységes legyen, mégsem falanszterszerű. A mai gondolkodás szerint a településrendezési és szabályozási terv birtokában a főváros a közterületeket alakítja ki, előkészíti a területet a fejlesztésre, amelyen a befektető számára világos lesz, mit tehet, mit nem.

Ahogy a projektvezető ma látja, ha minden úgy alakul, ahogy elképzelték, az első toronydaru 2030 táján jelenhet meg a területen, újabb két évtized, mire elérnek a városrész végéig. És addig? A projektiroda dolgozik azon, hogy megnyissa Rákosrendező bejárható, izgalmas részeit, a spontán kialakult erdős területen, az ipari épületben létrehozza a „Kapagyárat” kulturális műhelyekkel, szórakoztató- és vendéglátóhelyekkel, megelőlegezve, hogy egyszer ott pezsgő, városi élet lesz.

 

Nyitókép: Rákosrendező és tágabb környezetének látványterve a Városliget irányából
Fotó: Ruzsa Rania/Budapest Városháza