Alpár Ignác két nagyvonalú, ahogy írtam (Országút 2025/136. szám), egymásra tekintő, egymásra felelő, monumentális épülete, a hajdani Tőzsdepalota és a Nemzeti Bank. Akkor még egyikük megújulásra várt, a másik épp túl volt rajta. A kétségtelenül elismerésre méltó műemléki helyreállítás mellett

a banképület azonban már átélte a tetőbontást, s viselni kényszerül bántó kortárs beavatkozást, az eredeti tető helyére az új tetőszerkezetbe épített, hivalkodó üvegkalitka fölöslegesen változtatta meg az épület arányait, stílustörőn, bántón rontotta a ház összképét.

A másikat még az eredeti Alpár-féle szerkezet és burkolat fedte, fedi ma is, mert egyelőre még nem történt semmi az elhagyott palotával, csak a rég várt jó hír érkezett, hogy nem áll majd üresen, nem pusztul tovább, legújabb tulajdonosai elszánták magukat, elkezdődhet majd a felújítás, melyet a remények szerint az épület tudományos falkutatása, megmaradt építészeti és művészettörténeti emlékeinek feltárása, számbavétele előz meg, ahogy azt egy kiemelt értékű műemlék helyreállítása, új funkcióval megtöltése kívánja. S ha ez megtörténik, akkor, de csakis akkor bízhatunk benne, hogy a már eddig belül sokszorosan pusztított, átépített, tönkretett épület nem romlik tovább, az építtetői szándék és az építészi jó ízlés, szerénység, a nagy előd iránti tisztelet megóvja a ház megmaradt, visszahozható értékeit.

A Tőzsdepalota monumentális oszlopos homlokzata
Képforrás: Wikimédia Commons

 

De ne fussunk ennyire előre, most a tervezett felújítás előtt érdemes megállni, visszapillantani a múltba, felfrissíteni emlékezetünkben a ház históriáját. Amikor az 1854-ben megalakult első pesti tőzsde, s az abból létrejött Budapesti Áru- és Értéktőzsde úgy megerősödött, hogy kicsinynek érezte első, majd második otthonát is, az 1800-as évek utolsó évtizedében a Tőzsdetanács új székház építését határozta el. Pályázatot írt ki a Tőzsdepalota épületének tervezésére, amelyben

a térkialakítás elsődleges szempontjai közé tartozott a funkcionalitás és a gazdaságosság,

ahogy a felhívás szólt: „E palota egyszerű, egységes, emlékszerű kiképzést nyerjen. Az építkezés stylusa, a helyiségek mikénti elrendezése és az emeletsorok száma a tervező tetszésére van bízva. A tervezésnél a lehető legnagyobb takarékosság tartandó szem előtt. A telekből a tulajdonképpeni tőzsdei célokra mintegy 2000 négyszögöl vétessék igénybe, míg a fennmaradó részen irodák tervezendők úgy, hogy az épület egyöntetű megoldást nyerjen.” S ami igazán lényeges volt, két nagy tőzsdeterem, az első „1200 látogató részére, magas északi oldalvilágítással, felülvilágító kizárásával”, valamint a másik, ugyancsak „1200 látogató részére: ezzel összefüggésben és hozzácsatolhatóan az elő- és utótőzsde számára terem 300 látogatóra”.
 
A Kornfeld Zsigmond elnökölte bírálóbizottság – melynek többek között szakértője volt Fittler Kamill műépítész, az Iparművészeti Múzeum igazgatója, Neuschlosz Ödön mérnök, Schulek Frigyes műépítész tanár, Strobl Alajos szobrásztanár, Dr. Paul von Wallot műépítész, kir. valóságos titkos tanácsos, a drezdai művészeti akadémia tanára és Karl König műépítész, a bécsi Technische Hochschule tanára – Alpár Ignác terve mellett döntött, olyan pályázók ellenében, mint Lechner Ödön, Baumgarten Sándor vagy Fischer József.

Viták követték a döntést, elhangzottak érvek és ellenérvek, itt-ott ellenérzések is, de az általános vélemény mégiscsak magasra értékelte a terveket. Megkezdődhetett a nagyszabású építkezés a Lipótvárosban, a rossz emlékű Újépület helyén alakuló tér teljes nyugati oldalán. Az 1900-as évek első évtizedében fölépült a sávozott, rusztikus lábazatú, széles lépcsősorral megemelt, süttői és sóskúti mészkővel burkolt, közép- és sarokrizalitos, szimmetrikus homlokzatú épület. A sarokrizalitok ikeroszlopai által megtartott timpanonnal lezárt, húsz méter magas kapuzatú, nyeregtetős palotát a kereskedelem jelképeként Merkúr, az ipar szimbólumaként Héphaisztosz szobra díszíti.

A széles Főlépcső kupolacsarnokba vezet
Képforrás: Wikimédia Commons

 

A száznegyvenegy méter hosszúságú, szimmetrikus elrendezésű palota centruma, szigorú rendű, római építészeti mintára a felülvilágítós kupolacsarnok lett, ahová elegáns főlépcső vitt. A kupolaterem felől széles folyosók vezettek egy-egy, tizennyolc méter belmagasságú, a belső udvarok felől természetes megvilágítású tőzsdeterembe. A helyiségek szokatlan módon periferiálisan, a ház északi és déli szárnyában helyezkedtek el. Északon az áru-, délen az értéktőzsde működött. Az épület hátsó, azaz Nádor utcai hosszhomlokzata négyemeletes, tagolása hasonló a Szabadság téri oldalhoz.

