Egy római kori torony visszafalazott alapjai már évtizedek óta ott állnak a Duna fölé emelkedő domb nyugati végében, a falak, az U alaprajzú, illetve legyezőszerű tornyok pedig hosszan követhetők a túlvégében, ám a helyszínen sétálva – hiába az információs tábla – aligha mérhetni föl a visegrádi erőd, majd ispáni központ jelentőségét. A Sibrik-dombot, amely valójában kicsiny fennsík, nagy ívű kanyarral kerüli meg a fellegvárhoz vezető út. Néhány tucat méterrel odébb, az út mentén egy XI. században épült esperesi templom védőépületbe foglalt maradványait találjuk. Kicsit lejjebb pedig, egy-két perces sétával eljuthatunk a Salamon-toronyhoz, vagyis a visegrádi alsóvárhoz. Ha csak az elhelyezkedését tekintjük is, hamar nyilvánvalóvá válik, a Sibrik-dombnak kulcsfontosságú szerepe lehetett Visegrád történetében.
Rómával kezdődött
Bár a mai Visegrád területe már a rézkor óta lakott volt, igazi jelentőségre a késő császárkori Római Birodalomban tett szert. A köztársaság idején, illetve a kora császárkorban a rómaiak általában sík vidéken építettek szabályos négyzet alaprajzú erődöket, amelyek elsősorban kaszárnyaként szolgáltak, hiszen a csatákat nyílt színen vívták. Ez a stratégia látványosan megváltozott a III. és a IV. század fordulóján.
A limes menti barbár betörések miatt ugyanis az erődöknek akár hosszabb ostromoknak is ellent kellett állniuk. Már ebben a szellemben épült fel az első, szabálytalan alaprajzú, Pone Navatának nevezett erősség a Sibrik-dombon a IV. század első harmadában, Constantinus császár uralkodása idején. Valószínűleg Valentinianus császár uralkodása alatt a korábbi bejárat helyén nagyméretű tornyot emeltek – maradványai ma is láthatók. Végül 430 táján Róma kivonult a térségből, átadva azt a hunoknak.
Nyolc éve kezdődött el a szisztematikus kutatás a Sibrik-dombon. Az idei ásatás keretében részben a még ismeretlen erődfalakat tártuk fel, illetve hitelesítjük a korábbi kutatások eredményeit is – magyarázza Boruzs Katalin régész, a Magyar Nemzeti Múzeum Visegrádi Mátyás Király Múzeumának munkatársa. – Sok egyéb mellett sikerült azonosítani egy olyan római kori épület maradványát, amelyet közvetlenül az erődfal mellé építettek.
A leletanyag alapján katonák használhatták, talán valamiféle kaszárnya lehetett. Feltártuk az erőd egyik középkorban kialakított kapuját is. A kutatást, mint évek óta mindig, ezúttal is a Nemzeti Kulturális Alap támogatta, s számíthattunk az önkénteseink munkájára.
Ujjperc a sírgödörben
A rómaiak kivonulását követő évszázadok során elhagyatva szunnyadt a Sibrik-dombi erőd, ám a VIII. század végén ismét élet költözött a falai közé. Az Avar Birodalom felbomlásának időszakában jelentek meg a Dunakanyarban a hegyes-erdős területekhez szokott szlávok, akik felfedezték Pone Navata addigra már feledésbe merült erődjét. Nemcsak az erősség merült persze feledésbe, hanem a neve is, ezért az új betelepülők a saját nyelvükön Visegrádnak, azaz magasabb várnak nevezték el. Nem véletlenül választották a kőfalak védelmét, hiszen a felbomló Avar Birodalomban felértékelődtek a biztonságot nyújtó helyek.
Feltehetően hatalmi központtá, azaz egy kisebb fejedelem székhelyévé lett ebben a korszakban a visegrádi római erőd – mondja Buzás Gergely régész-művészettörténész, a Mátyás Király Múzeum igazgatója. – Ennek nyomaira már a feltárások kezdetekor rábukkantunk: ebből a korból egy két helyiségre osztott palotát azonosítottunk, mellette egy cölöpszerkezetes építménnyel, illetve egy cölöpsor alapárkával, ami esetleg kerítés lehetett. A palotaként használt épület talán egy római kori épület felújítása volt. Egy míves sarkantyú és az import díszkerámia is segített a leletegyüttest a magyar honfoglalás előtti évszázadra datálni. A palotától, illetve a cölöpszerkezetes épülettől nem messze egy ötvösműhely kemencéjének maradványait, valamint öntőtégelyeit is megtaláltuk.
Az Árpád-kori vártemplom az erőd udvarán az első három feltárási szezonnak volt a gyümölcse. A XI. század második felében Visegrád – immár a magyarok uralma alatt – fokozódó jelentőségre tett szert. A közeli Esztergom fejedelmi székhely lett, majd amikor Szent István király vármegyék szervezésébe kezdett, egy ilyen közigazgatási egység központja lett Visegrád, ispánnal az élén. Az új, immár biztosan keresztény vezető, az első ispán lebontatta a korábbi palotaépületet, és helyén, illetve köveiből templomot építtetett, ahová utóbb őt is temették. Sírja előkerült a kis templom közepén, ám földi maradványai, egy ujjperc kivételével, eltűntek.
