Szülőföld. Manapság ritkán használt kategória, hiszen az erős társadalmi mozgások lazítottak a tájhoz fűződő kapcsolatunkon. A szülőföld azonban csak egy lehet: világra eszmélésünk helye. Egyfajta kötelékrendszer, amely kisebb-nagyobb közösséghez, családhoz, rokonsághoz, elődökhöz, kortársakhoz köt bennünket, akik között és akiknek jóvoltából felnövekedtünk. Érzelmek, események, kapcsolatok, ízek, illatok sajátos együtthatója. Lehet, hogy ezeket a benyomásokat később más élmények tompítják, de meghatározó voltát meg nem szüntetik.
Valahogy így vagyok én is szülővárosommal, a Körös menti Kunszentmártonnal. Gyermek- és fiatalkoromat itt éltem. Miután egyetemre kerültem, és munkám máshová kötött, negyven évig csak vendégként jártam haza, de hazajártam. Amikor lehetőségem nyílt rá, kutattam gazdag múltját és elemeztem sivárnak tűnő jelenét. A szülővárosomhoz fűződő viszonyomat e kettősség határozza meg: egyfajta erős belső érzelmi kapcsolódás és a külső szemlélő kritikus értékelése.
Kunszentmárton neve beszédes. A Szent Márton jelzi, hogy Árpád-kori településről van szó. A kun jelző arra utal, hogy a tatárjárás során elpusztult magyar faluba kunokat telepített az uralkodó, IV. Béla. A kun előtag a XV. század elejétől tapadt a község nevéhez, hogy a sok Szent Mártonról elnevezett településtől – több mint háromszáz van belőlük a történelmi hazában – megkülönböztesse.
Szülőhelyemen három abszolútum van. Az első a Körös, amely éltető vizével táplálja a tájat. Ideérve már magába gyűjti a három Körös: Sebes-,
Fekete- és Fehér-Körös, valamint a Berettyó vizét is. Az ártér és a holtágak növény- és madárvilága gazdag. Az egykor lomhán kanyargó folyó és a szabályozáskor levágott holtágai ma a horgászoknak és az evezős turistáknak kedvelt helyei.
Kunszentmártonban van csónakkikötő. Kenukat lehet bérelni, és minden nyáron evezős rendezvényeket tartanak. Gyerekkoromban gyakran gyönyörködhettünk a folyó virágzásában, a kérészek nászreptében. Akkoriban szinte az egész nyarat a vízparton töltöttük. Élénk strandélet volt. Hazalátogatásom nem múlt el anélkül, hogy ne úsztam volna egy jót a folyóban!
A második eleve adottság a Köttön-halom, amely a kunokat hazánkba bevezető Kuthen/Köttön vezér emlékét, a település középkori kun jellegét őrzi. A helyi monda szerint Köttön vezér itt esett el egy csatában. Katonái egy-egy kalap földet hordtak holttestére – így keletkezett a halom. Ez a kun vezér egyetlen emléke Magyarországon! Tavaly ezért „Köttön Vezér” néven honismereti, hagyományőrző és városvédő egyesület alakult, amely feladatának tekinti a kun és jász gyökerek ápolását, a település múltja és jelene iránt érdeklődő emberek közösségbe szervezését.
A Kunsághoz tartozás érzését erősítette, hogy a XVIII. század közepétől Kunszentmártonban volt a Nagykun Kerület igazságszolgáltatási központja. Itt épült fel a kerületi ház, a kerületi börtön és a várnagyi lak. Az egykori zárt udvarral összefogott hármas épületcsoportból ma kettő, a börtön és a várnagyi lak a helyi múzeum használatában áll. A cellákban látványos kiállítások mutatják be a kismesterségeket.
Törekvésünk, hogy a kerületi ház központi épülete is a múzeumhoz kerüljön, méltó kiállítási helyet biztosítva a város büszkeségének: Bozsik Kálmán műfazekasmester szecessziós alkotásainak. Jó néhány ház őrzi épületkerámiáit. Érdemes Bozsik Kálmán nyomán sétát tenni a városban! A száztíz éve épült szecessziós zsinagóga falát is Bozsik-kerámia díszíti. A zsidó hitközség elmúlásával a zsidó templom épülete ma „Bartók-terem” néven a zenekultúrát szolgálja, és a helyi képzőművészek kiállításainak ad otthont.
Kunszentmárton a Jászkunság egyik legjobban iparosodott települése volt. Ma már szinte hihetetlennek tűnik, hogyan tudott megélni egy időben több mint ötven szűcs a városban! Ennek alapját a kiterjedt állattartás adta. A múzeum őrzi az ország egyik legnagyobb üvegnegatív-gyűjteményét, Sáray Szabó Albert mintegy nyolcezer felvételét. A város múltját és művelődéstörténetét bemutató kötetek a múzeumban kaphatók.
A harmadik abszolútum a Szent Márton-plébániatemplom, az ország legnagyobb Szent Márton tiszteletére szentelt temploma. Ezen a helyen már a negyedik. A török hódoltság idején elpusztult települést 1719-ben katolikus jászapátiak telepítették újjá. Így került egy jász falu a Nagykunságba! A hat nagykun város közül ezért Szentmárton az egyetlen katolikus település. A többi református.
