Hogyan tovább? Mi történjék az impozáns barokk-rokokó kastéllyal? Milyen színű legyen? Vállalják a különös terrakottába hajlót, amelyre egyes kutatási eredmények, föltételezések utalnak? Maradjon sárga, ahogy különösen a környékbeliek megszokták? Talán mégis legyen törtfehér? A vita nem csillapodott, mígnem egy jeles építész odavetette, a szín a legkisebb probléma, nem okoz maradandó kárt a kastélyon, átszínezni bármikor lehet.

Az Esterházy-kastély végül törtfehér színt kapott, s azóta már legmegátalkodottabb ellenzői is megszokták.

Utóbb semmiféle fölhördülés nem volt, amikor a tatai Esterházy-kastély is elegáns fehéren bukkant elő az állványok alól. Hát hiszen, mára elfogadottá vált a tény, hogy a barokk kastélyok, paloták a maguk fénykorában, építésük idején a fehér színt viselték, csak később öltötték magukra a sárga köntöst. S hasonló a történet a türjei Gyümölcsoltó Boldogasszony-templomnál is: az első megrökönyödés után el kell fogadni, hogy a finoman kirajzolódó téglaborítás fölött a krémszínű vakolat mutatja meg, milyen lehetett hajdan az Árpád-kori monostor templomépülete.

A kőszegi Festetics-palota ad otthon a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetének

 

Fejérdy Tamás építész Beszélő színek című kötetét forgatva emlékszem vissza ezekre a korábbi történetekre, és sorolhatnék még hasonlókat műemléki védettséget élvező épületekről, épületegyüttesekről, de akár újabb keletű, a közelmúltban fölújított házakról. Mert lehet, hogy igaz a vélemény, a színezés a legkisebb gond, hiszen aránylag a legegyszerűbben módosítható, javítható, sok esetben amúgy is koronként változó, mégis fontos, meghatározó eleme az épületnek, a homlokzati képnek. S nem kevésbé a tájban, utcában, téren elfoglalt helyének.

Fejérdy elméleti és gyakorlati gondolatokat, szempontokat fölvonultató kétnyelvű (magyar és angol) kötete – amely a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete kiadásában jelent meg – elsősorban a műemlékileg védett vagy védelemmel nem rendelkező, ám történeti épülethomlokzatokról, az architektonikus, az építészeti szabályoknak megfelelő színezés szerepéről és szabályairól ír.

De nem hagy szó nélkül áltörténeti kortárs épületet sem, fölhíva a figyelmet az építészeti szabályoknak megfelelő kapcsolatok hiányára, ami adott esetben összefüggéstelenségbe, mondhatni zavarosságba torkollik.

A színek és az általuk létrehozott, kiteljesített kapcsolatrendszerek, az egységes építészeti kép és struktúra szempontjából beszél Fejérdy Tamás szakember és laikus számára egyaránt fontos, képekkel jól illusztrált kötete az épületek színezésének históriájáról, a történeti házak színezésében összetartozó elemekről – a párkányokról, az oszlopokról, a pilaszterekről, az ablakkeretekről, a falfülkékről, a sarkok armírozásáról. Szól különböző stíluskorszakok eltérő színezési gyakorlatáról, és arról is, hányféle szín ideális egy épületen, melyek a színek elválasztásának szabályai. Beavat a világos és sötét árnyalatok jelentésébe is, megérteti, milyen lényeges a restaurátorok és művészettörténész kutatók által fölszínre hozott, hajdani festékrétegek elemzése, hiszen ez nemcsak a történeti periódusok egymásra rétegzettségét mutatja meg, hanem fölfedi az építészeti kapcsolatokat, összefüggéseket, összetartozásokat.

Nyitókép: Az Esterházy-kastély (Fertőd–Eszterháza) megújult homlokzata
Fotók: Wikimédia Commons