Milyen furcsa – tűnődik Raymond J. de Souza kanadai pap a National Catholic Registerben –, hogy
a washingtoni képviselőház elnöke, aki oly gyakran ellentmond a katolikus tanításnak, lelkesebben védi Zen bíborost, mint a Szentszék államtitkára.
Pietro Parolin bíborost nagyon elszomorította Zen bíboros letartóztatása, de elismerte, hogy jól bántak vele, és reményét fejezte ki, hogy az ezekhez hasonló események nem bonyolítják a Vatikán Kínával folytatott amúgy sem egyszerű párbeszédét. Nancy Pelosi, a „lelkiismeret kritikus hangjaként, az erkölcsi szilárdság megtestesítőjeként” méltatta az idős főpapot, ugyanakkor éppen azt sürgette, hogy a Vatikán utasítsa el a megállapodást, amely a Kínai Népköztársaságnak beleszólást adna a püspökök kinevezésébe.
Zen bíboros 2020 februárjában a washingtoni Capitoliumban Pelositól a Wei Jingsheng Kínai Demokrácia Bajnoka díjat vehette át, amikor ellenben fél évvel később Rómába utazott, hogy Ferenc pápával tárgyaljon a kínai helyzetről, a pápa nem kívánt vele találkozni. George Weigel pápai életrajzíró az esetet párhuzamba állítja a Vatikán II. János Pál megválasztásáig folytatott keleti politikájával, amikor a Szentszék a vasfüggöny mögötti üldözött helyi egyházak hajthatatlanságát hajlamos volt a kommunista államokkal folytatott diplomáciai kezdeményezések akadályának tekinteni.
Zen bíborost már hosszabb ideje bírálták a hongkongi Peking-barát orgánumokban, felróva neki, hogy lázadást szított a hongkongi diákok körében. Kapcsolatot tartott Jimmy Lai hongkongi vállalkozóval, az Apple Daily című napilap alapítójával és Martin Lee volt hongkongi törvényhozóval, akik ellen a nemzetbiztonsági törvény külső erőkkel való összejátszást tiltó 29. cikke megsértésének gyanúja miatt emeltek vádat.
A Kína-barát sajtó szerint Zen bíboros papi státuszát arra használja fel, hogy megzavarja Hongkong nyugalmát.
Joseph Zen azzal is magára haragította Pekinget, hogy bírálta a 2018-as kínai–vatikáni megállapodást,
amely szerinte megszilárdítja a Kínai Kommunista Párt ellenőrzését a földalatti katolikus egyház felett, és „megöli” a kínai egyházat. A bíboros barátai szerint Zen régóta számított a letartóztatására.
Eric Yan-ho Lai hongkongi katolikus kutatót, a Georgetown Center for Asian Law munkatársát Zen bíboros letartóztatása a kommunista párt által bebörtönzött Kung Pin-mei bíboros letartóztatására emlékezteti, aki az 1950-es években nem volt hajlandó alávetni az egyházat az állam ellenőrzésének. XII. Piusz pápa 1951-ben az Evangelii praecones című (a missziókkal foglalkozó) enciklikájában a kínai (az eredetiben: távol-keleti országokban élő) katolikusok szenvedéséről ezt írta: Sok hívőt, apácákat, misszionáriusokat, bennszülött papokat, sőt püspököket is elűztek otthonukból, megfosztottak vagyonuktól, és száműzetésben szenvednek, vagy letartóztatták, börtönbe, koncentrációs táborokba vetették őket, s olykor kegyetlen halált haltak, mert odaadóan ragaszkodtak hitükhöz. (Óvadék fejében történő szabadon bocsátásról akkoriban persze szó sem lehetett…)
Joseph Zen bíboros kétféle püspöki szerepfelfogást látott lehetségesnek: a behódolást Pekingnek vagy az elszántságot a vértanúságra. Stephen Chow Sau-yan jezsuita atya hongkongi püspökké történt tavalyi kinevezésekor azonban hozzátette: „Úgy tűnik, hogy a Szentszék hisz egy harmadikban, és Chow atya megtestesíti ezt a reményt.” Stephen Chow Sau-yan kinevezése után Edward Pentin vatikáni tudósító úgy vélte,
a püspök ragaszkodni fog a Szentszéknek a Kínai Népköztársasággal kapcsolatos diplomáciai hozzáállásához, ugyanakkor azokra is figyelemmel lesz, akik aggódnak a kommunista rezsim megszorítása miatt.
