Több épület alkotja a nagyszabású teret, históriai nevén a Forum Fridericianumot, amely megtöri az Unter den Linden sugárutat, Berlin kelet–nyugati főtengelyét. A Szent Hedvig-székesegyház főhomlokzatával féloldalt szemben magasodik a Humboldt Egyetem cour d’honneurt alkotó klasszicista főépülete, balra a régi királyi könyvtár (a berlini népnyelv komódnak becézi a késő barokk épületet, amelynek homlokzatát a bécsi Hofburg Johann Bernhard Fischer von Erlach tervezte egyik szárnya ihletett), jobbra az Operaház oldalhomlokzata (Georg Wenzeslaus von Knobelsdorff egyik fő műve). Prózaibb a székesegyháztól balra a teret lezáró eklektikus épület, valaha bankház volt, ma luxusszálloda. S a tér közepén, a burkolatban egy üveglap, akár egy nagy méretű botlatókő, emlékművet takar: a föld alá süllyesztett könyvtárszobában üres polcok meredeznek – a nácik 1933-as itteni könyvégetésére emlékeztetnek.
A Pantheon képére
És akkor a székesegyház: mindössze néhány évvel Szilézia meghódítása után, 1747-ben kezdődött az építkezés. Aligha kétséges, hogy ez II. Frigyes az udvarába érkezett, de még többnyire gyanakvó sziléziai katolikus nemességnek tett gesztusa volt. S a király nem akármilyen templomot akart építtetni. Udvari építészének, Georg Wenzeslaus von Knobelsdorffnak pontos utasításokat adott, kívánsága egyértelmű volt: a templom tervei kövessék a római Pantheon épületét.
Az előzményekhez persze az is hozzátartozik, hogy a tolerancia szellemében II. Frigyes panteonra, mint az összes istennek szentelt templomra gondolt, de ideáját végül a konkrét vallásgyakorlathoz igazította.
A templomot sem véletlenül szentelték Hedvignek, hiszen az Andechs–Meráni-házból származó szent életű arisztokrata asszony férje, I. Henrik lengyel szenior herceg révén lett Szilézia hercegnéje a XII. és XIII. század fordulóján, majd szentté avatása után védőszentje. (Hedvig fiútestvérei magas egyházi méltóságokat töltöttek be, nővére, Ágnes francia királyné lett, húga az elégedetlenkedő magyar főurak áldozatául esett Gertrúd királyné volt.) A templom építkezése kisebb tervmódosításokkal és más építészek közreműködésével 1778-ban ideiglenesen lezárult, végül több mint egy évszázaddal később, 1886–1887-ben Max Hasak az eredeti tervekhez visszatérve fejezte be.
Kör alaprajzon centrális tér formájában, magas kupolával épült föl a székesegyház. A példaképhez hasonlóan a bejárat előtt timpanonnal koronázza az oszlopos portikuszt. A templom hátsó oldalára egy további, de kis méretű kerek épület került – eredetileg szentségkápolna, később sekrestye. Max Hasaknak volt köszönhető, hogy a kupolán az eredeti terveknek megfelelően lanternát, ablakokkal nyitott tornyocskát emeltek.
A falak meg a portikusz
Új fejezet kezdődött a XX. században a berlini katolikusok és a katedrális történetében. Berlin és tágabb környéke 1930-ig a breslaui (ma Wrocław) egyházmegyéhez tartozott, ám abban az évben önállóságot nyert, és az addigi basilica minor Szent Hedvig-templom lett az új egyházmegye székesegyháza. A belső tér átalakítását az expresszionista szellemű Clemens Holzmeister osztrák építészre bízták. Ám amikor 1943-ban bombatalálat érte a templomot, a fa tartószerkezetű kupola leégett, mindössze a falak és a portikusz állt.
S a Szent Hedvig-templom történetéről szólva meg kell emlékezni boldog Bernhard Lichtenbergről, Goebbels „intim ellenségéről”, aki 1938-ban lett a székesegyház prépostja, s a kristályéjszaka pogromjai után minden vasárnap nyilvánosan imádkozott valamennyi üldözöttért,
a háború kitörése után „a súlyosan nyomorgatott nem árja keresztényekért, a zsidókért, a koncentrációs táborok foglyaiért (…), a harcoló, sebesült és haldokló katonákért itt és amott, a bombázott városokért baráti és ellenséges országokban”. A Gestapo 1941-ben letartóztatta, börtönbe vetették, majd a dachaui koncentrációs táborba szállítás közben a súlyos szívbeteg pap 1943. november 5-én belehalt a szenvedésekbe. Lichtenberg hamvait 1965-ben a székesegyház kriptájában helyezték el.