A karcsú templomtoronyhoz helyi sajátosság fűződik. 1783-tól egészen 1944-ig a tornyosok − egyúttal tűzőr-séget is teljesítő emberek − negyedóránként elnyújtott, Dicsírtessík a Jézus Krisztuuuus! köszöntéssel jelezték ébrenlétüket. Ezért Kunszentmártont többen (Bálint Sándor, Kunszery Gyula) a Dícsértessék városának nevezték. Innen indul az Alföldi Szent Márton-zarándokút is.
Eszmélődésem idejére esett „a szocializmus alapjainak lerakása”. Ez osztályharcos ideológiai alapon a gazda-, az iparos-, a kereskedő- és az értelmiségi réteg egzisztenciális önállóságának megszüntetését jelentette. Egyszerűbben: az értelmes és vállalkozói szemléletű, kuláknak bélyegzett emberek üldözését. A közigazgatásba pártkáderek kerültek. Megkezdődött a társadalom szétverése.
Már akkor is visszásnak hatott a „közösségi társadalom” emlegetése, hiszen minden alulról szerveződő közösséget feloszlattak.
A bizalmatlanság, az irigység, önzés lett az úr a korábbi együttműködés helyett. És a hozzá nem értés. A helyi társadalom üldözött része az elköltözést választotta. Az 1940-es évek tizenkétezer fős lakossága mára nyolcezerre apadt!
A szocialista, majd a későbbi, átgondolatlan „városfejlesztések” jóvátehetetlen károkat okoztak a településképben. Felsorolni is fájdalmas a sebeket: az egykori fehérgyarmati Tóth-udvarház helyére szocreál gimnázium épült. A historizáló Szilárdfy-házat, a rendőrségnek használt Berta-házat, nagyapámék parasztpolgár házát lebontották. Helyükre a posta, a Penny Market és tájidegen tömbház került. Az államosított (Kádár-ház, Körös Szálló) vagy a privatizált épületek (a műemlék Talányi-ház, a Kádár-ház vagy a volt községi fürdő) elhanyagoltak. A főtérbe (!) sétálóutcát építettek, a Nagykun kerületi ház zárt belső udvarába büfét. A park sarkán a volt Harmónia Áruház betontömbje éktelenkedik. A lakosok adományaiból felépített karmelita kolostort pedig most adta el a rendtartomány. Jó kezekbe került? Mi lesz a sorsa?
Látnivaló pedig volna bőven. A már említett templom, zsinagóga, Nagykun kerületi ház/múzeum mellett a városháza patinás épülete, az előtte álló szép szökőkúttal, boltíves kapuja fölött pedig a Szent Korona emléktáblájával.
Buda török elfoglalása után ugyanis 1541. szeptember 18-tól 21-ig a templom falai között őrizték a Szent Koronát.
Bízunk benne, hogy feltárhatók lesznek a középkori templom maradványai. Említésre méltó a Kozma Lajos által tervezett Bauhaus stílusú villa, a Körös-parti sétány, a számos köztéri szakrális kisépítmény, köztük a nemrég felújított érparti Kálvária. Jó megpihenni a főtéri park árnyas fái alatt. A lélek csendjét, az elődök emlékét is segíthet megtalálni az Alsó temető keresztútja.
Szellemi kulturális örökségünk gazdag. Innen nőtt ki Szabó Gyula színész, Balla Demeter fotográfus, Papp-Kökényesdyné Szeőke Izabella festő művészete, Angyal Dávid történetíró munkássága. Fekete István itt írta a Kelét, egy évszázadon keresztül itt működtek a Mezey kántorcsalád tagjai. Különleges gasztronómiai értékünk a cukrászdákban kapható barátfüle, és ide nyúlnak vissza a habos isler gyökerei is.
Itt alkot a város és a táj szerelmese, Mártonfi Benke Márta festőművész. Műterme után érdemes felkeresni Mucsi Ferenc fazekasműhelyét, aki felújította Bozsik Kálmán forma- és motívumkincsét. A keleties mintákat Ország László és számos asszony textilre álmodta, sajátos hímzésvilágot alkotva. Országné Dékány Katalin lószőr ékszerei páratlan szépséget és technikai tudást képviselnek. Az alföldi népzenét Balla Tibor tekerő- és citeramuzsikája képviseli.
Hat éve vettünk itt egy kis parasztházat. Életünket megosztjuk Budapest és Kunszentmárton között. Hazaköltöztünk. Pedig családunkat a szocializmusban meghurcolták. Osztályidegenek lettünk. De ideköt őseink sírja, élete. A szülőföld szeretete és szolgálata – ránk hagyott örökségük – kötelez. Értékeinek feltárásával segíteni szeretnénk szülőföldünk jövőjének formálását. Pedig tudjuk: nemo propheta… Akárhogy is alakul életünk, adósai vagyunk a szülőföldünknek.