Ott volt azonban a rangját jelző aranygyűrűje. Ebből tudjuk, hogy a csontok nem sírrablás áldozatául estek, hanem tudatosan exhumálták őket. A maradványokat feltehetően az ispán leszármazottjai egy másik templomban helyezték örök nyugalomra – folytatja Buzás Gergely. – Az ujjpercet és az ispáni rangot szimbolizáló aranygyűrűt azonban a sírban hagyták, nyilván szándékosan, megőrizve a templomalapító emlékét a várkápolnában.
A fogoly király és az igazi Salamon-torony
Bár a római kori erődnek, illetve középkori ispáni várnak még csak nagyon kis részét sikerült feltárni, sok mindent tudunk arról, hogyan folyhatott az élet a falak között a XI. században. A korábbi és a templom építése miatt lebontott palota helyett újat építettek az erőd déli sarkában. Itt több gödörház is állt, az egyiknek kőből rakott felmenő falai is ismertek. A vár északi, Duna felőli részén álló római tornyot lakótoronyként használták, át is építették, egyik sarkához árnyékszéktornyot csatlakoztattak.
Visegrád – s az egész ország – sorsát a XI. század utolsó harmadában a magyar királydrámák, a pusztító testvérharc eseményei határozták meg. A történetünkhöz vezető előzményekről csak címszavakban:
I. András király hatalmát 1060-ban megdöntötte öccse, a későbbi I. Béla, aki három évvel később meghalt. Így a trón visszaszállt András idősebb fiára, a már gyermekkorában megkoronázott Salamonra, aki jó nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezett, hiszen a felesége a német császár húga volt. Salamon megpróbált kiegyezni Béla fiaival, Gézával és Lászlóval. Ez a gondtalan évtized lehetett a visegrádi ispánság utolsó fénykora.
1074-ben azonban Géza és László fellázadt Salamon ellen. Újabb trónviszály következett, amelynek végén a király és a lázadó testvérpár között „állóháború” alakult ki. Alig néhány esztendő alatt először Géza lett király, majd halála után László. S ami a Sibrik-domb históriája szempontjából érdekes, 1080-ban Salamon átadta Pozsony várát Lászlónak, aki ezért „elegendő költséget adott neki királyi szükségleteire”. Feltehetően Visegrád várát és a pilisi erdőséget kaphatta meg Salamon. A visegrádi ispáni várat azonban időközben súlyos csapás érte, talán éppen egy ostrom következtében: leégett a római alapokon épült nagy lakótorony, és súlyosan megsérült a szomszédos várfalszakasz két római tornyával együtt.
Régészeti bizonyíték van rá, hogy a lakótornyot és az északnyugati várfal mögötti épületeket tűz pusztította ebben a korszakban, illetve a legújabb feltárásoknak hála előkerült két XI. század vége felé épült, kváderes falazatú új torony maradványa is a szomszédságában. Az ispáni vár belsejében is komoly építkezések zajlottak: egy új, kétosztatú, kváderkövekből készült palotaépületet emeltek. Korántsem lehet elvetni a lehetőséget, hogy az új építkezések Salamonhoz köthetők, akinek a révén elsőként lett királyi székhellyé Visegrád, ha csak egy-két esztendőre is – teszi hozzá Buzás Gergely.
És még vissza a históriához: amikor 1081-ben László megszegte egyezségét Salamonnal, hatalmától és birtokától megfosztotta unokatestvérét, és Visegrád várába záratta. A fogság két évig tartott. Valószínűleg innen a Salamon-torony elnevezés, bár a ma Salamon-toronyként ismert épület másfél évszázaddal később, néhány száz méterrel odébb épült fel, immár az alsóvár részeként. Ám nem lehet kétségünk: az eredeti Salamon-torony a Sibrik-dombon állt, s köveit éppen a tatárdúlás utáni építkezés idején az új visegrádi vár építéséhez használták fel.
A feledés félhomálya
Salamon bukásával Visegrád, pontosabban a Sibrik-dombon elhelyezkedő vár elveszítette jelentőségét. Rövid időre még fontos szerepet kapott a XIII. század elején, IV. Béla király életében, aki apanázsként megkapta a pilisi erdőuradalmat apjától, II. Andrástól. Ekkor pénzverdét is létesítettek a várban, amelynek szintén előkerültek a maradványai. Végül néhány évtizeddel később nekiláttak a falak bontásának, hogy köveiből felépítsék a ma látható alsóvárat, illetve a Salamon-tornyot.
A Sibrik-domb potenciálisan nagyon értékes terület, hiszen tulajdonképpen itt született meg Visegrád – fejezi be Buzás Gergely. – Terveink szerint évről évre folytatjuk a feltárását, s így megismerhetjük a római erődítményen kívül a késő avar–Karoling-kori hatalmi központként, majd a keresztény magyar államalapítást követően, ispáni székhelyként tovább élő kora középkori város életét is. Szerencsénk van, hiszen a XIII. századot követően a területet nem építették be, így a leletek korunk, majd az eljövendő évtizedek kutatóira várnak.
Borítófotó: Visegrád madártávlatból, balra a Salamon-torony az alsóvár része, jobbra az egykori vár alaprajzának bemutatott részlete. fotók: Kovács Olivér
