Az életút a sokszor hallott, szokott módon indult, akár egy hétköznapi lengyelországi hungarológusé. Az általánosban a történelemtanár lelkesen mesélt a gyerekeknek az Árpád vezette magyarokról, Kossuth szabadságszeretetéről, a magyar történelem fényes korszakairól. Egyik diákja, Wacław Felczak ezért a Poznańi Egyetem történelem szakos diákjaként beiratkozik az egyetem éppen megalakuló magyar lektorátusára, elkezd magyarul tanulni. Eljön a magyar nyelvet tanulók körében azóta legendássá vált debreceni nyári egyetemre. Nagyszerűen elsajátítja nyelvünket, s végül a magyar történelmet kutató krakkói egyetemi tanár lesz. Eddig ez szokványos, bár napjainkban sajnos már eléggé ritka hungarológus karrier.
Csakhogy Felczak esetében a tanulmányok kezdete 1934-ben volt, majd az egyetemen már magyarbarát társaságot alapító, lassan végzős, lelkes egyetemista éppen az 1938/1939-es tanév szemesztereiben jutott el először, magyar állami ösztöndíjasként Budapestre, az Eötvös Collegiumba. Itteni tanulmányai alatt sok magyar barátra tett szert. Ősszel – úgy tervezte – majd vissza is tér Magyarországra.
Ez tulajdonképpen sikerült is neki. De egész másképp, mint ahogy elképzelte. Már nem diákként, hanem a londoni lengyel emigráns kormánnyal kapcsolatot tartó hazai ellenállás tagjaként. 1943-ig irányította itt a futárok bázisát, majd
hazánk német megszállásáig maga is futár lett. Életét kockáztatva juttatta át a londoni küldeményeket Szlovákián, a zöldhatáron egészen Varsóba.
A konspiráció mestere azonban 1944-ben végül hibát vétett, lengyelül beszélt a Nyugati pályaudvaron a Lengyel Intézet igazgatójával. A rozsnyói börtönből persze aztán megszökött, és bár lábát törte, a pozsonyi kórházból már Tisó embereinek kétségbeesett üzeneteit közvetítette egy háború utáni esetleges lengyel-szlovák unióról.
Collegium Maius, krakkói Jagelló Egyetem (Wikipedia, Fotó: Robert Rachwał)
1946-ban már újra az emigráns kormányzatnak jelent az ismét tragikus fordulatot vett lengyelországi helyzetről, de közben tanulmányait is folytatja, a Sorbonne-on tanul. 1948-ban a csehszlovák határon letartóztatták, innen már nincs menekvés, a lengyel bíróságtól
életfogytiglant kapott. 1956-ban szabadult. Jóakaróinak köszönhetően tanítani kezdhetett a krakkói Jagelló Egyetemen,
írta disszertációját az 1848 előtti magyar nemzetiségi politikáról. Persze állandó megfigyelés alatt, rehabilitáció nélkül, az újabb börtönbüntetés fenyegető árnyával. Útlevelet sem kapott. Magyar témát kutatott, úgy, hogy nem jöhetett Magyarországra. Ekkor magyar barátai kezdtek konspirálni. Vitték, csempészték hozzá, a krakkói pályaudvarra a mikrofilmre vett forrásokat, szakirodalmat.
A hatvanas évektől már némileg szabadabban kutathatott, írhatott a magyar és a délszláv történelemről. Egyetemi tanárrá persze nem nevezték ki. Ezt a címet végül majd Lech Wałesától kaphatta csak meg, 1993 októberének elején, néhány héttel halála előtt. Professzori hatása mégis hatalmas volt.
A lengyel ügy magyar barátai számára, akiket atyai bizalmába fogadott, ő testesítette meg a reményt. A nyolcvanas évek legelején tőle hallani az ellenállás jelentőségéről,
a konspiráció fontosságáról, az áldozatvállalás értelméről, arról, hogy az afganisztáni bevonulás a Szovjetunió végét jelenti, II. János Pál pápa megválasztása pedig a közép-európai kommunista rendszerek közelgő összeomlásának jele.
Bátorító és egyben kissé valószínűtlen is volt, de mindenkit magával ragadott. Lengyel diákjait budapesti kirándulásra hozta, a hazai polonisztika nagy generációja felé családi barátként fordult, a magyar ellenzék más fontos személyiségeit is a lengyel és a magyar ügy összekapcsolására ösztönözte, korholva persze kissé őket a konspiráció, az elszánt cselekvés hiánya miatt. 1987-ben, amikor az Eötvös Collegium vendégtanára lett,
Orbán Viktor és Kövér László áthívták a Bibó Szakkollégiumba, hogy beszéljen nekik a Szolidaritásról.
Persze a hazai politika is szóba került, arra biztatta őket, próbálják meg, alakítsanak politikai pártot; persze majd ülni fognak érte, de talán nem sokat.
Felczak professzor emléktáblája az Eötvös Collegium falán (kurier.plus/hu)
Felczak tanár úr emlékének ápolása így nemcsak a lengyel-magyar tudományos kapcsolatok, vagy a XX. századi lengyel-magyar együttműködés miatt fontos. Nagy jelentősége van az egymásra figyelő, egymás nyelvét beszélő jövő generációk születése szempontjából is. Ennek egyik legjobb módja az az intézmény, amit 2016 októberében, a krakkói 1956-os emléktábla felavatásakor Orbán Viktor magyar miniszterelnök javasolt: a lengyel-magyar kapcsolatokat tudatosító tudományos, ismeretterjesztő, cserekapcsolatokat és nyelvtanítást szervező alapítvány létrehozása.
Így jött létre a budapesti Wacław Felczak Alapítvány és a varsói Felczak Intézet. Az Alapítvány a hozzá leginkább kötődő polonista történészek, irodalomtörténészek, Kiss Gy. Csaba, Kovács István szervezésében, az általa annyira kedvelt, emléktáblájának is otthon adó Eötvös Collegiumban 2023. október 18-án konferenciával emlékezett meg Wacław Felczak halálának évfordulójáról, ahol a válogatott tanulmányait tartalmazó kötetet és a róla készült dokumentumfilmet is bemutatták.