A második világháború után Hans Schwippert tervei alapján helyreállított székesegyház
Fotó: Erzbistum Berlin
A székesegyház helyreállítására 1952 és 1963 között került sor az akkori Kelet-Berlinben. A falkorona megerősítése után Carl Josef Erbs berlini építész-
professzor közreműködésével a kupolát építették újjá vasbeton tartó- és héjszerkezettel, a régi lanterna nélkül, az eredeti kupolánál meredekebb paraboloid formával (belső átmérője haminchárom méter), ezzel a sziluett lényegesen változott. A belső tér Hans Schwippert koncepcióján alapult. (S itt érdemes rövid kitérőt tenni: Schwippert tervezte a bonni pedagógiai főiskola átépítését, hogy székhelyet teremtsenek az 1949-ben alapított Németországi Szövetségi Köztársaság parlamentjének két háza, a Bundestag és a Bundesrat számára. A német megosztottság idején alighanem egyedülálló eset volt, hogy a katolikus egyházzal mint megbízóval együttműködve nyugat-
német építész tervezzen a keleti városrészben.)
Kavicsok és a szerzői jog
Hans Schwippert rendkívül eredeti térkoncepciót alkotott. Az addig kizárólag kriptaként használt altemplomot megnyitotta a felső templomtér felé, háromkaréjos nyílással, az alsó és a felső teret széles, lent elágazó lépcsővel összekötve. A püspöki oltárt a korábbi elrendezéshez képest előbbre húzta, az oltár asztala (menzája) kör alakú emelvényen állt, közvetlenül a nyílás előtt. Az oltár altemplomból felnyúló törzsén (stipes) két asztal nyugodott, egyik az alsó, a másik a felső templomtérben, így mindkét szint alkalmas lett misézésre. Összehasonlítva az eredeti állapottal, Schwippert a felső templomteret jelentősen egyszerűsítette, a körbefutó kettős oszlopokat a korinthoszi oszlopfők nélkül állította helyre.
A templom a háború utáni méltóságteljes egyszerűség és tartózkodás iskolapéldája lett.
Az időközben érsekség rangjára emelt berlini egyházmegye 2013-ban építészeti tervpályázatot írt ki a belső tér és a környék átalakítására, mert a II. vatikáni zsinat utáni liturgiai változásokra reagálni kellett. A zsűri választása a Sichau & Walter fuldai építészirodára és Leo Zogmayer bécsi képzőművész tervére esett. A terv lényege az altemplomba vezető nyílás lezárása és az oltár áthelyezése a templom mértani középpontjába, amely körül az egyházközség hívei koncentrikus körökben elrendezett padokban ülve ünneplik majd a szentmisét. A székesegyház honlapja szerint
„a terv a liturgiában konkretizálja a második vatikáni zsinat gondolatát, miszerint az oltárnál ünnepelt Eucharisztia minden egyházi cselekvés tetőpontja és forrása. Egyúttal az oltár félgömb alakjával kiegészíti a kupolában elkezdett, a székesegyházba beleírt gömbformát.”
Ez utóbbival utalnak a Zogmayer által tervezett, hatalmas, mintegy kéttonnás oltárra, amelyben az egyházmegye egész területéről a hívek által összeszedett kavicsokat helyeztek el cementhabarcs kötőanyagban, majd úgy políroztak, hogy a felszínhez közeli kavicsok láthatók legyenek.
A berlini Bebelplatz, háttérben a Szent Hedvig-katedrális, előtérben a nácik könyvégetésének emlékműve
Fotó: Stefan Kemmerling/Wikimedia Commons
Az egyházmegyei laikusok tanácsa nagy többséggel elfogadta az átépítési javaslatot, és Heiner Koch érsek jóváhagyta a döntést, ami nagy port vert fel. A Schwippert-féle koncepcióban részt vevő több művész, illetve jogutódaik bírósághoz fordultak szerzői jogaik megsértése miatt, a bíróság ezt azonban elvetette azzal a sajátságos érveléssel, hogy a belső tér kialakítása nem módosul, hanem megsemmisül, tehát az átalakítás miatt sérelem nem merül fel. 2020-ban az egyházmegye megkapta az építési engedélyt. Több építész- és művészettörténész is tiltakozott az átépítés ellen – amit egyébként személy szerint én is elhibázottnak és a műemlékvédelem céljainak ellentmondónak tartok –, de az építési munkák közben folytak, és noha az átépítés még nem ért véget, 2023-ban mindenszentek ünnepén Koch érsek felszentelte az új oltárt. Mindenesetre benne van egy kavics, amelyet
a lányom gyűjtött.
Nyitókép: A katedrális az átépítés után. A Sichau & Walter építésziroda és Leo Zogmayer képzőművész munkája
Fotó: Erzbistum Berlin