A külső megjelenés historizáló monumentalitását a félkörív záródású, gazdagon burjánzó ornamentikájú, két- és háromemeletes ablakok, az oszloprend, a timpanon, a koronázópárkányt tartó pilaszterek adják. A belső udvarokban és terekben a tégla- és vakolatarchitektúra, a belső festés, a díszítések azonban már a szecessziót sejtetik.

Hogyan látta épületét Alpár Ignác? Érdemes fölidézni jegyzetét: „…levonható az a tanulság, hogy speciális rendeltetésű épületek tervezésénél ne a már előzőleg létesített hasonló épületek szolgáljanak kizárólag mintául, hanem elkerülhetetlenül szükséges, hogy a tervező azt az üzemet tanulmányozza elsősorban, amely üzemnek szolgáló épületet tervezni akar és hogy a célszerűségi követelményeknek megfelelni, sőt azokat mindenek fölé helyezni törekedjék.

Nagy súlyt kellett helyezni arra is, hogy minden, még a legalárendeltebb jellegű helyiségnek is világosság és levegő biztosíttassék, hogy az épületben könnyen lehessen eligazodni és hogy a termekben levő forgalmat minden emeletről meg lehessen figyelni.”

Kis megszakítással (a Tanácsköztársaság alatt is bezárták) négy évtized adatott a Tőzsdepalotának, hogy feladata szerint működjék, 1948-ban véget ért életének első szakasza, s mint megannyi társa, hol jobb, hol rosszabb funkciókat kapott, tegyük gyorsan hozzá, sosem olyasmit, aminek a ház igazán megfelelt volna. Működött benne a Lenin Intézet, majd a Technika Házává nevezték ki, itt kapott helyet a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége, s itt kezdte meg működését kísérleti adásaival a Magyar Televízió is, ezzel együtt megindult a ház „átszabása”, helyesebben szólva, belső tereinek teljes szétdúlása. A nagyvonalú főlépcsőház, az elegáns márvány- és gránitburkolatú előcsarnok ugyan megmaradt, de a tőzsdetermekből stúdiók lettek, a széles folyosók, közlekedők szétszabdalásával hozták létre a technikai helyiségeket, vágószobákat, majd egyre tovább alakítgatták, belülről toldozták-foldozták a házat az éppen esedékes igények szerint, amelyben már azok is nehezen igazodtak el, akik alakították. Eközben az északi szárnyban az eredeti szerkezet megbontásával, a szintek egybenyitásával, a ház a házban gondolkodásával hozták létre a 4-es stúdió néven elhíresült nagystúdiót, amely színpadtechnikájával ideig-óráig alkalmasnak látszott a korszerű televíziózásra.

A Magyar Televízió 4-es studiója a Száraz György színdarabja alapján születet Ítéletidő (rendező: András Ferenc) forgatására berendezve a világosítóhídról 
Képforrás: Fortepan/Wikimédia Commons

 

Alpár Ignác kívülről nem bántott, ám belülről szétrombolt palotáját életének kilencvenkettedik évében, tulajdonosként az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. dobra verte, mondván, az eladási ár fedezi majd az új televíziós székház felépítésének költségeit. Hosszú esztendőkbe telt, mire számos sikertelen pályázat után, 2006-ban a kanadai Tippin Corporation megvásárolta az épületet, ahonnan három év múlva költözött ki a televízió, immár együtt a Bródy Sándor utcából száműzött Magyar Rádióval és a Mészáros utcából kiköltöztetett Duna Televízióval. Azóta a Szabadság téri palota üresen áll, bár az akkori új tulajdonos,

Michael Tippin vezetésével a műemléki értékeket nemcsak figyelembe vevő, hanem az eredeti tereket, a ház közlekedési rendszerét a lehető legteljesebb módon visszaállító, a falkutatással előkerülő eredeti kiképzéseket, ornamentikákat megújító, a visszahozhatatlanul elveszett tereket kortárs szemléletű üveg-acél megoldással felelevenítő, izgalmas, ám soha meg nem valósult terv született

a palota nagyvonalú luxusirodaházzá alakítására. A terv érvényes építési engedéllyel is rendelkezett, a munka mégsem indult el. Úgy mondták, a Tippin Corporation nem találta megfelelőnek a gazdasági környezetet a hatalmas beruházásra. Így volt-e, vagy más lehetett a magyarázat, nem tudni. Tény, hogy 2024 decemberében érkezett a hír, a Tippin Corporation és az Optimum Asset Management megvált a háztól, amelyet a Gránit Alapkezelő egyik befektetési alapja vásárolt meg. S hogy merre tovább?

Egyévnyi csönd után a legújabb információ szerint a felújítás tervezésének feladatát a Zoboki Építésziroda kapta meg. Hogy milyen funkció vár a hajdanvolt Tőzsdepalotára, az egyelőre titok. Találgatni nincs értelme. Csak bízni lehet abban, s erre Zoboki Gábor építészeti gondolkodása, az elődök iránti tisztelete remélhetőleg biztosíték, hogy ez a sokat szenvedett ház nem pusztul tovább, nem jelölik méltatlan funkcióra, s nem jut a környékbeli „kibelezettek” sorsára. Épp ellenkezőleg, új életre kelve visszanyeri tereinek egykori nagyvonalúságát, megmaradt és föllelhető műemléki értékei újra eredeti rangjuk szerint idézik föl Alpár Ignác szellemiségét.

 

Nyitókép: A Tőzsdepalota a XX. század első évtizedében
Képforrás: Wikimédia Commons