Most azonban, hogy a Föld népességének negyedét adó sokezer éves civilizáció magára talált, most, hogy Kína nemcsak emberszámában, de anyagi erejében is a világ egyik meghatározó szereplője lett, okkal tehetjük föl a kérdést: vajon mire számíthatunk a keleti óriás felől?
Azt természetesen nem tudhatjuk, hogy technikai tudásunkhoz miféle leleményekkel járulnak majd hozzá a kínai fejlesztőmérnökök, de azon érdemes elgondolkoznunk, milyen hatással lesz a globális kultúrára a napról napra erősödő kínai befolyás.
*
A kérdés akkor válik nagyon érdekessé, ha elgondolkozunk azokon a tényeken, melyekre Dudás Viktor rendező, forgatókönyvíró, műsorvezető – a maga megfogalmazása szerint „filmszakértő” – hívta föl a figyelmet az Ez itt a kérdés, 2022. január 20.-i, Száműzött szerzők, átírt hősök: A woke-kultúra térnyerése a filmiparban című adásában. A filmes szakember arról beszélt, hogy a Kínának egyre nagyobb szerepe van a világ filmiparában. A mindenhol sikert aratott Pókember nélkül olyan filmek uralnák a mozipiacot, amelyeket csak Kínában mutattak be és sehol máshol. Hozzátette: a kínai filmpiac egymagában nagyobb forgalmat jelent, mint a Kínán kívüli világ filmpiaca.
Én meg azt az aktuális történetet teszem hozzá, amely szerint Kínában másképpen ért véget a Harcosok klubja, mint a világ többi képernyőjén. A kínai Tencent streamingszolgáltató által kínált változat végéről eltűnt az anarchista, antikapitalista kifejlet. Az eredeti zárójelenetben az Edward Norton által játszott narrátor megöli képzeletbeli alteregóját, Tyler Durdent, majd nézi, ahogy épületek robbannak fel, utalva arra, hogy Tyler tervének végrehajtása megkezdődött. Kínában azonban semmiféle rombolásnak nincs helye, rendnek annál inkább. A képernyő elsötétül és megjelenik egy felirat: „A rendőrség gyorsan felderítette az egész tervet, letartóztatta az összes bűnözőt, sikeresen megakadályozva a bomba felrobbanását”. Tylert pedig elmegyógyintézetbe küldték kezelésre, majd kiengedték. Az új befejezés pedig azt jelzi, a filmkészítőknek meg kell hajolniuk a kínai cenzorok akarata előtt.
Az ok egyértelmű: Kínában rohamosan szélesedik a középosztály, olyannyira, hogy vezető politikusok időről időre kijelentik: a jövőben a kínai fogyasztók adják majd a világgazdaság egyik motorját. Noha ettől ma még messze vagyunk, a kulturális javak tekintetében a kínai középrétegek mindenképpen a világ színpadára léptek. 2020. év végén a kínai statisztikai hivatal számításai szerint Kínában 400 millió középosztálybeli fogyasztó volt. Az olyan nagyvárosokban, mint Peking, Sanghaj vagy Sencsen, a medián jövedelem 5-7 ezer jüan, azaz 200-300 ezer forint. Ami ahhoz természetesen nem elég, hogy a kínai középosztály befolyással legyen mondjuk a világ műkincspiacára, de ahhoz éppen megfelel, hogy döntő hatással bírjon a világpiaci lehetőségeket kereső kulturális szereplőkre, mint amilyen a film-, a zene-, a számítógépesjáték-ipar vagy az oktatási piac. Ez a tömeg akár még az irodalmi életre is befolyással lehet. A kínai olvasók egy irodalmi ügynökség számára éppen olyan érdekesek ma már, mint a kínai nézők a filmforgalmazóknak vagy a tanulni vágyó kínai fiatalok az egyetemfenntartóknak.