Tájékozott hongkongi források szerint Chow atya nem túlságosan Peking-párti, de nem kifejezetten rokonszenvez a helyi demokráciapárti mozgalommal sem. Kinevezése előtt Chow püspök a hongkongi jezsuita Wah Yan College-ban volt tanfelügyelő. A vatikáni jelölést első ízben elhárította, mert úgy gondolta, jobb, ha a püspök az egyházmegye papjai közül kerül ki. Ketten számítottak esélyesnek: Joseph Ha Chi-Sing segédpüspök, akinek a jelölését azonban Peking ellenezte, miután részt vett egy demokráciapárti tüntetésen, valamint Peter Choy Wai-man atya, az egyházmegye fővikáriusa, aki rokonszenvez a pekingi kormánnyal.
Ferenc pápa azonban ragaszkodott választásához, és egy Chow atyának kézzel írott levelében erősítette meg, hogy neki kell lennie a püspöknek.
„Végül is jezsuitákként a Szentatyának tartozunk engedelmességünkkel” – mondta Chow, elfogadva a jelölést. Kinevezésére azt követően került sor, hogy a Szentszék megújította a Pekinggel kötött,
a püspökök kinevezéséről szóló ideiglenes megállapodást, amit Zen bíboros „szörnyű árulásnak” tart, ám amely a Szentszék szerint szükséges a kínai–vatikáni kapcsolatok javulásához.
Chow atya középutas álláspontja nyilvánvalóvá vált, amikor a nemzetbiztonsági törvényről azt mondta, hogy azt „objektív tényként” elmagyarázzák és megvitatják a hongkongi jezsuita iskolák diákjaival, de megtiltotta nekik, hogy olyan eszméket népszerűsítsenek, mint Hongkong függetlensége, ami provokálná a hatóságokat.
Chow atya kinevezését – Michal Yeung Ming-cheung püspök hirtelen halálát követően – kétéves átmeneti időszak előzte meg, amely alatt a nyolcvanegy éves John Tong Hon bíboros vezette az egyházmegyét. Ez az időszak elmélyítette az egyházmegyén belüli széthúzást. Sergio Ticozzi, a Hongkongi Külmissziók Pápai Intézetének papja szerint a vezető hiánya széthúzást, zűrzavart teremtett az egyházon belül. Ticozzi atya ezért nagyon pozitívnak tartotta Chow atya kinevezését, akit kiegyensúlyozott személyiségnek tart, aki nyitott arra, hogy meghallgassa az embereket, különösen a fiatal generációt. Mivel diákokkal foglalkozott, ismeri a fiatalok törekvéseit és vágyait is.
Ticozzi atya szerint
Chow püspök egyensúlyba tudja hozni a két végletet, és középúton vezeti az egyházat.
Pekinghez való hozzáállása az engedelmességen fog alapulni. Mint jezsuita, kész engedelmeskedni a Szentszéknek, és a Vatikán által javasolt politikát fogja folytatni. Chow püspök ugyanakkor képes befolyásolni is a Szentszéket, hogy ne legyen túl Peking-párti, legyen ugyanakkor nyitott a hongkongiak kéréseire.
Chow püspök úgy véli, hogy az egyházmegyéje előtt álló kihívásokban
az óvatosság és a párbeszéd jelenti az előrelépést. A meghallgatás és az empátia nagyon fontos a hongkongi megosztottság feloldásához,
de az egység nem egyenlő az egységességgel.
Az idősebb magyar katolikusok jól ismerhetik a hongkongiak dilemmáját, amit Várszegi Asztrik püspöknek, emeritus bencés főapátnak a hatvanas évek vatikáni keleti politikájáról mondott szavaival szemléltethetünk. „Az 1964-es megállapodásuk után ha segíteni akartam egyházamnak, akkor két dolgot nem tehettem: egyfelől nem hagyhattam magam beszervezni, másfelől nem lehettem nyíltan államellenes.
Annyi kritikát engedhettem meg magamnak, amennyivel még nem ártottam egyházamnak, s amennyit az állam még tolerált.
Ez volt a túlélés ára a Vatikán számára azért, hogy a keleti blokkba szorult diktatúrákban élő keresztények béklyóin lazíthasson, fönntarthassa az egyház hierarchiáját, hogy az egyház, ha visszaszorított módon is, de működésével, szentségszolgáltatásaival a hívek javára legyen.”
