Nyugati pragmatikus észjárással alighanem nehéz lehet megérteni a rendszámtáblák használata ügyében rendőri erőszakot alkalmazó, avagy ortodox szertartásokra igyekvő főpapok vegzálása miatt hadiállapotot hirdető balkáni kormányok motivációit, az általuk okozott zavarok azonban a mai feszült nemzetközi helyzetben láthatóan meghaladták a nagyhatalmak tűréshatárát. Háborús időben a hátsó udvarban rendnek kell lennie.

Aleksandar Vučić szerb elnök szerint Európa gyakorlatilag háborúban áll, ezért nem tűrheti, hogy politikai értelemben bárki is ellentmondjon. Úgy érzékeli, hogy

a nemzetközi megbízottak már nem közvetíteni akarnak Szerbia és Koszovó között, hanem a megoldást sürgetik.

A szerb–koszovói rendezést célzó diplomáciai tevékenység felgyorsult, és a Belgrádra nehezedő nyomás egyre növekszik – nyilatkozta Ana Brnabics szerb miniszterelnök is. Vučić pedig közölte, hogy az Európai Unió, az Egyesült Államok, Németország, Franciaország és Olaszország ultimátumot intéztek hozzá, arra figyelmeztetve, hogy ha Szerbia azt elutasítja, akkor politikai és gazdasági szankciókkal kell számolnia; blokkolják az ország európai uniós csatlakozási folyamatát, leállnak a külföldi beruházások, és az EU visszaállíthatja a szerb állampolgárokkal szemben a vízumkötelezettséget.

A Lićenat-tó a Prokletije hegységben

 

Vučić, aki korábban több alkalommal mutatott rá a Koszovó és a Krím, illetve a Donbasz elszakítása közötti kézenfekvő párhuzamokra, úgy látja, hogy már nem számítanak az észérvek. A szerb elnök szerint Koszovó nemzetközi jogi helyzete ugyanaz, mint az oroszok által elszakított ukrán területeké, amikor azonban erre felhívja a nyugati politikusok figyelmét, a válasz hallgatás, vagy azt mondják neki, hogy „ez ma már nincs összhangban a valósággal”. A szerb elnök szerint a nemzetközi közösség csak a saját elképzeléseit akarja megvalósítani, nem hallgat senkire, és aki az útjába áll, azt félresöpri.

A belgrádi francia és német nagykövetek (természetesen) tagadták, hogy ultimátumról, zsarolásról vagy szankciókról lenne szó. A cél inkább az, hogy „a szerbek és a koszovóiak javára” kiutat találjanak a holtpontról.

Együttműködés esetén Szerbiának EU tagságot ígérnek 2030-ra,

persze amennyiben „elszalasztja a lehetőséget”, annak „természetesen következményei lesznek”.

És a negatív következményekkel kivételesen a koszovói vezetésnek is szembe kell néznie. Bár Washington és Brüsszel a konfliktusban jobbára Pristinát szokta támogatni, a számos akadály, amelyet Albin Kurti koszovói kormányfő gördített a szerb-koszovói viszony normalizálásának útjába, egyre jobban dühíti az EU-t és Washingtont. Emiatt a nyugati országok Koszovót is nyomás alá helyezték, hogy teljesítse korábban vállalt kötelezettségeit. Ezek közül (a szerbek számára)

a legfontosabb az észak-koszovói szerb önkormányzatok közösségének létrehozása, amely nagyobb autonómiát biztosítana a szerb kisebbségnek.

Erről már 2013-ban megállapodás született, de Pristina mindeddig hallani sem akart vállalása teljesítéséről. Mi több, Kurti még nemrégiben is arra szólította fel nyugati szövetségeseit, hogy „ne hajszolják bele olyanba, amit országa nem tud teljesíteni”.

Gračanicai kolostor (Wikipedia)

 

Vučić sérelmezte, hogy miközben mindenki kompromisszumról beszél, Koszovó azt tesz, amit csak akar, és még meg is jutalmazzák érte (eltörlik az uniós vízumkényszert, beléphetnek a nemzetközi szervezetekbe), Szerbiát pedig eközben folyton fenyegetik. Országa az európai úton kíván maradni, ezért hajlandó elfogadni a vele szemben támasztott feltételeket, de elvárja a kölcsönösséget.

Kurti végül közölte, (látszólag) hozzájárulna az észak-koszovói szerb önrendelkezési csoport létrehozásához, de ennek (többek között) feltételéül szabta azt is, hogy Szerbia és Koszovó kölcsönösen ismerjék el egymást. Ez nyilvánvalóan elfogadhatatlan a szerbek számára, sőt szemben áll a francia-német tervezetben foglaltakkal is, amely éppen

azáltal próbálja a rendezést Szerbia számára elviselhetővé tenni, hogy nem követeli meg Koszovó önálló államiságának nyílt elismerését.

A német és francia diplomácia által kidolgozott, nem nyilvános, de Vučić által fő vonalaiban ismertetett tervezet az NSZK és az NDK között 1972-ben kötött, „a Németország területén fennálló két állam” közötti kapcsolatokat rendező alapszerződést veszi alapul, amelyben

a két fél de de jure nem, de facto azonban elismeri a másik létezését a meglévő határokon belül,

gazdasági és politikai kapcsolatot tart fenn egymással, de hivatalos diplomáciai kapcsolatokra nem lépnek. A szerb elnök tőle szokatlan nyíltsággal dekódolta az üzenetet: ha országának kimondva nem is kell elismernie Koszovó függetlenségét, nem akadályozhatja tovább a nemzetközi szervezetekbe történő felvételét.

Pristina (Wikipedia)

 

A francia-német Koszovó-terv támogatása miatt az oroszbarát, monarchista, illetve unióellenes szerb ellenzéki pártok hazaárulással vádolják Vučićot. Ebben a kritikus belpolitikai helyzetben tovább nehezíti Belgrád dolgát, hogy a nyugati hatalmak egyre nagyobb nyomás alá helyezik annak érdekében is, hogy az orosz-ukrán konfliktusban egyértelműen a Nyugat oldalára álljon, és

a többségében oroszpárti szerb közvéleménnyel dacolva szankciókat foganatosítson Oroszországgal szemben.

Az Egyesült Államok szerb és koszovói ügyekkel megbízott különleges képviselője sürgette Belgrádot, hogy csatlakozzék a Moszkvát sújtó büntetőintézkedésekhez, cserébe Washington kész gazdasági és diplomáciai támogatást nyújtani a koszovói szerb önkormányzatok közösségének létrehozására. Kurti manőverezése éppen ezen a téren hozza nehéz helyzetbe a Nyugatot, hiszen Belgrád számára a megbékélés legfontosabb része a koszovói szerb önrendelkezés biztosítása.