Híven tükrözi a gyarapodó kínai középosztály brutális erejét az a két évvel ezelőtti eset, amikor kínai nyomásra volt kénytelen visszavonni szavait a nemzetközi kosárlabdaélet egyik főszereplője, a Houston Rockets általános elnöke, Daryl Morey. Az elnök hongkongi tüntetők mellett állt ki egy Twitter-üzenetben, aminek hatására a Houston Rockets kínai partnerei és szponzorai azonnal felmondták a csapat támogatását, a kínai kosárlabda-szövetség megszakított minden együttműködését a houstoni csapattal, az NBA kínai tévépartnere, a CCTV 5, illetve az NBA-meccseket Kínában streamelő Tencent Sports közölte, hogy ezentúl a tévében a Rockets egyetlen meccse sem lesz látható. Mindezek hatására a Houston Rockets tulajdonosa, Tilman Fertitta gyorsan elhatárolódott a csapat nevében Morey véleményétől, és hamarosan Morey is elhatárolódott önmagától, kijelentvén, hogy korábban egy komplikált ügy egyetlen nézőpontját ragadta meg, ám azóta sokaknak köszönhetően több oldalról is megismerte, mi is zajlik Hongkongban…
A The New York Times úgy kommentálta a világbotránnyá duzzadt esetet, hogy az Egyesült Államokon kívül Kína a legnagyobb piaca a kosárlabda-bajnokságnak több százmillió szurkolóval. A kínai Weibón 41,79 millió követője van az NBA-nek, több mint a Facebookon vagy a Twitteren. A 2017–18-as szezont legalább 640 millió kínai követte, a Tencent sport-streamingszolgáltatóval pedig éppen akkoriban kötöttek másfél milliárd dolláros szerződést.
Gondolhatnánk persze, hogy nem a kínaiak ízlése, hanem a kínai állam igényei formálták át Daryl Morey véleményét, ám a kettő között a mi, közép-európai nézőpontunkból nincs különbség.
*
Úgy tűnik, a nemzetközi tartalomszolgáltatóknak a kínai ízlést is figyelembe kell venniük, ami azt jelentheti, hogy a világ kultúrafogyasztás szempontjából is differenciálódik. Az egyik póluson már kijegecesedett az angolszász woke-mozgalom kultúraigénye, a másik póluson napjainkban kezd testet ölteni a kínai elvárásrendszer.
Azt pontosan tudjuk, látjuk, mit jelent, amikor az angol–amerikai külvárosok szellemisége elárasztja a kulturális szférát, jelszavakká silányítja a gondolatot, a maga primitív erkölcsi mércéje alapján ítéli meg a jelen és a múlt művészi alkotásait csakúgy, mint a történelmi nagyságokat, könnyű szívvel hajítja ki a maga kánonjából azokat, akiket nem talál kellőképpen píszínek, akik nem helyezhetőek el a BIPOC-univerzumban (Black, Indigenous and People of Colour, azaz fekete, bennszülött és színes bőrű), akiktől távol áll a genderfluiditás vagy úgy általában nem tartoznak valamelyik „elnyomott” kisebbséghez…
Nem folytatom a felsorolást, mert e cikknek nem az a témája, hogyan torzítják el az európai kultúrát a legkülönbözőbb érzékenyítési törekvések. Azt azonban érdemes áttekinteni, vajon hogyan alakíthatja át a globális kulturális kínálatot a kínai elvárásrendszer. Vajon mit akarnak látni, hallani, olvasni a kínaiak, pontosabban miféle kultúrjavak fogyasztását teszi lehetővé a gyarapodó, erősödő, gazdagodó kínai középosztály számára az állami szigor. A közelmúlt intézkedései alapján képet is alkothatunk azokról az irányokról, amelyek mentén Kína megfogalmazza igényeit.
Mindenekelőtt örömmel tapasztalhatjuk, hogy Kína a klasszikus műveltség értékeit alapvetően elfogadja és fontosnak tartja, sőt nagyjából azt tekinti klasszikus műveltségnek, ami a tizennyolcadik század dereka és a huszadik század vége között meghatározta az európai polgári kultúrát. Miközben az angolszász világban azt láthatjuk, hogy az egyetemek csökkenő állami támogatása és a jelentkezők apadó száma miatt a túlélésért küzdő bölcsészkarok az úgynevezett progresszív eszmék felkarolásával, sok esetben afféle woke-ideológiai központként működve próbálnak helyet találni maguknak a kulturális életben, addig Kínában (és Indiában) a bölcsészettudományok nagyon népszerűek, a legnagyobb kínai egyetemek tantervében olyan könyvekkel, szerzőkkel, témákkal foglalkoznak, amelyek ma már kikoptak a nyugati tanmenetekből. Egyebek mellett erről is beszélt Patrick Gray, a Durhami Egyetem angol tanulmányok docense és bölcsészettudományi igazgatója, az MCC vendégoktatója az MCC Lunch Talk eseményén.
A fantáziavilágokrét rajongó Nyugattal szemben Kína kellemesen valóságorientált. A kínai kommunista párt a közelmúltban döntött úgy, hogy erőteljesen korlátozza azt az időt, amit a gyerekek különböző videójátékokkal tölthetnek. A Forbes beszámolója szerint a 18 év alattiak a jövőben csak hétvégente, és naponta is legfeljebb csak egy órát játszhatnak. Korábban is volt már hasonló szabályozás, de most szigorúbb a rendelet. Tavaly napi 90 perc számítógépes játékot engedtek meg a gyerekeknek, ám a szünidő alatt három órára nőtt az engedélyezett óraszám. Most ezt vonta vissza, illetve kurtította meg radikálisan a kínai állam.
Talán az is a valóság tiszteletéhez tartozik, hogy néhány hónappal ezelőtt Peking harcot hirdetett a celebrajongás ellen. A kínai médiahatóság közleményben tudatta, hogy szigorítanak a kulturális műsorok és a sztárok díjazásának szabályozásán, s egyúttal fellépnek az „egészségtelen” médiatartalmakkal szemben. A hatóság leszögezte: véget kell vetni a műsorokban az „ízléstelenségeknek”, illetve a „rajongás kultúrájának”.
Azt is tudhatjuk, hogy a keleti óriás aggódva ügyel a hagyományos nemi szerepek megőrzésére. A közelmúltban a kínai hatóságok megtiltották, hogy a Dél-Koreából és Japánból terjedő divatnak megfelelően nőies külsejű férfiak szerepeljenek a televíziók műsoraiban. „A férfias viselkedésnek igazi értéknek kellene számítania. Egy férfinak félelmet nem ismerőnek, bátornak, felelősségteljesnek és kötelességtudónak kell lennie” – idézi a Global Voices a kezdeményezéssel egyetértő egyik népszerű Weibo felhasználót. Természetesen nemcsak a nőies férfiak tűnnek el a kínai képernyőkről, de valamennyi homoszexuális célzást is kioperál a cenzúra. Legutóbb a Jóbarátok című sorozatból vágtak ki minden homoszexualitásra utaló jelenetet.
Ugyanakkor általánosan elvárt minden olyan viselkedés, amit proszociálisnak nevezünk. Az imént emlegetett celebritások elleni fellépés kapcsán például az állami direktíva leszögezte, hogy a sztárok díjazását úgy kell megállapítani, hogy az ösztönözze őket a közjóléti műsorokban való részvételre és a társadalmi felelősségvállalásra. Hozzátették, hogy a fellépő sztárokat és vendégeket úgy kell kiválasztaniuk a műsorszolgáltatóknak, hogy legyenek tekintettel a meghívottak „politikai műveltségére” és „erkölcsös életmódjára” is. A programokban továbbá nem szerepelhet semmiféle „közönséges” internetes híresség, botrány, és szigorúan tilos hivalkodni a gazdagsággal. A „kaotikus celebkultúra” felszámolását olyan komolyan veszi a kínai rezsim, hogy a közelmúltban az egyik híres kínai színésznőnek, Csao Vejnek minden filmjét, alkotását törölték az összes kínai platformról, csak azért, mert a színésznő botrányokba keveredett és cégeivel szemben eljárásokat kellett indítani.
Hasonló tapasztalatokat szerezhetett a világ a horrorisztikusnak gondolt kínai kreditrendszerről. Egyelőre úgy néz ki, hogy a pontozás az antiszociális magatartást – túlzott alkoholfogyasztás, szabálysértések elkövetése, hiteltartozások felhalmozódása – bünteti, a proszociális cselekedeteket – adományozás, szerződések betartása, precíz hiteltörlesztés – pedig jutalmazza. (Vicces, hogy a rendszer a kommunista párt kritikáját, illetve méltatását is besorolja a rossz és jó cselekedetek közé, de ennek a mi szempontunkból nincs jelentősége.)
Természetesen a kínai kultúrairányítás törekszik a hazafias tartalmak népszerűsítésére. Az imént említett nőies férfiak megjelenítését eltiltó rendelet kapcsán élénk vita bontakozott ki arról, milyen az ideális férfi. A polémia során olyan szempontok kerültek elő, amit mi itt, Európában évtizedek óta nem hallottunk. Sokan hangoztatják, hogy a modern kínaiak férfiasságról alkotott elképzeléseit a hadsereg alakította ki. A katonák testi erejét, problémamegoldó gondolkozását és a hierarchia elfogadását (egyebek mellett a párt iránti hűséget) a férfiak legfőbb erényének tartják Kínában.
A dologhoz kapcsolódik egy összeesküvés-elmélet is, amely szerint az amerikai gyarmatosítás sikere a kelet-ázsiai férfiak férfiasságának eróziójára épül. Japán és Dél-Korea után Kínát is ugyanez a veszély fenyegeti, hiszen az elnőiesedett férfiak sem mentálisan, sem fizikailag nem lesznek képesek felvenni a harcot az amerikai katonákkal, ha valaha is kitörne egy háború…
*
Ugyanakkor a kínai kultúra számos olyan elemet tartalmaz, ami sokak számára bizonyára éppen olyan elfogadhatatlan, mint a nyugati woke-szellemiség. Noha hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ebben a küzdelemben a „nyílt társadalom” ideológiája és egy jól szervezett tradicionális kultúra csap össze, valójában Kína éppen olyan elnyomó és kizárólagos értékvilágot képvisel, mint a nyugati progresszió.
Nem térek ki az ébredező kínai rasszizmusra, a rendkívül erőteljes, már-már komplexusos kulturális felsőbbrendűség ideológiájára, a kérlelhetetlenül vallásellenes attitűdre, a kisebbségekkel szemben tanúsított türelmetlenségre, az erőteljes kommunista propagandára vagy a párt vezető szerepének megkérdőjelezhetetlen dogmájára. Ezek a jelenségek kétségtelenül megjelennek a kínai filmekben, könyvekben, számítógépes játékokban avagy a kínai egyetemi oktatásban, ám jelenlétük nem erőteljesebb, mint az angolszász popkultúra hasonlóan kizárólagosságra törő elemei. Ráadásul azokkal sajnálatos módon párhuzamba is állíthatóak.
Ha azonban az analógiákat figyelmen kívül hagyjuk, vagy úgy tekintünk a két kulturális tér nemszeretem vonásaira, mint amelyek kölcsönösen kioltják egymást, akkor érdekes szellemi kísérlet kellős közepén találhatjuk magunkat. Olyan világ bontakozhat ki, amelyben a nemzetközi tartalomtermelők egyszerre akarják majd kiszolgálni az angol–amerikai woke-ideológia és a kínai kultúrairányítás igényeit. Lesznek filmek, amelyek két változatban kerülnek elénk, lesznek egyetemi városok, amelyekben a gender studiest kínáló intézmény mellett a kínai felsőoktatás klasszikus narratíváit is választhatjuk, lesznek könyvek, játékok, tanulmányok, amelyek alternatív vonalvezetéseket kínálnak attól függően, hogy a vásárló milyen értékvilágban szeretne megmerítkezni, és így tovább.
Nekünk, (közép- és kelet-) európaiaknak, akiktől távol áll a nyugati öngyűlölet és vezeklésigény, ugyanakkor magunk mögött hagytuk a kommunista propagandaképeket, nagyon kellemes lesz ez a kultúrdualizmus. Válogathatunk, szemezgethetünk, innen vagy onnan emelhetünk ki egy mazsolát, ami megfelel értékvilágunknak, az emberi minőségről alkotott felfogásunknak. Elvileg megtehetjük majd, hogy egy filmnek a kínai és az amerikai mozikra szabott változatát is megnézzük, elvégzünk egy kurzust a Fudan egyetemen, de mesterképzésre már a CEU-ra jelentkezünk, elolvassuk egy könyvnek a kínai és az amerikai kiadását…
Az persze nagy kérdés, hogy ez a kettősség milyen hatással lesz a magyar kultúrára: tovább élezi a kultúrharcot, vagy éppen azt mutatja meg, mennyire flexibilis, mennyire a megrendelőhöz kötött produkció a kultúra. De az is lehet, s én leginkább ebben reménykedek, hogy Kelet és Nyugat határán, a kulturális harcok frontvonalán, az össze nem egyeztethető felfogások találkozásánál valami egészen különleges és értékes dolog születhet. Ahogy az ilyen peremvidékeken születni szokott.
https://www.youtube.com/watch?app=desktop&v=MTchluuNjJ8
https://index.hu/kulfold/2021/09/02/kinaban-betiltjak-a-noies-ferfiakat/
https://mandiner.hu/cikk/20220215_kina_jobaratok_cenzura_kulfold_lmbtq_homoszexualitas
https://makronom.mandiner.hu/cikk/20211117_kina_lmbt_ferfi_ideal
